Belföld

2010.11.05. 15:44

Orbán a Magyar Állandó Értekezleten: realista nemzetpolitikára van szükség (Frissítve)

A miniszterelnök szerint tárgyilagos, realista nemzetpolitikára van szükség, amelyben egy percre sem szabad elfelejteni, hogy az "egységes magyar nemzet létezik".

MTI

Orbán Viktor a hatéves szünet után pénteken a Parlamentben összeülő Magyar Állandó Értekezleten (Máért) azt mondta: a Máért léte azt mutatja, megvan bennünk a szándék, hogy a magyarok könyveit együtt írjuk.

A Máért nélküli korszaknak vége van - jelentette ki beszédében a kormányfő, aki szerint az ma már történelmi tény, hogy a magyar nemzet túlélte megcsonkítását, így minden oka megvan arra, hogy a nagy nemzetek sorába tartozónak gondolja magát. Úgy látja, a Máért léte azt mutatja, "megvan bennünk a szándék", hogy a magyarok könyveit együtt írjuk. "Ha külön-külön kezdjük írni, akkor az útjaink elválnak, és a mi gyermekeink és unokáink már nem egy nagy nemzet könyveit írják" - hívta fel a figyelmet.
   
A miniszterelnök elmondta: a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazást úgy értelmezte, az akkor hatalmat gyakorlók arra akarták rávenni az embereket, hogy "külön-külön írjuk a magyar nemzet nagy könyvét". Orbán Viktor szavai szerint ez egy beteges politika. Az idei országgyűlési választás azonban válasz volt 2004. december 5-re, szakítottak ezzel a beteges gondolkodásmóddal - hangsúlyozta. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a 2004-es népszavazáson az igenek többségben voltak a nemekhez képest, és ez erkölcsi kötelességet jelent azon kormány számára, amely először kap lehetőséget ennek kijavítására, hogy meg is tegye. Felidézte, a parlamentben nagyon nagy arányú támogatást kapott a kettős állampolgárságról szóló javaslat.
   
Orbán Viktor kiemelte, szakítani kell a hamis realistákkal, akik azt állítják, Magyarország sorsa önmagán kívül dől el; ebben a gondolkodásmódban ugyanis nincs jövő.
   
Tárgyilagos, realista nemzetpolitikára van szükség, amelynek kiindulópontja, hogy egy percre sem szabad elfelejteni: az "egységes magyar nemzet létezik" - mondta, hozzátéve, ez a garancia arra, hogy soha többet ne lehessen a nemzetpolitikában olyan hibákat elkövetni, mint amilyenek az elmúlt hat évben megnyomorították sokmillió magyar ember életét. Hozzátette: ezeknek a hibáknak az elkerülésére soha vissza nem térő lehetőségünk és esélyünk van.
   
Kiemelte: arról szó sem lehet, hogy a nemzetpolitikai szempontokat és nemzetstratégiai érdekeket a külpolitikai reláció érdekei alá rendeljék. Pont fordítva, az összes külpolitikai relációt annak fényében kell alakítani, hogy a nemzetstratégiai felfogásból mi következik. Ugyanakkor az is világos, hogy a nemzetközi kapcsolatok rendszere radikálisan változóban van. A korábban nagyon gyakran ideológiamotivált kapcsolatrendszerek át fogják adni helyüket az ideológiamenteseknek. Nekünk szerinte semmi okunk nincs arra, hogy továbbra is ideológiai szempontokon alapuló kapcsolatrendszert építsünk ki olyan országokkal, akikkel egyébként mindenki pragmatika alapján építi kapcsolatrendszerét.
   
Az előttünk álló jövőben a kormányfő szerint az együttműködés leginkább kézen fekvő terepe a gazdaság lesz. Magyarország speciális küldetése, túl azon, hogy törődik a saját nemzetpolitikájával, egy kárpát-medencei politika kialakításával, egy közép-európai együttműködés kialakítása is. A magyarországi politika és nemzetpolitika után - folytatta - a mi küldetésünk egy közép-európai politika megteremtése: a gazdaságban, az infrastruktúrában, a fejlesztéspolitikában, s talán a katonai együttműködés lehetősége sem zárható ki, természetesen a NATO és az unió keretein belül - fejtette ki.
   
A magyar politikai rendszer áprilisban előállt stabilitása adta lehetőségtől - mint mondta - nem szabad megijedni, és nem is kell bevárni bizonyos intézkedésekkel a Magyarországnál stabilabbnak tűnő háttérrel rendelkező országokat. Példaként a bankadót említette, hozzátéve: mindenki tudta, előbb-utóbb lesz bankadó, de Magyarországnak sem ideje, sem lehetősége, sem szüksége nem volt arra, hogy bevárja Európa többi országát. A többi intézkedéssel is mind így állunk - közölte. Azok az intézkedések, amelyek némi értetlenséget, furcsálkodást váltanak ki, mind indokoltak a jövő szempontjából, s előbb-utóbb meg fognak jelenni más, a nyugati kultúrkörhöz tartozó államok döntéseiben is - vélekedett.
   
Rámutatott: az előttünk áll év döntő, a megnyíló lehetőségek kihasználása pedig erkölcsi kötelesség. Ez az egy év áll rendelkezésre, hogy Magyarország megújuljon - fűzte hozzá. Ez a megújulás éve, meg kell őrizni a lelki erőt, a magyar nép által a választásokon létrehozott egységet és az akcióképességet, a gyorsaságot, az éles látást, a hidegvér és a gyors cselekvésre való képességet - sorolta.
   
Az egy dolog, hogy bekövetkezett egy óriási politikai változás, de a politikai változás és annak jegyében elvégzendő munka két különböző dolog - hívta fel a figyelmet, megjegyezve: nem tekintenek úgy, hogy a magyar emberek elvárásainak, igényeinek eleget tettek volna, pusztán azért, mert megnyerték kétszer a választást, s hatalmas parlamenti többségük van. A magyar kormány ennek szellemében végzi munkáját - emelte ki a kormányfő.
   
Orbán Viktor a modellértékű változtatások között említette az arányos adórendszer bevezetését, az együttműködésen alapuló gazdaságpolitikát, amely a nemzetközi nagytőke részvételére is igényt tart a teherviselésben, a nyugdíjreformot, valamint a közigazgatás átalakítását, amelyet az elkövetkező egy évben végre kell hajtani. Ide sorolta a Máért összehívását és a kettős állampolgárságról szóló törvény végrehajtását is. Utóbbival kapcsolatban elmondta: eddig csak a döntés született meg, a végrehajtás még nem kezdődött el.

OLDALTÖRÉS: Semjén: példátlan nemzeti egység valósult meg

Semjén: példátlan nemzeti egység valósult meg

Semjén: példátlan nemzeti egység valósult meg

Semjén: példátlan nemzeti egység valósult meg

 Elítélték a szlovák nyelvtörvényt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tagjai abban a zárónyilatkozatban, amelyet a tanácskozás minden résztvevője ellátott pénteken kézjegyével. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: példátlan magyar nemzeti egység valósult meg a Máérten az anyaország pártjai és a határon túli magyarság, illetve a nyugati emigráció szervezetei között.

Semjén Zsolt a zárónyilatkozatot ismertető péntek esti sajtóértekezleten kiemelte: a tagok elítélték a szlovák államnyelvtörvényt diszkriminatív, félelemkeltő szellemisége miatt. Megállapították, hogy a törvény a tervezett módosítások ellenére továbbra is tartalmazza a kisebbségi magyar nyelvhasználatot korlátozó rendelkezéseket, szankciókat. Egyben reményüket fejezték ki, hogy a szlovák kormány figyelembe veszi majd a Velencei Bizottság ajánlásait a jogszabály módosításakor.
   
Az aláírók ugyancsak reményüknek adtak hangot, hogy Romániában hamarosan elfogadják az új oktatási törvényt, amely több ponton javítja a magyar oktatás helyzetét, s továbbra is szorgalmazzák az állami magyar egyetem visszaállítását. Fontosnak tartják továbbá Székelyföld sajátos közigazgatási jogállásának kialakítását - ismertette a nyilatkozatot a miniszterelnök-helyettes.
   
A résztvevők üdvözölték a közvetlen demokratikus választás útján alakult új Vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot, a kulturális autonómia ezen szervének létrejötte álláspontjuk szerint előremutató és biztató jel az egész Kárpát-medencei magyarság számára. Remélik, hogy a vajdasági magyarokra nézve hátrányos észak-bácskai és észak-bánáti közigazgatási körzethatárok mielőbb módosítják. Aggodalmukat fejezték ki ugyanakkor a kárpátaljai magyar oktatás, különösen a magyar tannyelvű egyházi líceumok helyzete miatt. A felek támogatják a muravidéki magyar közösség érdekeit szolgáló általános szlovéniai nemzetiségi törvény elfogadását, s üdvözlik a magyar kormány elkötelezettségét a szórványkérdés, illetve a diaszpórában élők megszólítása mellett. Felhívják a figyelmet arra, hogy a nyugati magyarság megmaradása érdekében cselekvési terv kidolgozására van szükség, s a (a magyarok kapcsolattartását segítő) nemzeti regiszter létrehozása a nemzet minden tagjának érdeke.
    
A Máért résztvevői üdvözölték a nemzeti összetartozásról és a kettős állampolgárság megszerzéséről szóló törvényeket. Rögzítették, hogy üdvözlik a budapesti kormány eddigi nemzetpolitikai tevékenységét, s egyetértenek abban, hogy a két törvény valóban a nemzeti összetartozás erősítését szolgálja. A jelenlévők állást foglaltak az autonómia különböző formái, mint stratégiai célkitűzés mellett, s megállapodtak abban is: a könnyített honosítás bevezetésével összhangban a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt is módosítani kell, s az oktatási-nevelési támogatást kiterjeszteni az óvodásokra is. Felhívják a figyelmet a 2011-12-ben esedékes népszámlálások fontosságára, s az 1956-os forradalom 55. évfordulójának a világ magyarságának bevonásával történő megünneplésére.
   
Semjén Zsolt elmondta, hogy a jövőben négy szakbizottság kezdi meg munkáját: a külügyi és jogi szakbizottság, amelynek feladata a hazai jogszabályok mellett a környező országok magyarságot érintő törvényeinek véleményezése lesz. Emellett rendszeresen ülésezik majd az oktatási és kulturális, a gazdaságfejlesztési és önkormányzati, valamint a szórványbizottság.
   
A résztvevők kiemelték, hogy a tanácskozás a nemzeti érdekek képviseletére alakult legitim magyar szervezetek párbeszédének intézményesített fóruma, amely a közös gondolkodást és a magyar nemzetet érintő döntések közös meghozatalát szolgálja.
   
A kormányfő helyettese úgy összegezte, hogy a Máért pénteki, kilencedik ülése, amelyet hatéves szünet után tartottak, össznemzeti szempontból rendkívüli jelentőségű és rendkívül sikeres volt.

OLDALTÖRÉS: Üdvözölték a határon túli szervezetek az értekezlet összehívását

 

 

 


Üdvözölték a határon túli szervezetek az értekezlet összehívását

Az összes határon túli magyar szervezet üdvözölte a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) összehívását, amely hat év szünet pénteken kilencedik alkalommal tartott ülést.

A budapesti tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöke örömét fejezte ki, hogy hatéves szünet után a kormány összehívta a Máértet. A párt szerint a magyar-magyar párbeszédnek, a nemzetpolitikának egy olyan fontos intézménye kezdte meg újra a munkáját, amely a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma mellett megteremti azt a lehetőséget és keretet, hogy az alapvető kérdésekről és problémákról, célokról együtt gondolkodjanak, és együtt hozzák meg a stratégiai döntéseket. Hozzátette: örülnek, hogy a nemzetpolitika alapvető kérdéseiben konszenzus alakult ki, és nincs vita közöttük, nincs vita a határon túli magyar szervezetek, a magyar kormány és a pártok között.
   
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt mondta, hogy 2004 novemberétől törvénytelenséget követett el az akkori kormány, ugyanis egy törvényes intézményt nem működtetett hat éven át. Illő volna szerinte, ha ezért hivatalos formában bocsánatot kérnének a határon túli magyaroktól. A mostani kormány szerinte nemzetpolitikai rendszerváltozással felérő politika megvalósítását kezdte el. Az új nemzetpolitikában az tükröződik, hogy a határon túli magyarok is a nemzet részei –mutatott rá. Bejelentette: november végén Brüsszelben tartják a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács kihelyezett ülését.
   
Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke azt mondta, ha a Kárpát-medence egységes kulturális, gazdasági tér, akkor politikailag is érdemes egységesen kezelni. Javaslataik közül kiemelte a székelyföldi repülőtér megépítését, valamint a székelység szabadságharcának megfilmesítését.
   
Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának vezetője hangsúlyozta: fontos volt számukra, hogy az oktatási-nevelési támogatáson túl a gazdasági együttműködés is hangsúlyos volt az ülésen. Örülnek annak, hogy a magyar kormány a Kárpát-medencét gazdasági-fejlesztési régióként fogja fel.
   
A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István a nap legfőbb hozadékának azt nevezte, hogy mind a magyar parlament aktuális pártjai, mind a határon túli szervezetek képviselői a nemzet felemelkedését, a nemzethez tartozást olyan értéknek vallották, amely a további építkezés szempontjából nagyon fontos.
   
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Ágoston András úgy fogalmazott, e nap a Kárpát-medencében élő magyar közösségek határmódosítás nélküli politikai integrációjának kezdete.
   
A IX. Máérttel a dolgok természetes rendje állt helyre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Kovács Miklós szerint.
   
Üdvözölte a Máért összehívását az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is; Gajdos István ugyanakkor felhívta az értekezlet résztvevőinek figyelmét a széthúzás káros hatására Kárpátalján, és szorgalmazta az egység megteremtését.
   
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Jakab Sándor úgy fogalmazott: olyan intézményesített formában, mint a Máért még jobban kikristályosodik, hogy "mit tehetünk egymásért, mit tehetünk önmagunkért".
   
A Máért folytatásában bízik a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének vezetője, Juhász Sándor is.
   
Kocon József a muravidéki magyarság képviseletében arra mutatott rá, hogy ugyan ők a legkisebbek, mégis mindig a legkisebbek kötnek össze.
   
Az Új-Dél-Walesi Magyar Szövetség elnöke, Kardos Béla azt javasolta, hogy a megkönnyített állampolgárság révén a magyar kormány lásson neki azon törvényjavaslat kidolgozásának, amellyel minden magyar - bárhol is éljen a világban - visszakapja a szavazati jogát.
   
A kanadai magyarok képviselője szerint piros betűs ünnepnap a mai, hiszen a magyar kormány elismerte a diaszpóra magyarságát.
   
Köszönetét tolmácsolta a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnöke is, ugyanis - mint mondta - a meghívással úgy érzik, hogy igazán részei a magyar nemzetnek.
   
Az egyesült államokbeli Magyar Emberi Jogok Alapítványának elnöke üdvözölte, hogy több szervezetet is meghívtak az Egyesült Államokból.
   
A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének képviselői hangsúlyozták, először mondták ki azt, hogy a magyar nemzet egy "háromlábú székhez" hasonlítható.
   
A magyar parlamenti pártok közül az LMP képviselője, Mile Lajos kiemelte, támogatják az újrakezdést, annak reményében, hogy olyan folyamat indul el, amelynek eredményeként a határon túl élő magyarok a mindennapokban is érzékelhetik a jótékony hatásait.
   
Vona Gábor, a Jobbik elnöke közölte: pártja a nemzetpolitikában sohasem volt, és nem is lesz ellenzékben. Hozzátette, boldogok, hogy Magyarországon senki sem akar, vagy legalábbis senki sem mer a nemzetpolitikai fordulattal szembemenni.
   
Az MSZP részéről Balogh András elmondta, örömmel jöttek el, támogatták az összehívás alapvető elveit, céljait, és jóllehet, a vitáik megmaradnak a kormánypártokkal, ám úgy vélik, a veszélyben lévő magyar kisebbségek iránti felelősség kifejezése közös nemzeti érdek - fejtette ki. A záródokumentumhoz különvéleményt csatoltak, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy a nemzetpolitika a pártpolitikai csatározások színhelye legyen.
   
A KDNP képviseletében Jenik Péter kiemelte, a kereszténydemokrácia számára a Máért az értékőrzés fontos eleme, és hasonlóan fontos feladat az egyházi intézmények megőrzése, amin keresztül a magyar nemzet megőrzését is biztosítani lehet.
   
A fideszes Balla Mihály azt mondta, pártja is sokáig várt arra a lehetőségre, hogy a Máért ismét elkezdhesse működését. "Ez a mai nap mindannyiunknak és ennek a nemzeti ügynek a sikere" - jelentette ki a politikus.

OLDALTÖRÉS: A Magyar Állandó Értekezlet IX. ülésének zárónyilatkozata

 

 

 

A Magyar Állandó Értekezlet IX. ülésének zárónyilatkozata

Hatéves szünet után 2010 november 5-én ismét összeült a Magyar Állandó Értekezlet Budapesten, a Parlamentben. Az ülésen elfogadott zárónyilatkozatot teljes terjedelmében közöljük.


  A MAGYAR ÁLLANDÓ ÉRTEKEZLET IX. ÜLÉSÉNEK ZÁRÓNYILATKOZATA
   
    2010. áprilisi választások politikai és társadalmi következményei lehetőséget teremtenek a magyar nemzet határok feletti újraegyesítésére. Az új politikai rend összekapcsolja a sokszínű magyar nemzetet, amelynek egyenrangú tagjai a magyarországi, a Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő magyarok. A nemzetpolitikában megvalósuló fordulat egy megújult szemléletet tükröz, amelynek értelmében az elhanyagolt magyar-magyar kapcsolatokat az egymás iránti felelősségvállalás váltja fel. A múlt lezárásának jegyében a 2004 óta mellőzött Magyar Állandó Értekezlet 2010. november 5-i ülésével folytatja működését. A magyar-magyar kapcsolatok a nemzeti csúcstalálkozó keretében újra méltó módon teljesedhetnek ki az összetartozás-tudat erősítése, az önazonosság megőrzése, a nemzeti integráció megvalósítása érdekében. A MÁÉRT a nemzeti érdekeink képviseletére alakult legitim magyar szervezetek párbeszédének intézményesített fórumaként a közös gondolkodást és a magyar nemzetet érintő döntések közös meghozatalát szolgálja.
   
Az ülésen elhangzottakat összegezve a MÁÉRT tagjai az alábbi elvekben és célokban állapodnak meg:
   
- Üdvözlik a budapesti kormány eddigi nemzetpolitikai tevékenységét. Egyetértenek abban, hogy a meghozott döntések, úgymint a Nemzeti Összetartozásról szóló törvény, valamint a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének lehetővé tétele a külhoni magyarság számára, valóban a nemzeti összetartozás erősítését szolgálják. Szintén örömmel fogadták a MÁÉRT összehívását, és megállapodnak a korábban is működő szakbizottsági rendszer újraindításában. A továbbiakban a következő szakbizottságok kezdik meg munkájukat:
   
- külügyi és jogi szakbizottság,
   
- oktatási és kulturális szakbizottság,
   
- gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottság,
   
- szórvány szakbizottság.
   
- Állást foglalnak az autonómia különböző formái mint stratégiai célkitűzés mellett, mivel ezáltal látják leginkább biztosítottnak azt, hogy magyarként teljes életet lehessen élni a Kárpát-medencében, és ezt tekintik a határon túlra szakadt magyarság nemzeti megmaradása legfőbb biztosítékának.
   
- Kifejezik meggyőződésüket, hogy a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének lehetősége új esélyt jelent a magyarság számára. A kulturális értelemben összetartozó nemzetet ez a jogszabály közjogi egységgé formálja.
   
- Megállapodnak abban, hogy könnyített honosítás bevezetésével összhangban a Szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt is módosítani szükséges, valamint hogy az oktatási-nevelési támogatást újra az óvodásokra is kiterjesztik.
   
- Hangot adnak abbéli meggyőződésüknek, hogy a 2011-es soros magyar EU-elnökség történelmi lehetőség az egész magyar nemzet érdekeinek képviseletére, értékeink felmutatására, tekintélyünk helyreállítására. Ezért kívánatos a hagyományos kulturális sokszínűség elvének előtérbe helyezése, illetve az összekapcsolódást segítő regionalizmus támogatása. Hangsúlyozzák továbbá, hogy kiemelten támogatják Horvátország, Szerbia és Ukrajna európai integrációját.
   
- Megnyugvással állapították meg, hogy az új szlovák kormány mentes a nacionalizmustól, ám sajnálatukat fejezik ki, hogy az új kormánykoalíció eddig nem tette meg a bizalom helyreállításához szükséges lépéseket. A tagok elítélik a szlovák államnyelvtörvényt diszkriminatív, félelemkeltő szellemisége miatt. Megállapítják, hogy a törvény, a tervezett módosítások ellenére, továbbra is tartalmazza a kisebbségi magyar nyelvhasználatot korlátozó rendelkezéseket, szankciókat. Reményüket fejezik ki, hogy a szlovák kormány figyelembe fogja venni a Joggal a Demokráciáért Európai Bizottság (Velencei Bizottság) ajánlásait a jogszabály módosításakor. A résztvevők kijelentik, hogy a jövőben is elutasítanak minden olyan intézkedést, amely hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a magyarság tagjaival szemben.
   
- Reményüket fejezik ki, hogy Romániában hamarosan elfogadásra kerül az új oktatási törvény, amely számos ponton javítja a magyar oktatás helyzetét. Meggyőződésük, hogy a teljes körű anyanyelvű oktatás biztosítása, a többségi nyelv sajátos program szerinti tanítása, illetve az iskolarendszer decentralizációja és az iskolákkal kapcsolatos döntések átadása a helyi közösségeknek kiemelten segíti a magyarság boldogulását a többségi társadalmakban. Továbbra is szorgalmazzák az állami magyar egyetem visszaállítását. Ugyanakkor a tagok sürgetik a kisebbségek jogállásáról szóló törvény véglegesítését olyan formában, hogy az megteremtse a nemzeti közösségek kulturális autonómiájának közjogi keretét. Fontosnak tartják továbbá a romániai régiók átalakítására vonatkozó kezdeményezést, és elvárják, hogy ez elősegítse a magyarok által jelentős számban lakott régiók - kiemelten a Székelyföld - sajátos közigazgatási jogállásának kialakítását.

- Üdvözlik a közvetlen demokratikus választás útján megalakult új vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsot. A kulturális autonómia ezen szervének létrejötte előremutató és bíztató jel az egész Kárpát-medencei magyarság számára. A konferencia résztvevői remélik, hogy az MNT a gyakorlatban is érvényesítheti a törvényben előírt jogosítványait, és megkapja az ehhez szükséges költségvetési támogatásokat. Reményüket fejezik ki továbbá, hogy a vajdasági magyarokra nézve hátrányos - észak-bácskai és észak-bánáti - közigazgatási körzethatárok mielőbb módosításra kerülnek.
   
- Fontosnak tartják, hogy a legutóbbi ukrajnai helyhatósági választások eredményeként létrejövő képviselőtestületekben - városi, járási és megyei szinten - jelen van a magyar érdekképviselet. Egyben aggodalmukat fejezik ki a kárpátaljai magyar oktatás helyzete miatt. A magyar tannyelvű iskolák érettségizői számára továbbra sincs biztosítva az anyanyelvű szaktantárgyi emeltszintű érettségi vizsga lehetősége, aggasztó a magyar tannyelvű egyházi líceumok helyzete is.
   
- Támogatják a muravidéki magyar közösség érdekeit szolgáló általános szlovéniai nemzetiségi törvény elfogadását.
   
- Üdvözlik a magyar kormány elkötelezettségét a szórványkérdést, illetve a diaszpórában élők megszólítását illetően. Felhívják a figyelmet arra, hogy szükséges egy, a nyugati magyar országos szövetségekkel közös cselekvési terv kidolgozása a nyugati magyarság megmaradása érdekében. A Nemzeti Regiszter létrehozása, valamint egy, a megfelelő anyagi forrásokkal rendelkező szórványstratégia a nemzet minden tagjának érdeke.
   
- Felhívják a figyelmet az 1956-os forradalom és szabadságharc méltó, nemzeti identitásunkat erősítő 55. évfordulójának megünneplésére, a világ magyarságának bevonásával.
   
- Felhívják a figyelmet a 2011-12-ben esedékes népszámlálások fontosságára, és hangsúlyozták a magyar önazonosság megvallásának jelentőségét. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!