Belföld

2012.10.17. 12:58

A szerbek nem hívták Janicsékat, s nem akarnak fizetni

Soha semmilyen ajánlatot nem tett a Szerb Kajak-Kenu Szövetség és a Szerb Olimpiai Bizottság sem Douchev-Janics Natasának, sem pedig férjének az ottani munkát illetően - közölte a szerb féllel folytatott szerdai, szegedi informális tárgyalást követően Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára.

MTI

Ábrahám kifejtette: a szerbek tájékoztatása szerint mindössze világossá tették számukra, hogy amennyiben Szerbiába mennek, akkor nyitva áll előttük az ajtó. Ugyanakkor emiatt semmilyen hajlandóságot nem mutatnak arra, hogy bármilyen díjat fizessenek a háromszoros olimpiai bajnok versenyzési jogáért.
   
A magyar szövetség - melynek Janics szeptember 27-én jelezte távozási szándékát - korábban közölte, hogy feltételekhez köti a sportoló elengedését, s 150 ezer eurós összeg került szóba ellentételezésként.
   
"A mai beszélgetést a szerb fél kezdeményezte, hogy tisztán látsszanak az álláspontok, és hogy ne csak a sajtón keresztül értesüljenek a felek az ügyről" - mondta Ábrahám Attila. A megbeszélésen Mirko Nisovic, a Szerb Kajak-Kenu Szövetség elnöke és Djorde Visacki, a Szerb Olimpiai Bizottság főtitkára vett részt.    

"Október 24-én lesz a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnökségi ülése, ahol Janics Natasa ügyében is döntés születik" - jelentette ki Ábrahám Attila.    
Az MKKSZ főtitkára felidézte: Janics levélben közölte a szövetséggel, hogy férje visszautasíthatatlan ajánlatot kapott Szerbiában, és ő követi a párját. A 30 éves, háromszoros olimpiai bajnok kajakos múlt szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott országváltásáról: "nagyon furcsa helyzetet teremtene a családon belül, ha a férjem ellenem készítené fel a szerb lányokat, ezért döntöttünk úgy, hogy én is megyek".
   
Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nemzetközi igazgatója elmondta: már második éve dolgozik közösen egy együttműködés keretében a szerb és a magyar olimpiai bizottság. Nagyon jó és baráti a viszony a két szervezet között, ezért volt fontos, hogy a tárgyalófelek között közvetítsenek, és egy asztalhoz ültessék őket.
   
A tárgyaláson kiderült, hogy a Szerb Olimpiai Bizottság nem tudja felvenni Janics Natasa férjét mint edzőt, miután ők nem alkalmaznak edzőt, alapvetően ez tehát egy korábban megjelent rossz hír volt - fogalmazott Nagy Zsigmond, hozzátéve: az is biztos, hogy a Szerb Olimpiai Bizottságnak nincs fizetési szándéka, mert nem kíván versenyzőt vásárolni.
   
A magyar szövetségnek október 27-ig kell kialakítania álláspontját azzal kapcsolatban, hogy hozzájárul-e Janics Natasa Szerbiába távozásához. Baráth Etele elnök az MKKSZ múlt keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: mindenképpen feltételhez kötik az átigazolást, "csak úgy" nem fogják elengedni a kajakost.
   
Amennyiben nem születik megállapodás a felek között, előfordulhat, hogy Janics két évig nem versenyezhet régi-új hazája színeiben.
   
A kajakosok közül nem Janics az egyedüli, aki távozik. A hétszeres vb-első Benedek Dalma a nyáron férjhez ment, és szerb párja miatt már a jövő évtől szerb színekben versenyezhet, míg a vb-bronzérmes Sarudi Alíz Cipruson folytatja pályafutását. A szintén távozó, kilencszeres világbajnok Paksy Tímea edzői állást kapott Linzben, és úgy érzi, hogy emellett a saját felkészülésére is volna ott lehetősége. 
   
"Ausztria színeiben versenyezne a jövőben, az ő ügyében is jövő szerdán dönt az elnökség" - mondta Ábrahám Attila.

Ezek is érdekelhetik