Belföld

2012.06.11. 18:42

Miénk lesz itt a tér?

Megszokhattuk már, hogy nálunk mindennek van politikai vonatkozása, ezért kissé gyanakodva figyeljük, vajon hol húzódik a politikai szál a „nemzet főterének” átépítése esetében - Burkon László kommentárja.

Burkon László

Hétfőn kiderült, 2014 májusáig átadják a megújult Kossuth teret; az Országház oldalában térszint alatti látogatóközpont és mélygarázs épül, nő a zöldfelületek aránya, és a Parlament épülete a Duna felől is körbejárhatóvá válik. És az is kiderült, hogy a majdani mélygarázs és látogatóközpont helyszínén már befejeződött a régészeti feltárás – és ehhez volt szükség a fák kivágására, valamint a Károlyi-szobor eltávolítására, nem egyéb okokból. Mint ahogy a József Attila-szobor tervezett áthelyezését sem indokolja semmi más, csak az, hogy Andrássy Gyula emlékműve az eredeti helyére kerül majd vissza. Mert a tértervezési program a szobrok tekintetében az 1944 előtti arculatot kívánja visszaállítani. Már-már hihetnénk, hogy nincs politikai vonatkozás, de a parlament kulturális bizottságának üléséről szóló tudósításban a pártpolitikusok megnyilatkozásai mellett ott van egy szakmai vélemény is, Noll Tamásé, a Magyar Építész Kamara elnökéé, aki magas színvonalúnak értékelte a tervet, majd hozzátette: a program politikai vonatkozásaival nem foglalkozik. Szóval mégiscsak vannak politikai vonatkozások. Hiába a régi sláger: miénk itt a tér. Mindenkié.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!