Bük

2016.01.10. 19:14

Születésnap és disznótor Bükön

Bük - Húszéves a büki szakképzés - az iskola múlt évben számos programot szervezett a jubileumi születésnap köré: a többi között egy húsz kilométeres kerékpártúra is a tanulók szívébe véste iskolájuk történetének kezdetét.

Varga Zsolt

A várossá válás érdekében a 90-es évek elején a büki önkormányzat képviselő-testülete önálló, önkormányzati fenntartású iskola működtetése mellett döntött. Az elképzelést az akkor épülő és bővülő szállodák és vendéglátással foglalkozó vállalkozások is üdvözölték, mivel a gyógyfürdőn alapuló turizmus dinamikus, minőségi fejlődése jól képzett szakembereket igényelt. A Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskolával közös igazgatás alatt, de önálló intézményként, a régi iskolaépület felújításával, különálló épületben nyitotta meg kapuit 1995 szeptemberében, egy évfolyammal, a három éves képzési rendszerű szakképző iskola - mondta el ünnepi köszöntőjében Pócza Csaba, a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola igazgatója.

Bük város 750 éves évfordulójához kapcsolódva az iskola „Húsz év - húsz esemény" címmel nyújtott be pályázatot. Ennek keretében húsz, a szakiskolások életéhez kapcsolódó eseményen emlékeztek meg diákok, pedagógusok a jeles évfordulóról. Iskolatörténeti kiállítás nyílt, húsz kilométeres kerékpártúrával is megemlékeztek az évfordulóra, majd szállodalátogatásokon vettek részt a diákok. Márton-napi, illetve adventi vacsorával vendégelték meg a szüleiket a szakiskolás osztályok, ahol az ételeket a szakácstanulók készítették el szakoktatóik irányításával, a felszolgálást pedig a pincér tanulók gyakorolták, szintén szakoktatóik vezetésével. Egy hamisítatlan disznótornak is részesei voltak a diákok, a 11. évfolyamosok vették ki leginkább részüket a munkából. Az év végi jubileumi napon ünnepi műsorral zárták a rendezvénysorozatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!