Bulivan

2010.02.26. 06:23

Jesper Strömblad kilépett az In Flames együttesből

Közel egy éves átmeneti időszakot követően úgy tűnik, Jesper Strömblad gitáros végleg kilép az In Flames zenekarból. Mindezt maga az érintett jelentette be, aki azt is elmondta, hogy az alkoholizmussal folytatott küzdelme miatt jutott erre a döntésre.

Gyuricza Ferenc

Az In Flames alapítója, Jesper Strömblad már a zenekar tavalyi turnéján sem vett részt, így átmenetileg az Engel gitárosa, Niclas Engelin lépett a helyére. A csapat tagjai ugyanakkor többször is beszéltek arról, hogy a zenész távozása csak átmeneti, amint összeszedi magát, újra csatlakozni fog az In Flames-hez. Vélhetően erre még sokat kell várni, ugyanis a gitáros egy közleményben jelentette be, hogy tartósan fog hiányozni a zenekarból.

- Úgy döntöttem, hogy az a legjobb számomra, ha kilépek az In Flames-ből - jelentette be Jesper Strömblad. - Nagyszerű volt az utóbbi 17 év, büszke vagyok arra, hogy részese lehettem ennek a hatalmas utazásnak, együtt a legtehetségesebb és legcsodásabb emberekkel, akikkel bárki is közös munkát kívánhat. A világ legszerencsésebb zenésze vagyok, hiszen a világ legjobb rajongói a nehéz időkben is támogattak. Ez mindennél többet jelent számomra, és elszánt vagyok a harcra, valamint arra, hogy végérvényesen legyőzzem a démonjaimat. Távolról sem végeztem a zenéléssel, biztosak lehettek benne, hogy a jövőben fogtok még hallani felőlem.

A bejelentés kapcsán az In Flames tagjai annyit mondtak, hogy tudomásul vették Jesper Strömblad döntését, ám a jövőt illetően még bármit korainak tartanának bejelenteni. Arról azonban biztosították közönségüket, hogy In Flames folytatja tevékenységét, azaz továbbra is adnak ki lemezeket és a turnézást is folytatják majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!