Hogy a gyerekek ne féljenek!

2017.09.21. 12:32

Mosolyautót adományoztak Bochkorék

Három gyermekkórháznak egy-egy elektromos kisautót adományozott a 89.5 Music FM stábja. Bochkorék mozgalmat is indítottak: a felhívásra már az adásban több felajánlás érkezett. 

A minap lehetett olvasni róla, hogy az Egyesült Államok egyik gyerekkórházában elektromos kisautóval viszik a beteg gyerekeket vizsgálatra vagy akár a műtőbe, így akarják elérni, hogy az apróságok ne féljenek a rájuk váró megpróbáltatásoktól.

„Néhány nappal ezelőtt felfigyeltünk egy kezdeményezésre, egy apuka hálából gyermekosztályokat támogat, célja mosolyt csalni a kórházban ápolt gyerekek arcára és úgy döntöttünk, hogy ennek a remek kezdeményezésnek nagyobb hangot kell adni”

– mesélte Bocsi. Ezért az Önindító reggeli adásában bejelentették, hogy a Heim Pál kórháznak, valamint a Tűzoltó utcai és a Madarász utcai gyermekklinikának adományoznak egy-egy elektromos kisautót, amit a Délutáni RoadShow „száguldó riportere”, Fittikém, a kém szállított ki a kórházakba.

Bochkorék egy felhívást is intéztek a hallgatókhoz, hogy aki tud, segítsen abban, minél több kórházban lehessen ilyen kis „mosolyautó”. A Music FM hallgatói természetesen most is aktívak voltak, egy Londonban élő hallgató két autó árát is felajánlotta, de több felajánlás érkezett itthonról is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!