Bulvár

2016.07.23. 08:13

Igazi fröccs csak szódavízből készülhet?

Nyáron Magyarországon különösen nagy keletje van a fröccsnek. Igaz, vannak olyan külföldi borbarátok, akik hazánkba érkezve elszörnyülködnek a bor ily módon történő vizezésén.

Béres Zoltán

A legenda szerint 1842 őszén Fáy András a fóti pincéjébe hívta szüretre Vörösmarty Mihályt és néhány barátját. Köztük volt Jedlik Ányos is, aki más felfedezései mellett is, a szódavíz nagyipari alkalmazásának magyar feltalálója volt. Jedlik magával vitte a világ legelső szódásüvegét, majd elkészítette a legelső fröccsöt, amit németesen spriccernek nevezett el. Vörösmarty Mihálynak azonban ez egyáltalán nem tetszett, így helyette találta ki a fröccs szót. A költő később a Fóti dal című költeményében említi meg a szódával hígított bort: „fölfelé megy a borban a gyöngy".

Hogy ebből a történetből mennyi a valóság, azt nem tudjuk, ám az tény, hogy napjainkban reneszánszát éli a fröccs. Az idősebb korosztályokban korábban is népszerű volt, de napjainkban már a fiatalok poharába is gyakran kerül fröccs. Többnyire rozéból készítve.

A fröccs célja, hogy frissítsen, tehát friss, élénk savú bort válasszunk

Hogy milyen borból érdemes fröccsöt készíteni? Egy biztos, hogy rosszból nem, mert a szódában lévő szénsav felerősíti a bor hibáit. Vannak, akik úgy vélik, hogy fehér az igazi fröccsbor. Ezt a tételt egyre inkább cáfolja a rozé terjedő népszerűsége. Ráadásul az sem számít szentségtörésnek, ha valaki a vörös fröccsöt kedveli.

A titok mégiscsak a borban van. A fröccs célja végül is az, hogy frissítsen, tehát friss, élénk savú bort válasszunk, mondjuk egy reduktív olasz, vagy rajnai rizlinget, ezerjó, de akár az illatos cserszegi, Irsai Olivér is kiváló lehet erre a célra. A választás ízlés kérdése. A rozé borok közül alighanem a kékfrankosból készül a legtöbb fröccs, de a pinot-noir is a kedvencek közé tartozik. Azoknak, akik kitartanak a vörösborok mellett, azoknak a reduktív, üde gyümölcsös borokat ajánljuk. Erre alkalmas lehet például a portugieser, vagy akár egy könnyű kékfrankos is. A testes borok erre azért nem alkalmasak, mivel a szénsav felerősíti a vörösborban lévő csersav hatásait.

A bölcsek szerint az elkészítés során a szódát javítsuk fel borral és ne a bort hígítsuk vízzel. Ennek valójában nincs jelentősége, de annak azért igen, hogy szódavizet, vagy ásványvizet használunk-e fröccskészítésre. Vannak, akik állítják: igazi fröccs csak szódavízből készülhet.

Címkék#fröccs
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!