Bulvár

2016.09.09. 19:18

Óriási homokozóvá változott a fogyatékosok zsirai otthonának parkja

Zsira - Immár huszonnegyedik éve minden szeptemberben egy napra óriási homokozóvá változik a zsirai Fogyatékosok Otthona parkjának egy része. A Zsirai Őszi Napok keretében megtartott homokszobrász-fesztivált az idén is hatalmas várakozás előzte meg.

Tersztyánszky Krisztina

Az idén minden eddiginél több, 14 csoport állt neki az alkotó munkának. Két köbméter homok és két óra, esetleg egy kis víz: ennyiből kellett megalkotni a csodát. A korábbi évekhez képest szigorítottak a szervezők: a csapatok nem hozhattak segédanyagokat, és a kompozícióhoz fel kellett használni az összes homokot.

A téma az idén az olimpia volt, ami nem könnyítette meg a versenyzők dolgát, hiszen konkrét tárgyakban, figurákban kevésbé gondolkodhattak. A Szentgotthárdi Pszichiátriai Intézet például a magyarságra, a magyar versenyzők szereplésére helyezte a hangsúlyt. Erdős Gábor csapattag elmondta: a legsikeresebb magyar versenyszámokat, a vívást, az úszást és a kajakot jelenítették meg, fehér, kék, piros és barna krétaporral színezve a homokot.

Az ágfalvai csapatból Koleszár István spaklival éppen az utolsó simításokat végezte az óriási stadionon, közben szakszerűen mesélt az ötkarikás játékok történetéről. Csapattársa speciális célszerszámot készített a lelátó megformázásához: egy fűrészfogasan bevagdosott lécdarabot. Zalaapáti az olimpiai lángot alakította ki homokból, míg a a pásztori versenyzők már a jövőt vetítették előre Budapest 2024 feliratukkal. A vendéglátó intézmény csapata Magyarország térképét simogatta bele a homokba. Hetek óta készültek rá, hogy az internetről levett térképet kinagyítsák, kivetítsék, körberajzolják. Rózsa Irénke elmondta: megosztották a feladatokat a csoporton belül. Szereti formázni a homokot, már több évben résztvevője volt a fesztiváli csapatnak.

- Ahogy minden évben, úgy az idén is vannak új arcok - tudtuk meg dr. Tóthné Papp Piroska szervezőtől.

- De sokan már ismerősként jönnek, örömmel találkoznak újra a korábban szerzett barátaikkal. A homokba álmodott alkotásokat három szakember: Asztalos Zsolt, a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület elnöke, Balogh Zsuzsa keramikusnő és Sodics Péter, a zsirai általános iskola tanára véleményezte. Helyezéseket most sem osztottak, csupán megköszönték a versenyzők munkáját, és hasznos tanácsokkal látták el őket a jövőre nézve.

A fesztivál ideje alatt a részt vevő csapatok vásárt rendeztek szociális foglalkoztatóik kézműves termékeiből. Ahogy a Zsirai Őszi Napok egyéb programjaira, úgy az árusításra is jöttek érdeklődők a faluból is. Hiszen épp ez a rendezvénysorozat egyik célja: lebontani a falakat az intézet és az azt befogadó település lakói között, lehetőséget adni kint és bent élők találkozására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!