1000 hang: Apokrif-memoriter

Szombathely (öl) - Nagyszabású memoriter-akcióval kezdődik meg a Pilinszky-konferencia: április 18-án Jordán Tamás vezetésével 1000 középiskolás diák tanulja meg az Apokrif egy részletét.

Ölbei Lívia

Pénteken 10.30-tól 11.30-ig sosemlátott akció helyszíne lesz az Agora-MSH: Jordán Tamás színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója arra vállalkozott, hogy mintegy 1000 középiskolás diáknak megtanítja az Apokrif című hatalmas Pilinszky-versnek - legalábbis egy részletét.

Jordán Tamás abból indult ki, hogy manapság egyre kevesebb memoritert képesek befogadni a diákok - nem kedvelik, unják a szövegek vég nélküli, kevés eredménnyel kecsegtető biflázását. A remények szerint most megtapasztalhatják, hogy verset tanulni nem kínlódás, ellenkezőleg: élvezet. Jordán Tamás a nagy játékba bevonta Melis László zeneszerzőt is. Az ötletet Fűzfa Balázs irodalomtörténész felkérése adta, amely versmondásra szólt: Jordán Tamás előadásában valóban fel is hangzik az Apokrif, a pénteken kezdődő kétnapos Pilinszky-konferencia nyitányaként. Ezt a felkérést fejlesztette tovább a memoriter-akcióval Jordán Tamás, aki egyébként is arra esküszik, hogy a közösségi élmény semmivel nem pótolható. Elgondolása ráadásul teljesen egybevág az évek óta jól működő élményközpontú irodalomtanítási program törekvéseivel. Ebbe a programba illeszthető maga a Pilinszky-konferencia is - mint A 12 legszebb magyar vers című Fűzfa-projekt része. A sorozat védnöke a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, amelynek vasi tagozata is újjáalakul az Apokrif-konferencián. A kötetekben is testet öltő sorozat célja, hogy kísérletet tegyen a magyar irodalmi kánon 12 remekművének újraértésére és újraértelmezésére . A projekt különlegessége, hogy minden egyes remekművet konkrét helyszínnel kapcsol össze, alapot kínálva az értelmes kultusz-építésre. 2007 őszén Koltó volt az első irodalmi állomás: Petőfi Szeptember végén című versének apropóján. Az Apokrif-konferencia Szombathelyhez, Bozsokhoz - és természetesen Velemhez kötődik.

Fűzfa Balázs a konferencián bemutatja a Szeptember végén-konferencia előadásaiból szerkesztett kötetet. A tervek szerint őszre elkészül az Apokrif-összeállítás is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik