Bukásra van ítélve a magyar gazdaság

<b>Szombathely</b> - Az idő haladtával egyre jobban elmélyül majd a válság, s kilábalásra addig esély sincs, amíg a magyar politikai elit csak maszatol. Pedig lenne megoldás. Dr. Róna Péter közgazdász rendkívül pesszimista helyzetelemzése.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Az élete egy részét 56-os emigránsként külföldön töltő, a rendszerváltás után hazatérő dr. Róna Péter (aki Amerikában egyebek mellett volt a kereskedelmi minisztérium munkatársa és bankigazgató is) mindezt a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének soros válságfórumán hangsúlyozta, de persze nem csak erről beszélt. Hanem először is arról, hogy a mostani hitelválság kialakulásában jelentős szerepet játszott, hogy a globalizálódó piacok és pénzintézetek kibújtak a nemzeti szabályozások alól, s a felhalmozódott tőkét rossz helyre, jórészt a hitelre alkalmatlan amerikai szegényekhez közvetítették. Az így létrejött hatalmas likviditás egy ideig fűtötte a világgazdaságot, aztán viszont kipukkant a lufi, az adósságok nagy része mögött ugyanis fizetésképtelen emberek álltak. 



Dr. Róna Péter nem bizakodó a hazai gazdaság kilábalási esélyeit illetően Fotó: Horváth Csaba

A nemzetközi pénzintézetek így most óriási veszteségeket könyvelnek el, s a közgazdász azt gondolja, hogy a válságból való kilábalást egy új, hiteles szabályzórendszer bevezetése tudná elindítani, amely által ismét érthetővé, elemezhetővé válnának a bankok befektetései. A rendszer újjáépítése és a mérgezett papírok kiszorítása nélkül senki sem fogja venni a rizikós banki papírokat, s azok így forrás nélkül maradnak. 

Dr. Róna Péter szerint ezt látjuk most, továbbá, hogy a hitelpiacok beszűkülése a reálszférát is egyre inkább kezdi maga alá temetni, a bajba jutott pénzintézetek ugyanis nem hogy nem tudnak hiteleket adni, hanem kénytelenek csökkenteni a kintlévőségeiket. És ettől kezdve a gazdaság jelentős része bukásra van ítélve.

Mindez persze Magyarországra is igaz, méghozzá hatványozottan, a gazdaságunk ugyanis már a válság kirobbanása előtt is bajban volt. 

Dr. Róna Péter szerint a honi gondok egyik fő oka, hogy gazdasági stratégiánkat a rendszerváltáskor a tőkére, a multinacionális cégekre építettük, s nem használtuk ki, amiben jobbak vagyunk másoknál. Lemondtunk az úgynevezett komparatív előnyeinkről, a sok jó minőségű termőföld és a bőséges vízkészlet adta lehetőségeink kihasználásáról, amely a mezőgazdaság és az élelmiszeripar felfuttatása által lett volna realizálható. (A két ágazat a rendszerváltáskor a GDP 20 százalékát adta, ugyanez az arány ma mindössze 4,3 százalék.)

Mennyi új munkahelyre volna szükég, hogy utolérjük Szlovákiát, Csehországot, esetleg Dániát? Milyen válságmegoldást szorgalmazna Róna Péter?

Kiderül a hétfői lapszámból.

Kapcsolódó dossziénk: 

A válság helyben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!