Zsámboki Marcell, a mosolygó gyilkos

Celldömölk - A húsz évig tartó versenytáncos pálya sikerei mellett csak tűnő állapotnak tartja azt a hírnevet, amelyet a Szombat esti láz hozott. A sárvári születésű <em>Zsámboki Marcell</em> jelenleg tánctanár és pontozóbíró.

Budai Rózsa

Ismerős helyre érkezett a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület meghívására Zsámboki Marcell: a 90-es évek közepén, amikor a Magyar Táncművészeti Főiskolán tanult, a tanuláshoz, a pesti élethez szükséges pénzt tanfolyamokkal kereste meg. Vezetett társastánccsoportot Celldömölkön is. Bár versenytáncosként nagyon sikeres volt, amatőrként magyar bajnokságokat nyert, profiként is a csúcsra jutott (Európa-bajnok, Világkupa-győztes, tíztáncbajnok), nevét a Szombat esti láz idején tanulta meg az ország, zsűritag volt.



- A Szombat esti láz mindhárom sorozatát kedvelték a nézők, ismertek lettek a zsűritagok is. Nekem csak pillanatnyi hírnevet hozott a műsor. A társastáncmozgalmat azonban tartósan fellendítette. A tévéműsor előtt az oktatók sokat panaszkodtak, a városokból eltűntek a tánctanfolyamok, a tánciskolák 15-20 éve bezártak. A Szombat esti láz felkeltette a mozgásigényt, a közösségi élet iránti igényt  - mondta a táncsportot szívügyének tekintő Zsámboki Marcell. 

A műsor hátteréről is szólt:  angol, spanyol, olasz, német, lengyel adókon már 7-8 széria lefutott, amikor a magyar elkezdődött. Külföldön Táncolj a sztárokkal volt a sorozat címe. Az RTL Klub megkereste a Magyar Táncsport Szövetséget, hivatásos táncosokat kerestek, akik jól mutatnak a képernyőn, és meg tudják tanítani táncolni a sztárokat. 

Először a hírességeket választották ki, hozzájuk kerestek táncos párt. Két hónap felkészülési időt kaptak a párok, ezalatt az alaplépéseket sajátították el, és két-három koreográfiát tanultak meg. A felkészüléssel szerzett előny a negyedik adástól eltűnt. Attól kezdve valóban egyik hétről a másikra kellett új táncokat megtanulniuk. Akkor derült ki, mennyit számít az előképzettség. Sportolók, színészek könnyebben vették az akadályokat. Az első sorozatot az úszóbajnok Czene Attila (és menyasszonya) nyerte, a másodikat a színész Csonka András (és Keleti Andrea), a harmadikat a fitnesz-edző Katus Attila (és Molnár Andrea). 

A zsűrit is válogatták a tévészerepléshez. A versenytáncosok, a versenybírók között kerestek közlékeny, kapcsolatteremtésre kész, kamerák előtt szerepelni tudó embereket. A zsűri értékelésébe a műsor szervezői nem szóltak bele, nem befolyásolták a véleményünket, nem mondták meg, ki a favorit (úgyis a közönség szavazata döntött), de azt elvárták, hogy az előre megbeszélt szerepkört, karaktert képviseljük. 

Pálinkó Lujza volt a táncos szaktekintély: lépés, tartás, lábfej, kar. Nekem szerepem szerint a mosolygó gyilkos figuráját kellett hozni: kedvesen, aranyosan, de a végén kíméletlen ítéletet gyakorolva. Medveczky művésznőnek mindenben a szépet, a jót kellett felfedeznie. Böhm György volt a kemény, szurkáló, piszkálódó vagány, passzolt is a karakteréhez. 

A lényeg számomra az volt, hogy szakmai megalkuvásra nem kényszerítettek, elmondhattam a véleményemet, utólag is vállalhatóan. Sokszor megkérdezték már, hogy voltak-e kedvenceim. Azokat kedveltem, akiknél láttam a szakmai igényt, a fejlődést. Maga az élő adás nagy élmény volt. Nem volt nagy a tánctér, de 17 kamerával dolgoztak a tévések, látványos, színes, szép kiállítású műsort állítottak elő, örülök, hogy részese lehettem. 

Zsámboki Marcell kiegészítette a pályaképet, amelyet Fehér László polgármester, egyesületi elnök tárt a közönség elé bevezetésképpen. Marcell Sárváron született a Zsámboki család harmadik gyermekeként. Édesanyja tanár volt, édesapja, Zsámboki Árpád, a sárvári, majd a szombathelyi közművelődés vezető szaktekintélye, szintén táncos múlttal: az Ungaresca alapító tagja. 

Marcell nagybátyja, Zsámboki Zoltán celldömölki képviselő is jelen volt az esten, azt mondta: A családban mindenki szeret táncolni, Marcell tud is. A tánctanári diploma megszerzése után (1996) a profik közé igazolt Zsámboki Marcell. Lovas Henriettel arattak sikereket a profivilágban. 2002-ben, a Dunaújvárosban rendezett Európa-bajnokságon győztesként szerepeltek utoljára versenytáncosként. 



Polgár Dalma és Farkas Ádám első tánctanára Zsámboki Marcell volt. Kilenc táncot mutattak be a celli élménybeszámoló szüneteiben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!