A fogyatékkal élők színészi előadására csak kevesen voltak kíváncsiak

Már az előadás kezdése előtt látható volt, hogy nem szokványos darabot játszanak a körmendi színházban. Az előtérben ugyanis sok fogyatékkal élő várakozott arra, hogy elfoglalhassa helyét a nézőtéren. A Baltazár színház előadásában látható Kőválasz című darab igazi különlegességet ígért. A II. világháborúban kezdődő történetet ugyanis értelmileg sérült színészek és olyan neves vendégszínészek, mint Varga Klári, Kecskés Karina, Müller Péter Sziámi, Lukács Ábel és Darvas Ferenc adták elő. 

A darab elején a II. világháború idejébe csöppenhetünk, s onnantól három generáción át napjainkig kísérhetjük egy család sorsát. A darab vontatottan indul a vendégszínészek játékával, a kellékek, a ruhák mind a szürkeséget tükrözik. A második jelenetben azonban színre lépnek az értelmileg sérült színészek. Életre kelnek a színpadon színek, a színészek humorral, tánccal és zenével varázsolják el a közönséget. A történetben a nagyszülőket vendégszínészek (Müller Péter, Varga Klári) alakítják, a darab elején a zsidó nagypapát deportálják. A szülők (Erdős Balázs, Keresztes Anna) a szocializmusban próbálnak életben maradni, az unoka (Kecskés Karina) pedig egy árvaházban dolgozik. 

A darab próbál rávilágítani arra, hogy a fogyatékkal élőket nem kell másként kezelni, hiszen senkinek sincs joga megmondani, hogy ki a normális, s mi jelent az, hogy átlagos. Attól, hogy egy gyerek más, még nem jelent veszélyt társaira nézve. Az előadás olyan kérdéseket feszeget, hogy ha nincs háború, miért nem értékeljük a békét, s miért kell betegnek lenni ahhoz, hogy fontossá váljon az egészségünk. A színészek azt szeretnék, ha az emberek nem a fogyatékosságukra emlékeztetnék azokat, akik ezzel élnek, hanem az értékeikre. 

A darabra meghívták a fogyatékkal élők gondozásával foglalkozó megyei intézmények dolgozóit és lakóit, s várták a körmendi közönséget is. Míg a fogyatékkal élők közül sokan eljöttek, sajnos azok, akiknek a darab leginkább szólt volna, távol maradtak. 

Korbacsics Tibor, a Körmendi Kulturális Központ igazgatója szerint a társulat szeretné felhívni a figyelmet az elfogadásra, arra, hogy nem az megoldás, hogy elfordítjuk a fejünket, ha sérült embert látunk. A darab után levonták a következtetéseket, s az igazgató azt mondta, nem adják fel. 

A jövőben is szerveznek majd hasonló előadásokat a városban, s egyeztetnek az iskolák igazgatóival, hogy minél több gyerek üljön majd a nézőtéren. A másság elfogadására való nevelést ugyanis jobb minél fiatalabb korban elkezdeni.