2009.10.25. 15:16
Csak ígéret van, támogatás nincs
A fürdők és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az elmúlt év végén megegyeztek az közfinanszírozás alapjául szolgáló új árakról, az emelt támogatást azóta sem kapták meg.
Tavaly december 18-án írták alá a gyógykezeléseket végző fürdők, valamint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) azt a megállapodást, amely rögzíti az új közfinanszírozás alapját képező árakat, valamint a tb-támogatások mértékét.
Januárban a Magyar Fürdőszövetség elnöke, a Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatója dr. Németh István levélben kérte dr. Székely Tamás egészségügyi minisztert, hogy a tárcaközi egyeztetések lebonyolítása után a lehető legrövidebb időn belül helyezze hatályba a megállapodást. Erre dr. Vojnik Mária reményt keltő biztatást adott, ám intézkedés nem történt. Ezért az elnök június elején újabb levéllel fordult szaktárca, s felhívta a figyelmét arra, hogy letelik a hat hónap, amely rendelkezésre áll a kialakított árak és támogatási mértékek kihirdetésére.
Dr. Székely Tamás válaszlevelében kifejtette: bennük megvolt a szándék a kihirdetésre, ám szembesülniük kellett a gazdasági válság hatásával. Több területen folytatnak takarékossági intézkedéseket megalapozó revíziót, ezek közé tartoznak a gyógyászati ellátások. Ezek lezárását követően történhet meg az új árak kihirdetése. Ezt a választ még júliusban adta a miniszter, ám az új árak alkalmazására azóta sincs lehetőség.
Ugyanakkor a 2010 évi költségvetés tervezete szerint 6,1 milliárd forintról 4,6 milliárd forintra csökken a gyógykezelések támogatására szolgáló keret. Azaz: nem hogy nem emelkedik a kialkudott 15 százalékkal a fürdőkezelések támogatása, hanem 25 százalékkal csökken az erre szánt forrás.
Dr. Németh István szerint ennek nem csak a fürdők, hanem a külföldi vendégek számára sincs jó üzenete. Ugyanis azt sugallja, hogy az OEP azért csökkenti a támogatást, mert nincs meggyőződve a fürdőkezelések hatékonyságáról. Pedig nem erről van szó, amit mutat az is, hogy a fürdőfejlesztéseket viszont támogatja a kormányzat. A fürdők számára azért okoz nehézségeket, hogy még nem léptek életbe a tavaly kialkudott árak, mivel ezek még így is még az önköltség alatt maradtak volna.
Nem beszélve arról, hogy ennek is csak egy részét nyújtja támogatásként az OEP, a többit a kezeléseket egyre nagyobb mértékben az igénybevevőknek kell fizetnie. Ez azért gond, hiszen az ezekre rászoruló mintegy egymillió magyar között sokan vannak, akiknek erre már nem telik.