Gospel Szombathelyen: Happy day, happy karácsony (videóval)

Ezúttal nemcsak a műsor, a helyszín is szokatlan volt karácsonyi koncertnek. Nyilván a nagyobb befogadóképesség miatt választották a Bartók Terem helyett az Agora MSH-t a szervezők, s a számítás be is jött, hiszen szinte teljesen megtelt a lelátó, sőt a küzdőtér két oldalán elhelyezett széksorok is.

A becslések szerint a nézőszám megközelítette az ezer főt, amely szombathelyi komolyzenei koncerten igencsak tiszteletreméltó. A program sem volt akármilyen: a kiadott előzetesek szerint ez a koncert is jól beleillik a fiatal direktor, Mérei Tamás elképzeléseinek sorába, hiszen az év legnagyobb ünnepére is nem szokványos koncertet tervezett. Európai és amerikai karácsonyi dalok egy koncerten, sőt: New York-i gospelkórust a szimfonikusok kísérik majd. Merész vállalkozás, s mint ilyen, magában hordoz némi kockázatot is. A zenekarral kezdődött az első rész: Csajkovszkij Rómeó és Júliája, Diótörője szólalt meg többek között. Az, hogy Csajkovszkij zenéjére balettáncosok is kivonultak, már önmagában is szokatlan  de kétségtelenül igen látványos: Tunyogi Henriett, és Solymosi Tamás balettművészek méltán is arattak nagy sikert.

Aztán a szünet után jöttek a feketék, és percek alatt bulivá változtatták a meghitt karácsonyi áhítatot. Talán azokat lepte meg legjobban ez a fajta zene, akik nem tudták, hogy a tengeren túlon, az északi féltekén a templomban forró hangulatú, koncertszerű bulikon méltatják Istent. Ott Jézus nem a távolság és a misztikum ködébe burkolózó lény, hanem egyszerűen mindenki jóbarátja. Ebben a fajta zenekultúrában a csendes áhítat, a gyakori és mindenre kiterjedő önvizsgálat, az önmarcangolás, az álszent szerénykedés és a bűntudat szinte folyamatos áhítása ismeretlen. Sokkal inkább a boldogságkeresés, a mindent és mindenkit magába foglaló szeretet hagyja rajta nyomát a dalokon.

Zeneileg pedig  az afro-amerikai hatás miatt  az erőteljes vokalitás, a nagyfokú szenvedélyesség és az improvizáció  viszont szegényesebb a zenei kíséret. Jöttek sorban az ismert gospel-dalok: köztük természetesen az Oh happy day, amit mindenkinek énekelnie kellett. A kórus férfi szólistája már korábban sem hagyta félálomba révülni a közönséget: mindenkit felállított, tapsoltatott, táncra hívta a nézők hölgytagjait, sőt a szimfonikus zenekar egy-egy tagja is kivonult a parkettre. A dalok közötti prózai részek szinte mindegyike a szeretetről, sőt a szerelemről, s ezek fontosságáról szól. Az énekes megtanult magyarul egy rövidke kifejezést is annak érdekében, hogy a búfelejtésre, a gondtalanságra szólíthassa fel hallgatóságát: "ne oggódj" ismételgette fennhangon, mindaddig, amíg a két rövidke szó megmaradt benne.

Kétféle zenekultúra mérte össze magát ezen az estén: egy hagyományos európai - kelet-európai - közegben. Most végre közvetlen közelről megismerhettük az amerikait is, és ettől már biztosan más lesz ez a karácsony, mint az eddigiek. Különösen érdekes volt, amikor együtt zenéltek.

Fekete kórust kísérnek a szombathelyiek: ilyen eddig még sosem volt. Játszottak európai zenét, és amerikait. Az európai zenében csak jó érzékkel, kimagasló muzikalitással tapogatták helyüket a feketék. De így volt fordítva is, amikor tanult komolyzenészeknek kellett lekísérniük a vérbő amerikai zenét.

A koncertnek ez a része jószándékú, ügyes tapogatózás volt csupán, nem profi teljesítmény, amit előbb külön-külön nyújtottak.

És ettől volt szép. De az első lépést már legalább megtették.