Nincs pénz, vérvételi korlátozást vezetnek be

Januártól hetente csak két nap szerveznek vérvételt a Jáki és a Rumi úti háziorvosi rendelőkben. A tervek szerint a korlátozás hamarosan az összes rendelőre kiterjed. Az ok: finanszírozási hiány.

Bajdó Bettina

Az elmúlt években minden reggel volt vérvétel a háziorvosi rendelőkben, januártól azonban korlátozást kellett bevezetni két rendelőben is. Dr. Hadarits Ferenc, a Markusovszky kórház központi laboratóriumának osztályvezető főorvosa elmondta, hogy a finanszírozás miatt van szükség a korlátozásra, ugyanis nincs elég pénzügyi keretük arra, hogy a város hat háziorvosi rendelőjében nap mint nap legyen vérvétel.
 
- A Markusovszky kórháznak nem tartozik az alapfeladatai közé, hogy biztosítsa a vérvételt a háziorvosi rendelőkben  - emelte ki a főorvos - , nekünk az a dolgunk, hogy erre a szakrendelőnkben naponta legyen lehetőség. Gondot okoz az is, hogy a háziorvosi rendelőkben dolgozó hat asszisztens közül öt kórházi alkalmazott volt, a leépítés pedig őket érintette először. A helyükre nem lehet a laboratóriumi dolgozókat állítani, az ő munkájukra a kórházban van szükség. Kidolgoztunk egy alternatívát, mellyel megoldhatnánk a fennálló helyzetet. Két-két egymáshoz közeli rendelőben váltott napokon lehetne vérvétel, így a betegeknek nem kellene messze menniük a lakóhelyüktől. Ezt február végén-március elején vezetnénk be. 

A főorvos hangsúlyozta, a kórház kész tárgyalni, december végén levelet küldtek a polgármesternek, azóta is várják az ötleteket.

A háziorvosok nem fogadják el a helyzetet, s a város vezetéséhez fordultak segítségért.

Dr. Prugberger Emil, a város egészségügyi bizottságának elnöke elmondta, a kórház nem vette fel a kapcsolatot azokkal, akiket konkrétan érint a korlátozás.
 
- 1996-ban a város és a kórház kötött egy megállapodást, mely szerint az egészségügyi alapellátáson belül a háziorvosi rendelők mellett lévő kislaboratóriumok fenntartását és működtetését átadta a Markusovszkynak - fűzte hozzá az elnök. - Továbbá az önkormányzat felmondta az egészségbiztosítási pénztárral kötött finanszírozási szerződést, s a feladat ellátására biztosított összeget  a kórház kapta meg. Ez a szerződés azóta is él, most azonban minden előzetes bejelentés nélkül felrúgták. Megértem, hogy a finanszírozás miatt nehéz helyzetbe kerül a kórház, s tudom, hogy  többszörösére nőtt a kötelezően előírt vérvételek száma, ami nagy többletköltséget jelent. Ezt a problémát a vizsgálatok ésszerű megosztásával meg lehetne oldani.

Aláírásgyűjtésbe kezdtek

Dr. Nagy Éva Rumi úti háziorvos elmondta, hogy korábban minden nap, januártól hetente már csak két nap van vérvétel a rendelőben. A többi napon a betegeknek be kell menniük az SZTK-ba, ha azonnali vérvételre van szükségük. A várakozók nehezen viselik a tömeget, ugyanis a két vérvételi napon nagyon sokan állnak sorban vérvételre.

A háziorvos hozzátette, hogy az orvosok és a betegek aláírásgyűjtésbe kezdtek, petíciójukat már át is nyújtották az illetékeseknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!