A Lamantin már jazztörténelem

Kedd este szeles időben, szemerkélő esőben kezdődtek meg az első Fő téri koncertek. Az eső egyébként ugyanúgy hozzátartozik a Lamantin fesztiválhoz, mint a zene, a gitártokokkal mászkáló fiatalok, és az éjszakákba nyúló jam sessionok.

Dr. Tímár Péter, a fesztivált szervező improvizatív zeneműhely egyesület elnöke magyarázza: a dzsesszhét nem csak Fő téri koncertekből áll, dicséri a tanári kar koncertjét, majd elmeséli, hétfő este volt már egy kitűnő gospel-hangverseny az evangélikus templomban. Majd az idei fesztivál előzményeiről beszél.
 
- Az idei immár a tizenegyedik fesztivál, és nyolcadszor van alkalmuk zenét, improvizációt tanulniuk a hallgatóknak - mondja. - Volt egy rövid időszak, amikor egyáltalán nem voltunk biztosak abban, hogy sikerül tető alá hoznunk az idei fesztivált, de a nagy nehézségek dacára mégis csak sikerrel járt a szervezés. Az általános gazdasági visszaesés miatt több szponzor visszalépett, megszűntek cégek, de jöttek újak, és sok helyről kaptunk természetbeni támogatást. Ebből is látszik, hogy ez a fesztivál már beépült a város kulturális életébe. Sikerült idén is olyan sztárokat hoznunk, akinek nevére a fővárosból is eljönnek. Ilyen a kedd esti műsorban fellépő Benny Golson, aki nagy név ma Amerikában. A fesztivál költségvetése tizenhétmillió forint, ha nem egy baráti társaság munkája lenne mögötte, kétszer ennyibe kerülne. -
 
Közben megkezdődik az első koncert, a színpadon a Finucci Bros Quartet. Az együttes a Balogh-fivérek, Zoltán és Roland  kompozícióit játssza. Egyikük gitáron, másikuk zongorán játszik. Roland korábban hallgató volt a Lamantin fesztiválon, tavaly első helyezést ért el gitáros kategóriában Montreux-i Jazz Fesztiválon. Ez igen nagy szó, szinte mindenki tudja a sátorban a nézők között. A produkció ennek megfelelő színvonalú: már a témák virtuóz nehézségűek, a szólók káprázatosak,  az együttes tagjai között olyan tökéletes az összhang, mint egy Doxa óra fogaskerekei között.

Márkus Tibor szombathelyi zenész évek óta tanít a dzsesszkonziban mai nevén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia Dzessz Tanszakán. - Hihetetlen, hogy milyen gyorsan múlnak az évek, s mintha Lamantin fesztiváltól Lamantin fesztiválig egy esztendőt. Lassan dzsessztörténelmet ír ez a fesztivál, azok a fiatalemberek, akik Szombathelyen kóstoltak bele először komolyabban a dzsesszbe, később beiratkoztak a dzsesszkonziba, s többen közülük ma már kollégáink. Végzős hallgatóként, tanársegédként segítik az oktató munkát. A tanári karban új színt jelent Spányi Emil személyében. Hozzá én magam is beiratkoztam. Ő  ma már nemzetközi szaktekintély a modális improvizációban, de zongoristaként is elismert. -

A színpadon közben megkezdődik a Csanyi Zoltán Lattmann Béla Band koncertje. Lattmann Béla több formációban és sokszor járt már Szombathelyen, most két mankóval a hóna alatt biceg a pulthoz. Mosolyogva mondja, már sokkal jobban jár, mint korábban. A színpadon ülve kíséri a ma Amerikában élő Csanyit, aki sűrű amerikai zenét játszik irigylése méltó könnyedséggel. Olyasmi ez, mint amikor a Bundesligából hazatér a magyar idegenlégiós focista, és beáll a megye egybe egy kicsit passzolgatni. Rövid átszerelés után következik Benny Golson kvartettje. A nyolcvanegy éves fekete szaxis a konferansz szerint már mindenkivel játszott Amerikában, aki számít a dzsesszben. A sátoron kívülről a nézőtérre özönlik a magyar szaxofonos szakma krémje. Laza fekete dzsesszel  búcsúzik egy boldog esős naptól a Lamantin.

Szerda reggelre végre kisüt a nap, de a szél továbbra is erőteljes. A Bartók Béla zeneiskola szinte zeng a zongora, dob, harsonahangtól. A termek nagy részében délelőtt, délután folyik a munka, a gyakorlás.

Gyárfás István dzsesszgitáros és zenepedagógus visszatérő vendég a fesztiválon. Korábban többször saját zenekarával is fellépett, idén azonban csak oktat. A zeneiskola egyik termében a kollektív improvizációt  gyakorolja Back Zoltánnal, aki Budapestről jött Szombathelyre. - Szombathelyen először járok, a dzsessztáborban is első alkalommal vagyok. Pistát hírből ismertem, tetszik a város, de nagyon szeles - mondja a fiú.

Gyárfás István is csak erre panaszkodik, mondván, előző nap szaladnia kellett a sapkája után. Aztán zenélni kezdenek: kétszólamú rögtönzött fúga bontakozik ki ujjaik alól, a zene mögül felderengenek az eredeti melódia harmóniái. Az egyik alagsori teremben ismét Márkus Tiborral találkozunk. Most zongorát oktat: Cole Porter Night and Day című számának harmóniáira rögtönöznek. A tanár a kíséretet  játssza, miközben Süveges György, aki Szegedről jött Szombathelyre, rögtönöz a harmóniákra.

- Már harmadszor vagyok itt a Lamantin Fszetivál dzsessztáborában, a tanár úrhoz második alkalommal iratkoztam be, előtte énekre jártam - meséli. - Szívesen jövök ide mindig, jól érzem magam a dzsessztáborban. -

A zeneiskola folyosóján ballagunk, az összes teremből zene szűrődik ki. Csak délben, ebéd idejére csendesül el az épület, délután folytatódik a munka. A legszorgalmasabbak általában csak futva érnek oda a Fő téri sátorba, ahol este hat után kezdődnek az első koncertek. Szerdán blues nap volt  az is már hagyomány a Lamantin fesztiválon, hogy egy napot szentelnek ennek a műfajnak. A mai műsor: Grencsó Kollektív Kedély (Grencsó István is szombathelyi), Szőke Nikoletta Quartet, Ozone SM Trio (Franciaország).

A hallgatók és a tanárok a koncertek után minden nap összegyűlnek egy kis közös zenélésre ahogy a dzsesszisták mondják: dzsemelésre (jam session). Aztán másnap kezdődik minden elölről: tanítás-tanulás a zeneiskolában, este koncertek, éjszaka jam session. Közben sok-sok beszélgetés, néhány sör. Barátságok szövődnek itt nyaranta. Meg egy nagy szerelem: örök és  szétszakíthatatlan,  a dzsesszel.