Erővágó, festékkel töltött tojás: ezerrel tolják a kampányt Szombathelyen

Dizájn center címme a szombathelyi fideszes képviselőjelöltek mutatták be a plakátrongálók repertoárját. Erővágó, festékkel töltött tojás, elhagyott tornacsuka, ezek manapság a helyi politika eszközei. Közben szórólapozás miatt újabb feljelentés történt, az eset miatt több sajtóközlemény is született.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A Fidesz szombathelyi irodájában tartott sajtótájékoztatón Sági József és  Poór András, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjei mutatták be azokat a speciális eszközöket, amelyekkel - nem is annyira ismeretlen tettesek - rendszeresen megrongálják a választási plakátjaikat.

- Nehéz elhessegetni annak a gyanúját, hogy baloldali vetélytársaink kezdtek rongálásba - mondta Sági József. Poór Andrástól megtudtuk: a Fidesz helyi szervezetének jelöltjei úgy döntöttek, hogy lehetőségeikhez mérten éjjel-nappal őrzik a választási plakátokat, így több esetben is tetten érték a rongálókat, akiket a rendőrség korábbi ügyeik miatt már jól ismer. A politikusok által összegyűjtött eszközöket egytől-egyig az elkövetők hagyták hátra, menekülés közben.

Sági József példaként említette, hogy az elmúlt héten a Fidesz Szombathelyi Szervezetének földszinti irodáját akarták festékszóróval befesteni, de az irodában a késői időpont ellenére bent tartózkodó Szakály Gábor "kiugrott az ablakon" és felismerte a rongálókat. Azonnal bejelentést tettek a rendőrségen és tudomásuk szerint a fiatalokat el is fogták a rendőrök amikor már egy másik, szintén fideszes plakátot próbáltak megrongálni.

Mint megtudtuk: így került a Fidesz birtokába egy fél pár cipő, egy keréktárcsafesték doboza, valamint két tojás, amelyeket már előzőleg gondosan megtöltöttek kék festékkel, hogy aztán a plakátokhoz hajítva nagyobb kárt okozhassanak vele.

Sági József egy egész zsáknyi lejárató-matricát mutatott be, amelyeket szintén a kampányeszközökről szedtek le. A dizájn center fénypontja egy erővágó volt, amellyel a károkozók a kisebb táblákat vágják le, majd el is viszik őket. A képviselőjelöltek elmondták: az elkövetők  minden alkalommal ugyanazt azt embert jelölték meg felbujtóként, és  összesen nyolc konkrét esetben zajlik szabálysértési eljárás. A  Fidesz természetesen várja az elhagyott kellékek jogos tulajdonosait.

OLDALTÖRÉS: Nyilatkozat-háború: bizottsági szórólapok, rendőrségre citált munkatársak

Nyilatkozat-háború: bizottsági szórólapok, rendőrségre citált munkatársak

Nyilatkozat-háború: bizottsági szórólapok, rendőrségre citált munkatársak

Nyilatkozat-háború: bizottsági szórólapok, rendőrségre citált munkatársak

A sajtótájékoztató csak egy elem volt a mai napra rendelt kampánycsatából: a felek komoly nyilatkozat-csörtébe fogtak. Ennek apropóját az adta, hogy szombaton a Savaria Fórummal együtt egy szórólapot is terjesztettek - a Lakossági Tájékoztató Bizottság a helyi jobboldalt lejárató kiadványa kivitte a biztosítékot a Fidesznél. Az ügyben kiadott sajtóközleményeket betűhíven közöljük

1. rész: A  Fidesz feljelent

"SAJTÓKÖZLEMÉNY

Szeptember 25-én, szombaton állampolgári bejelentés alapján a Savaria Post Kft. alvállalkozóit, és munkatársait rágalmazó szórólapok terjesztésén érték képviselőjelöltjeink. A helyszínre érkező rendőrjárőrök intézkedése kapcsán fény derült arra is, hogy a becsületsértő röplapokat a Savaria Fórum városi hetilapba csomagolva terjesztették a város több pontján. A szórólap kiadójaként egy nem létező szervezet: a Lakossági Tájékoztató Bizottság került feltünetésre.

A szocialista érdekeltségi körnek privatizált városi hetilap kiadója ezzel súlyosan megsértette az önkormányzattal megkötött szerződését, és a választások során különösen elvárható közszolgálati alapelveket.

Az ügyben feljelentést tettünk.

Szombathely, 2010. szeptember 27.

Fidesz Szombathelyi Szervezete"

 2. Roznár Györgyi lapigazgató közleménye

Tisztelt Szerkesztőség!

A mai napon Marton Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője kiadott egy közleményt.
Ebben a Savaria Fórum közszolgálatiságát kérdőjelezi meg amiatt, hogy a városi lapot is terjesztő Savaria Post Kft. szerintük rágalmazó szórólapokat terjesztett.

Ezúttal közlöm: a Savaria Post Kft. mint vállalkozó végzi a városi lap terjesztését és nincs velük kizárólagossági szerződésünk. Tehát semmi közünk, és beleszólási jogunk sincs arra vonatkozólag, hogy egy velünk szerződésben álló cég még milyen más munkákat végez - miután az általunk rájuk bízott munkát a szerződésben vállaltaknak megfelelően végzi. Ráadásul az elmúlt három évben még egy visszajelzést sem kaptunk amiatt, hogy a lapba más szóróanyag került. Ilyen észrevétel ezúttal sem érkezett.

Szombathely, 2010. szeptember 27.


Roznár Gyöngyi
lapigazgató
Savaria Fórum

3. rész: a Savaria Post sajtóközleménye a történtekről,a rendőrségre kísért munkatársakról

Tisztelt Szerkesztőség!

A Fidesz Szombathelyi Szervezete által kiadott sajtóközleményre reagálva cégünk az alábbi sajtóközleményt adja ki:

A mai napon a Fidesz Szombathelyi Szervezete kiadott egy sajtóközleményt, amelyben kritizálja cégünk, a Savaria Post Kft. működését.

A Savaria Post Kft. - az elmúlt évtizedben kivívott jó hírnevének és szakmai felkészültségének köszönhetően - több száz céggel áll kapcsolatban.  A szóróanyagokat meghatározott közös időpontokban, ugyanakkor - az ügyfelekkel kötött szerződéseknek megfelelően -, mindig elkülönítve juttatja el a postaládákba.  Mint terjesztő cég a szóróanyagok tartalmáért nem felel.

A múlt szombaton több ember autókból kikiabálva zaklatta a szórólapokat kézbesítő alvállalkozóinkat. Majd Marton Zsolt és Szakály Gábor városi képviselő közreműködésével rendőrök bekísérték a kapitányságra, illetve felszólították őket, hogy jelenjenek meg ott, mondván: becsületsértő röplapokat terjesztenek. Amint értesültem az eseményről, cégünk ügyvédje bement a rendőrségre, ahol kiderült, hogy mindenféle intézkedés nélkül vitték be és tartották ott dolgozóinkat.  A rendőrségen szintén ott volt Marton Zsolt fideszes képviselő is.

Az ügyeletes tiszt arról tájékoztatta a cég jogi képviselőjét, hogy sértettek az ügyben magánvádas úton feljelentést tettek. A magánvádas eljárásban a rendőrség ezen kezdeti szakaszban eljárni nem jogosult a terjesztőkkel szemben, így ők az ügyvéddel együtt eljöttek a rendőrségről, és folytatták a munkájukat.

A Fidesz Szombathelyi Szervezetének sajtóközleményében valótlanul szerepel, hogy a szóróanyagot a Savaria Fórumban juttatták el a postaládákba. Ezt csak olyan valakik állíthatják, akik nem értenek a terjesztéshez, vagy szándékosan el akarják ferdíteni a valóságot. Felháborítónak tartom, hogy húsz évvel a rendszerváltás után politikai nyomásra bárkit is bevihetnek a rendőrségre, pusztán azért, mert a munkáját végzi. Az üggyel kapcsolatban nem hiszem, hogy cégünk munkatársainak kellene szégyenkezniük.

Szilágyi Gábor
Ügyvezető igazgató
Savaria Post kft

A történetben szereplő személyek és cégek:

Marton Zsolt - a szombathelyi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője, a hangfelvételek körüli botrány egyik szereplője

Szilágyi Gábor - a Savaria Post kft. ügyvezető igazgatója és egyik tulajdonosa, egyben a Savaria Fórumot kiadó PROMED Média Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője és tagja, a Promed Kft. további, jelentős hányaddal bíró tagja a nyugat.hu internetes portált jegyző  Nyugat Média és Világháló Egyesület

Roznár Györgyi - a Savaria Fórumot kiadó PROMED Média Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság  tagja, a Savaria Fórum lapigazgatója, nyugat.hu internetes portál főszerkesztője, a Nyugat Rádió szakmai és hírigazgatója

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!