Új ügyvezető a Nyugat-dunántúli Fejlesztési Ügynökség élén

Megvált ügyvezető igazgatójától és eddigi társelnökétől a Nyugat-dunántúli Fejlesztési Ügynökség, jelentették be hétfőn. Az új ügyvezető Breznovits István lesz.

Peltzer Géza

Az ügynökséget érintő jelentős személyi változásokat jelentettek be hétfőn a regionális tanács ülését követő sajtótájékoztatón.  A cég megválik Horváth Jácint ügyvezető igazgatótól, helyét öt évre Breznovits István foglalja el. Az újságírókkal közölték azt is, hogy a szerződésben szereplő 4,8 millió forintos végkielégítés helyett a kormány által meghatározott kétmillió forintot kap csak a távozó ügyvezető, és ugyanez az összeg szerepel végkielégítésként az új igazgató szerződésében is.

Dr. Ipkovich György társelnök lemondott,  tisztségét felváltva tölti be el Kovács Ferenc Vas megyei, illetve Szakács Imre Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlési elnök. Munkájukban saját titkárságuk segíti őket, így ezzel is pénzt lehet megtakarítani.

Kisebb vitát váltott ki a hétfői ülésen, hogy azok, akik a leendő felügyelőbizottságokba lesznek delegálva, és saját vagyonukkal is felelnek döntéseikért, kapjanak-e tiszteletdíjat. A tanács azonban ezt a döntést elhalasztotta az önkormányzati választások utáni első ülésig. Annyi biztos, hogy ha a tagok aktív politikusok, nem kaphatnak tiszteletdíjat a munkájukért.

Kovács Ferenc bejelentette, a tanács úgy döntött, hogy 119 millió 383 ezer forinttal támogatja a Centenáris Ház Kft.  elképzelését, mely szerint 183 millió 440 ezer forintból inkubátorházat hoz létre Szombathelyen. Hasonló létesítménnyel gazdagodhat Körmend is, ahol a Vállalkozói Inkubátorház Építőipari és Szolgáltató Kft. építhet 123 millió 158 ezer forintos támogatással egy 175 millió 940 értékű objektumot.

Az új ügyvezető, Breznovits István elmondta: fontos, hogy a megkezdett projekteket a személyi változások miatt ne érhesse hátrány, és a regionális fejlesztéseket érintő döntésekben az országos gazdasági stratégia erőteljesebben jelenjen meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!