Politológusok: a jobboldali pártok sikerére utalnak az előzetes adatok

A Fidesz-KDNP sikerét vetíthetik előre az önkormányzati választásokon a korábbi években mértnél alacsonyabb napközbeni részvételi arányok, míg a viszonylag nagy számú észak-magyarországi voksok egyértelműen a Jobbiknak kedvezhetnek az MTI által megkérdezett politológusok szerint.

MTI

Krekó Péter, a Political Capital elemzője kiemelte: vasárnap az önkormányzati választáson való részvételi arány 1990 óta tartó emelkedő tendenciája fordulhat meg, ami szerinte elsősorban az egyértelmű erőviszonyoknak, vagyis a jobboldal biztos fölényének tudható be.
   
Filippov Gábor, a Progresszív Intézet elemzője szerint az otthon maradtak legnagyobb részét vélhetően most is a közönyös, illetve apatikus választók adják, de jelentős számban lehetnek közöttük a kiábrándult és motiválatlan baloldali, illetve a pártjukat vesztett liberális szavazók.
   
Krekó Péter hangsúlyozta továbbá, hogy a mai voksolás a baloldal mobilizációs kudarcát is mutathatja, a korábbi felmérésekből ugyanis világosan látszik, hogy a Fidesz sokkal inkább tudja mozgósítani választóit, mint a szocialisták. Az elemző szerint utóbbira utal az is, hogy a budapestiek most először szavazhatnak az országos aránynál is kisebb számban.
   
Szánthó Miklós, a Nézőpont Intézet elemzője az alacsony fővárosi részvételi adatokat annak tulajdonította, hogy a választók többsége lefutottnak gondolhatta a választást. A szakértő szerint ugyanakkor ebből nem lehet a pártok végső eredményeire vonatkozó következtetéseket levonni.
   
Az MTI által megkérdezett szakértők azonban valamennyien egyetértettek abban, hogy az Észak-Magyarországon mért viszonylag magas részvételi adatok a Jobbik sikerét vetíthetik előre a térségben.

Szabolcsban 30 településen egy polgármesterjelölt volt

Harminc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen csak egy polgármesterjelölt volt az önkormányzati választásokon vasárnap, így ők már megválasztott önkormányzati vezetőknek tekinthetők, hiszen az érintett helyeken az előzetes eredmények szerint érvényes volt a szavazás.

Közöttük volt Lakatosné Sira Magdolna, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, aki Túristvándiban indult egyedüli jelöltként a polgármesteri tisztségért.    

Egy szabolcsi kisvárosban, Nyírlugoson is egy jelölt volt, Hovánszki György, aki szintén a Fidesz-KDNP színeiben indult.    

A további 28 helyen 15 független, 11 Fidesz-KDNP-s, valamint egy-egy MSZP-s, illetve a Szabad Emberek Magyarországért jelöltje indult egyedüliként a polgármesteri tisztségért.

OLDALTÖRÉS: Pártreakciók

Pártreakciók:

Pártreakciók:

Pártreakciók:

Szijjártó: a választás a kormány teljesítményének értékeléséről is szólt

Szijjártó Péter szerint a vasárnapi önkormányzati választás a kormány teljesítményének értékeléséről is szólt.

A miniszterelnök szóvivője a vasárnap esti urnazárás után tartott sajtótájékoztatóján - a Fidesz-KDNP budapesti eredményváró központjában - köszönetet mondott mindazoknak, akik elmentek szavazni, és közölte: ezen a nagy jelentőségű eseményen az emberek elmondhatták, mit gondolnak a nemzeti ügyek kormányának eddigi tevékenységéről, teljesítményéről.
   
Kifejtette: a választók szavazatukkal értékelték azokat a lépéseket, amelyeket a kormány tett a nemzeti együttműködés rendszerének felépítése érdekében, értékelték az első gazdasági akcióterv 29 pontját, illetve a gazdaság talpra állításáért tett kormányzati intézkedéseket. Szólt arról is, hogy a választáson a polgárok értékelték azokat az intézkedéseket is, amelyek a rend megteremtése, a munkahelyteremtés, a demokrácia és a jogállam helyreállítása érdekében születtek.
   
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a választás nyugodt volt.

MSZP: a kormányról mondtak véleményt a távol maradók

Az MSZP szerint a választók a távol maradásukkal mondtak véleményt a kormányról a vasárnapi önkormányzati választáson.

Török Zsolt, a párt szóvivője a vasárnap este nem sokkal fél nyolc előtt tartott rövid sajtótájékozatóján úgy értékelte, a kormánypártok megfélemlítő politikája és átverései miatt mentek el jóval kevesebben szavazni, mint négy évvel ezelőtt.

LMP: Az alacsony részvétel rossz jel a demokráciának

Az alacsony választási részvétel mindig rossz jel a demokráciának - értékelte a kampánycsend lezárulta után újságíróknak a részvételi arányokról szóló híreket az LMP kampányfőnöke.

Karácsony Gergely megjegyezte azt is, hogy furcsa módon éppen a legkisebb településeken a legmagasabb a részvétel, pedig a parlamenti választásokon ennek az ellenkezőjét szokták tapasztalni.
   
Kitért arra is, hogy a parlament megváltoztatta az önkormányzati választás szabályait. Meglátása szerint emiatt a városokban, ahol elsősorban a pártok jelöltjei indulnak, a szavazók úgy érzik, hogy nincs igazi politikai verseny.
   
Újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a fővárosi közgyűlésben nem lépnek koalícióra.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!