2010.10.15. 15:00
Szaúd-Arábiában feladta magát egy feltételezett al-Kaida-tag
Feladta magát a szaúdi hatóságoknak az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik feltételezett tagja - jelentette pénteken az arab ország állami televíziója.
A Dzsáber al-Faifi néven azonosított férfi négy éve szabadult a guantánamói börtönből, ahol az amerikai hatóságok azért tartották fogva, mert a vádak szerint 2001-ben az al-Kaida és a tálibok oldalán harcolt. Szabadulása után a szaúdi fővárosban, Rijádban egy rehabilitációs programban vett részt, majd 2008-ban Jemenbe szökött, mivel hazájában a hatóságok körözték a radikálisokkal ápolt kapcsolatai miatt.
Al-Faifi a ramadán (a böjti hónap) alatt jelezte a szaúdi kormánynak, hogy szeretne visszatérni az országba. A férfi átszállítását a jemeni hatóságokon keresztül szervezték meg. Ügyének intézésekor a szaúdi kormány a helyi törvényeket is figyelembe vette, de úgy kezelték a férfit, mint aki feladta megát.
Jemen az elmúlt években az Arab-félszigeten az al-Kaida egyik bástyájává vált, a terrorszervezet helyi szárnya több szaúdi és jemeni érdekeltséget megtámadott már. A rijádi rehabilitációs programon részt vevő volt guantánamói foglyok több mint egyötöde újra felveszi a kapcsolatot a radikális iszlamistákkal, és eddig tizenegyen csatlakoztak a jemeni al-Kaidához.
