Bach Szilvia: A világ jóirányba halad!

Aztán mégiscsak ő vitte el a pálmát. Pontosan húsz éve aratta e sikert Bach Szilvia, akit azóta a legjobb honi parodista hölgyként tartanak számon. Világéletében énekelt. Színész, humorista, parodista, énekes, beszédvirtuóz. Novemberben a Prima-díj különdíját ítélték neki oda. Ráadásul író. Színdarabját bemutatták Kassán és Budapesten. Eddig két, ezotériával kapcsolatos könyve is megjelent. Hisz abban, hogy jó irányba változik meg a világ értékrendje. De ahhoz, hogy megszülethessen a jó, először le kell menni a tó fenekére, onnan kell fölrugaszkodni, mert különben belefulladunk a vízbe.
 
A budapesti Liszt Ferenc tér egyik kávézójában találkoztunk, otthonától néhány száz méterre.

- A humor mennyire, mennyiben képes föloldani a mindennapi élet nehézségeit?  kérdésemre ekképpen felel:

- Civilben tulajdonképpen a humor számomra... Hogy is mondjam? Én inkább megkeresem azt a mikrokörnyezetet, -helyszínt, azokat az embereket, akikkel jól érzem magam. S ha a beszélgetés után hazamegyek, akkor azokat a köveket, pontosabban kavicsokat, amelyeket még a nyáron szedtem Dunavarsányban, beépítem a fürdőszobámnak egy beugró részébe. Mint ahogyan az már több helyen is így van a lakásban. Nagy boldogságban szoktam kavicsozni. Csuda jó érzés! Megvettem a ragasztót meg a spaklit. Van még metlaki csempém is; ki kell találnom, hová tegyem föl a falra. Hát, ilyen dolgaim vannak. Meg aztán szövegeket írok... Hogy milyeneket? Egy zseniális gitáros, Mirák József szerzi többnyire a dalokat, merthogy van egy rock-blues bandánk. A szövegeim klasszikus dolgokról szólnak. Például a szerelemről is. Meg egy mai Ernőről, aki targoncás volt régen, és visszasírja, amikor még Balatonakarattyára el tudott menni nyaralni. Most a lakáshitellel nem bír, így aztán a kocsmába megy, ahol megüt valakit, de fogalma sincs, hogy miért... Nagyon sok ilyen sors van és egyre több lesz. Szóval közéleti, társadalomkritikai témáim is vannak. Nemrégiben Boros Lajos hatvanadik születésnapján énekeltem egy bluest, amit ő írt. Vele nőttem föl, anno játszottam is egy mesemusicalében. Én voltam a Didergő királynő; amúgy akkoriban még bölcsődében dolgoztam. Mint tudjuk, komoly pol-beat-es múltja van a Lajosnak. Vele és a Voga-Turnovszky duóval is fölléptem. Az Uraim, ez a környezet szennyezett című egykori nótáját is lehet, hogy elkérem tőle. Most is nagyon aktuális.
 
Bár Szilvia országosan ama bizonyos Humorfesztivál után vált ismertté, a legelső sikerét tizenhat évesen aratta Sopronban; az Országos Diáknapokon lépett föl.

- Bementem a színpadra és vastaps fogadott. De nem is tudom, egyáltalán hogy mentem be. Fogalma nem volt senkinek, ki vagyok, milyen műfajban szerepelek. Akkor még volt bennem valami... (Nevet.) Emlékszem, rádiós paródiát csináltam, mintha egy adás hangzana el. A Magyar Rádiótól valaki felvette a műsort, amit én utólag tudtam csak meg. Az illető közvéleménykutatást végzett a fiatalok körében arról, hogy szerintük ki volt a legjobb? S mindenki azt felelte, hogy jaj, van az a csaj, aki mindenféle hangokat tud... S utóbb bejelentkezett hozzám egy fiatal újságíró, "valami" Vágó István. Élete legelső interjúját velem készítette. Akkor még rádiós volt. Jött vállán a magnóval, föl a pesti lakásba. Nagy szám volt ez apukám számára is, aki most nyolcvanéves és hála istennek makkegészséges; egyébként annyira, de annyira apás voltam, aki aztán, miután édesanyám nyolcéves koromban meghalt  anyám is lett... Szóval irtó jó volt az egész. Az anyagot le is adták valami műsorban. Amikor pedig a diáknapokon készített felvételeket vágták, akkor éppen arra ment a rádió folyosóján Gálvölgyi János, és odarángatták, hogy ezt hallgasd meg! Louis Armstrongot utánoztam. Mondja a Gálvölgyi: most mit hallgassak én Armstrongon? De hát ez egy tizenhat éves kislány! Ő: tényleg? Elkérte a címem. Később az Előttem az utódom című tévéműsorban megnevezett az utódjának. Valójában akkor indult el a pályám. A '90-es Humorfesztiválra meg a legeslegutolsó napon neveztem be, éppen tizenharmadika volt, Farkasházy Tivadar biztatására. Vele és Sinkó Péterrel is fölléptem már korábban. A döntő előtt leszedtem a barátnőmről - aki mindig jött velem lelkesen, figyelte, mit mond a közönség és a zsűri - a mackó fölsőjét, olyan termós volt, mondván, add oda, nehogy már azt higgyék, kiöltözöm, merthogy biztos én nyerek... Aztán csak bejött.

S hogy milyen érzés példának okáért Törőcsik Marit (is) utánozni? Erre boldogan felel:

- Jaj, nagyon jó! Akiket szeretek  Psota Irént, Katona Klárit...  és akiket a közönség is szeret, azok bőrébe nagyon jó bújni! Törőcsik Marit, akiről egyébként tudom, hogy régóta Velemben él, nagyon szeretem. Egyszerűen zseni.

- Most éppen Piaf ma címmel Edith Piafról csinálunk egy darabot a huszonnégy éves lányommal, akit nyolcéves kora óta egyedül neveltem föl. Egyetemi diplomáját idén szerezte meg magyar-kommunikáció szakon. Női magazin utazási rovatába ír. Szereti. Mert érdekli. Nem olyanokat várnak tőle, hogy Brad Pitt-nek korpás a haja... Hanem hogy például milyen Zakopane, vagy miféle népszokások vannak. Nagyon szép és gyönyörűen énekel. Most készült el egy klipje, ő írta a forgatókönyvet, ő rendezte, vágta. És persze énekel. Sokrétű tehetség. Piaftól a Nem bánok semmit sem című dalt úgy megcsinálta a névnapomon! Előtte meg voltam sértődve, mert nem hívott telefonon a gyerek, szóval föl se köszöntött, de tudtam, hogy koncertje van. Lementem és ott ültem duzzogva. És egyszer csak: ezt a dalt pedig anyukámnak szeretném előadni, aki ma ünnepli a névnapját. És megcsinálta, zseniálisan! Blues-osan, dzsesszesen, rockosan egy dalon belül. No, innen jött az ötlet, hogy a többi Piaf-számmal is lehetne, természetesen tisztes határokon belül, játszani. Az év elején kezdjük el a próbákat.

Nem hagyhatjuk ki az ezotéria-témát  sem. Az évutón meg  főleg nem.
Azt firtatom, hogy  neki mi jut az  eszébe történetesen 2012. december huszonegyedikéről? Változik a világ, de ez nem köthető egyetlen naphoz, ez egy folyamat, amely 1984 táján indult el és egyre erősödik.  

- Állítólag olyasmi történik, hogy az értékrend jó irányba mozdul el. A Föld rezgésszáma eggyel magasabb lesz a korábbinál, az ötödik fokra kerül. És ez hozza az elkerülhetetlen változásokat, és utána sokkal jobb lesz. Ugyanakkor nagyon sokan nem akarnak ebben résztvenni, holott - ha majd talán tényleg (világ)rend lesz, akkor mindenki olyan munkát fog végezni, amihez ért, amit szeret. A munkahelyeken nem az lesz, hogy keresztbe teszek a másiknak, hogy csak én érvényesülhessek. Akkor lesz megint egység. Nem tökéletes persze, hiszen emberek vagyunk, de nem az lesz, ami most van. Egy idealizáltabb világhoz fogunk megérkezni. Jó irányba megyünk, nem kell félni.

S aztán arról beszél Szilvia, hogy ma, szilveszterkor két tévéműsorban is láthatjuk; az utolsó Névsorban, illetve Éles Istvánnal közösen a Zeneexpresszben. S hogy ő mire koccint a himnusz után, 2011 első perceiben?

- Én mindig az előző évre koccintok. Jó volt, mert volt munkám. Áporka községből költöztem vissza gyerekkorom helyszínére, a főváros szívébe. Imádom a lakásomat. Egyszerűen kész vagyok tőle. Tehát megvan az alap 2011-re. S rakom tovább a kavicsokat. Hogy mozaikokká állhassanak össze... Most jöttem rá, hogy én még az anyai nagyszüleimnél nyaralva, Sümegtől - ahol mindig is rengeteg kő volt, hiszen a vár is abból készült meg a ma már műemlékházak többsége is - kaptam a belsőépítészet iránti vonzalmamat. A szó szoros s talán átvitt értelmében is... Hogy a jó megszülethessen, ahhoz először le kell menni a tó fenekére, onnan kell majd fölrugaszkodni, különben belefulladunk a vízbe...

Bach Szilvia elsősorban az ország legjobb parodista hölgye, de sok minden mást is csinál. Színész, énekes, író. Ezotériával is foglalkozik. Meg belsőépítészettel, a szó szoros és átvitt értelmében is. Rajong Szabó Magda, Jókai Anna írásaiért. Az egyik kedvence pedig Galgóczi Erzsébet Macska című novellája. A faluban megellik a macska,  ám megölik a kiscicáit és elviszik őket a szemétdombra. Öt év múlva ugyanez a macska már a szemétdombon ad életet a kicsinyeinek. Hogy ott hátha nem ölik meg őket...