Posztógyár-per - műemlékes szakember: magától összeomlott volna az épület

A Kőszegi Városi Bíróság felmentette a lerombolt kőszegi posztógyár ügyében a vádlottakat, a megyei bíróság azonban új elsőfokú eljárást rendelt el. A Szombathelyi Városi Bíróságon újabb tanúk meghallgatásával folytatódott a per.

Némethy Mária

Országos vihart kavart, amikor 2008-ban egyetlen nap leforgása alatt ledózerolták a volt kőszegi posztógyár ideiglenes műemléki védettség alatt álló épületét.

Hosszas rendőrségi nyomozás után 2009 szeptemberében per indult az ügyben érintett hat vállalkozó ellen. A bíróság az első rendű vádlottat, K. Szabolcsot közokirat-hamisításban bűnösnek mondta ki, mert meghamisította a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határozatát, azt úgy állítva be, mintha a hivatal is hozzájárult volna a bontáshoz.

A vádlottat ezért a bíróság három hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három évre felfüggesztette, valamint kötelezte 88 ezer forint bűnügyi költség megtérítésére.
  
A bíróság ugyanakkor első fokon felmentette a műemlékrongálás vádja alól a volt kőszegi posztógyárat leromboltató vállalkozókat. A nem jogerős ítélet szerint ugyanis az ideigelenes műemléki védelem alatt álló épület nem minősül műemléknek, védettséget csak jogszabály, miniszteri rendelet adhatott volna. A bíró ítéletében hangsúlyozta: nem történt bűncselekmény. Álláspontja szerint ugyanis a műemlék fogalma törvényi szabályozás hiányában nem terjeszthető ki. A kulturális örökség védelméről szóló törvény pedig csak azt tekinti műemléknek, amelyet a miniszter rendeletben azzá nyilvánított. A kőszegi bíróság rámutatott arra is: semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá azt, hogy a vádlottak már a terület hasznosítására kiírt önkormányzati pályázat benyújtásakor az épület lebontását tervezték volna, és ezért nyújtottak volna anyagi támogatást annak a vállalkozásnak a megalapításához, amely végül lebontotta a posztógyár épületét.  Megállapította azt is a bíróság: amikor a vállalkozók pályázatukat benyújtották az ingatlan  megvásárlására, az még nem állt ideiglenes műemléki védelem alatt, így az sem róható fel a vádlottaknak, hogy a terület hasznosítását a rajta álló épület nélkül képzelték el.
Az ügyész akkor fellebbezett az ítélet ellen, a vádlottak és védőik elfogadták azt.

A megyei bíróság megalapozatlannak ítélte a kőszegi városi bíróság első fokon hozott ítéletét, ezért új eljárás lefolytatására a Szombathelyi Városi Bíróságot jelölte ki.

A szombathelyi bíróságon kedden tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott a megismételt eljárás.

Leghosszabban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH) képviselő műemlékes szakembert kérdezték. A védőügyvédek a többi között azt feszegették: milyen lépéseket tett a posztógyári épület állagának megóvásáért a KÖH; miért nem helyezett el műemléki védettséget jelző táblát rajta;   miért csak a befektetők felbukkanása után irányult a műemlékesek részéről megkülönböztetett figyelem a posztógyárra; milyen különbségek vannak az ideiglenes műemlék és a tényleges műemléki védettség között; hány ideiglenes műemlékből lesz Magyarországon ténylegesen műemlék? 

A műemlékes szakember elismerte: ha nem jelentkezett volna befektető a területre, akkor belátható időn belül összeomlott volna a műemléki védettségre szánt gyárépület,  amely évek óta ebek harmincadján volt, üresen állt.
 
Varga Roland bíró bizonyítás kiegészítése végett elnapolta a tárgyalást. Újabb tanúk meghallgatásával áprilisban folytatódik a per.    

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!