Gázolás a buszmegállóban: háromra emelkedett a halottak száma (frissítve)

Három ember meghalt, három súlyosan, életveszélyesen megsérült hétfő délután, amikor a IX. kerületi Vágóhíd utcában furgon hajtott a buszmegállóban várakozók közé.

MTI

 

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője arról számolt be hétfőn az MTI-nek, hogy a sérültek közül két férfi és két nő többszörös koponya, mellkas és végtag sérüléseket szenvedett. További két férfi közül az egyiknek nyílt lábszártörése, a másiknak pedig combtörése és fejsérülése van. A sérültek középkorúak - tette hozzá.

A mentőknek már a helyszínen életmentő beavatkozásokat kellett végrehajtaniuk, majd a sérülteket három különböző fővárosi kórházba szállították. A furgont vezető fiatal férfi nem sérült meg - tette hozzá Győrfi Pál.

 

Az MTI a Péterfy Sándor utcai Kórház ügyeletvezető főorvosától úgy értesült, hogy két ember a kórházba szállítást követően életét vesztette.

Kisdi Márk Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője elmondta, hogy a furgon összesen hat embert gázolt el. Egyiküket a közelben várakozó 2-es villamos alól kellett kiszabadítani. A furgon, amely egyelőre ismeretlen okból csapódott a megállóban várakozók közé, végül a közelben lévő villamossíneken állt meg - fűzte hozzá. 

 

A rendőrség sajtóosztálya azt közölte az MTI érdeklődésére, hogy a helyszínelés még tart, és megkezdték a furgon vezetőjét kihallgatását.

Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere elmondta, hogy a baleset egy HÉV-pótló autóbusz megállójában történt. 

OLDALTÖRÉS: Kezdeményezik a furgon sofőrjének előzetes letartóztatását

 

 

 

Kezdeményezik a furgon sofőrjének előzetes letartóztatását 

A rendőrség kezdeményezi az előzetes letartoztatását annak a férfinak, aki hétfő délután furgonjával egy buszmegállóban hat embert elütött, akik közül hárman meghaltak - közölte a rendőrség a honlapján kedden.

A járművezető a gyanúsítotti kihallgatásakor elismerte felelősségét - olvasható a police.hu oldalon. Mint írták, kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának magalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség a 25 éves férfi ellen, akit őrizetbe vettek.

A férfi hétfő délután Budapest IX. kerületében, a Soroksári úton közlekedett gépjárművével, amikor ismeretlen okból felhajtott az úttest jobb oldalán lévő 24–es villamos végállomásánál lévő buszmegállóba, ahol elütötte az ott várakozó utasokat.

OLDALTÖRÉS: Megállóban történt balesetek

 

OLDALTÖRÉS: Megállóban történt balesetek

 

 

 

Megállóban történt balesetek

Ketten meghaltak, négyen súlyosan megsérültek hétfőn, a fővárosban, a IX. kerületi Vágóhíd utcában, amikor egy furgon a buszmegállóban várakozók közé hajtott. A Sajtóadatbank összeállítása az elmúlt öt évben Magyarországon történt villamos-, illetve buszmegállókban történt balesetekről:

2005. szeptember 15. - Egy 40 év körüli nő meghalt, heten - köztük egy állapotos asszony - megsérültek, amikor egy személyautó buszmegállóba hajtott Érden.

2006. február 9. - Egy autó felszaladt a járdára Budapesten, a X. kerületben, a Kőér utca és a Gergely utca kereszteződésében, s elgázolt egy 38 éves nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

2007. október 13. Két ember súlyosan megsérült a fővárosban, amikor buszmegállóba csapódott egy autó.

2008. január 14. - Egy csuklós autóbusz Pécsett a megállóba akart beállni, de motorja ismeretlen okból felpörgött, a jármű felhajtott a járdára, és elgázolta az ott várakozó 59 éves asszonyt, aki a helyszínen életét vesztette.

2008. október 30. - Tizenhárman sérültek meg, amikor egy megállóban álló, menetrend szerint közlekedő autóbusz hátuljába rohant egy takarmányt szállító teherautó Tácon. Töréses sérülést szenvedett a teherautó sofőrje is.

2010. július 5. - Két nőt kórházba szállítottak, mert egy sofőr az autójával elsodorta őket a 14-es villamos megállójában a Lehel utcánál Budapesten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!