Börtön a rokkantnyugdíjas rablónak, fegyház a rendőrtanuló segítőjének

Tíz év börtön, öt év fegyház ez a büntetése a szombathelyi takarékszövetkezeti rokkantnyugdíjas rablónak illetve a rendészeti szakközépiskolás bűnsegédjének.

Simon Erzsébet

Nem jogerős ítélet született pénteken a Vas Megyei Bíróságon a szombathelyi Gyöngyösparti sétányon 2009. december elején történt rablás ügyében. Ketten álltak vádlottként a dr. Rácz József  bíró vezette büntetőtanács előtt: a  negyvenöt éves, büntetett előéletű  G. A., és a huszonnyolc esztendős volt rendészeti szakközépiskolás bűntársa, K. E.

A bíróság mindkettejüket bűnösnek találta, G. A.-t rablás és személyi szabadság megsértésének bűntettében, K. E.-t bűnsegédként elkövetett rablásban. Ezért az elsőrendű vádlottra tíz év börtönbüntetést szabott ki a bíróság, emellett  a férfit nyolc évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, a másodrendű vádlott nőt pedig öt év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélték, s őt öt évre tiltották el a közügyek gyakorlásától. 

G. A.-nak le kell töltenie azt az egy év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést is, amit csalásért róttak ki rá 2007-ben. A bíróság döntése szerint mindkét vádlott előzetes letartóztatásban marad a jogerős ítélet meghozataláig.

 


A Kis-Rába-menti Takarékszövetkezetet rabolta ki több mint egy évvel ezelőtt G. A. Fegyvernek látszó tárggyal - mint később kiderült, gáz-riasztópisztollyal - fenyegette meg az alkalmazottat, aki ennek hatására a páncélszekrényből kivett 5 millió 238 ezer 400 forintot, s átadta a rablónak.

G. A. bezárta a pénztárost a mellékhelyiségbe, majd eltávozott a helyszínről. A pénzből 2,4 millió forint  K. E. bankszámláján landolt. A lány az élettársa volt G. A.-nak, akkoriban rendészeti szakközépiskolába járt, s a takarékszövetkezethez a rendőrségi helyszínelőkkel érkezett a rablást követően.

A vád szerint K. E. a bűncselekmény elkövetésében szándékosan segítséget nyújtott a férfinak. A bíró a végzés indoklásakor leszögezte: az ítéleti tényállás megegyezik a vádiratban foglaltakkal. A pár több alkalommal járt a takarékszövetkezet környékén, felmérték a helyszínt, s a bíróság meglátása szerint a lány biztatta is a férfit a rablásra.

Dr. Rácz József rámutatott: az ítélet három pillérre épül, mégpedig G. A. beismerő vallomására, két lehallgatott telefonbeszélgetés tartalmára, s hogy a rablásból származó pénz csaknem fele  - ami végül hiánytalanul meglett - K. E. számláján kötött ki.

Kétség a másodrendű vádlott szerepét illetően fogalmazódott meg a bíróságban, hiszen K. E. tevőlegesen nem vett részt a rablásban, s mindvégig az ártatlanságát hangoztatta. A bíróság úgy ítélte meg, hogy meggyőző bizonyítékok  főként a telefonbeszélgetések  támasztják alá K. E. bűnsegédi részvételét.

Dr. Rácz József ezzel kapcsolatban kifejtette: K. E. úgynevezett  pszichikai bűnsegéd volt, tudta, hogy az élettársa fegyverrel bankot akar rabolni, azzal is tisztában volt, hogy melyiket, csupán a bűntett  időpontját nem ismerte.

Bűnsegédként azonban így is részese volt a cselekménynek. A büntetés mértékéről a bíró azt mondta: G. A. - az egészségi állapota miatt  epilepsziával (is) terhelt kevert személyiségzavara van - kapta a törvényi minimumnak megfelelő börtönbüntetést, s mivel K. E.-nél ilyesmi nem áll fenn, neki fegyházban kell letöltenie a szabadságvesztést.

Az ítélet nem jogerős: az ügyész három nap gondolkodási időt kért, G. A. védője enyhítésért, K. E. védője elsődlegesen felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Dr. Vassné dr. Szele Adrienn  ügyész indítványozta a bíróságnak, hogy a jogerős ítélet meghozataláig tartsa fenn a vádlottak előzetes letartóztatását. G. A. és a védője, dr. Fekete Csilla ezt tudomásul vette, K. E. védője, dr. Tulok Dávid  az előzetes letartóztatás megszüntetését, s védence házi őrizetbe helyezését kérte.

A bíróság az ügyészi indítványnak adott helyt. A per a továbbiakban a Győri Ítélőtáblán folytatódik.

AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN BESZÉLTEK

A beismerő, feltáró vallomást tett G. A. az utolsó szó jogán egyebek mellett azt mondta: azt szeretné, hogy az élettársa szabadon távozhasson a bíróságról. A saját mentségére semmit nem hoz föl, s úgy érzi, az életkora miatt a  büntetése kizárja az újrakezdési lehetőséget. K. E. arról beszélt, hogy egy hibát követett el, azt, hogy megismerkedett G. A.-val. A férfi őt megfélemlítette, a befolyása alatt tartotta. A fiatal nő kijelentette: rendőr akart lenni, s belül még most is annak érzi magát.

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!