Politikai csörte a tűzoltók 152 milliója ügyében: ki, mit tudott volna intézni?

Nyilatkozat-háború robbant ki a szombathelyi tűzoltóknak megítélt és ki is fizetett túlórapénzekre érkezett 152 milliós állami támogatás miatt az önkormányzat és az ellenzék között. Az MSZP frakcióvezetője szerint a város kifelejtette a tételt a büdzséből, míg a jelenlegi városvezetés azt mondja: az előző önkormányzat két éven keresztül nem szerepeltette az összeget a költségvetésben - csörte arról, hogy mit intézett (volna) el dr. Ipkovich.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Mivel a közvélemény bizonyosan elfeledte az eredeti történetet - mármint a tűzoltók elmaradt túlóradíját - ezért előszedtük az előzményeket. Dióhéjban annyi a sztori, hogy a hivatásos tűzoltóságot az állam finanszírozza az önkormányazatokon keresztül, ezért a csaknem három évvel ezelőtt megítélt pénzeket a város ugyan kifizette a tűzoltóknak, azonban kérte a kormányt, hogy a jelentős tételhez nyújtson támogatást. A minisztérium viszont csak visszatérítendő támogatást adott - többször módosítva a visszafizetési határidőt, az ügyben pedig két szombathelyi polgármester is kitartóan levelezett, hogy az állam vállalja már át a terhet. Puskás Tivadar legutóbb április elején jelezte az önkormányzati miniszternek a problémát.

Ebben a konstellációban robbant ki a nyilatkozatok háborúja - mielőtt azonban az ínyencséget (közlemények) tálalnánk, lássuk a szürke tényeket.

Az eset kronológiája

Jogerősen pert nyert munkáltatójával szemben 68 szombathelyi tűzoltó. A munkaügyi bíróság csütörtökön hozott ítélete szerint mintegy 100 millió forintra és annak kamataira, dolgozónként átlagosan másfél millió forintnyi túlóradíjra jogosultak a Szombathelyi Tűzoltóparancsnokság dolgozói, írtuk 2008. szeptemberében.

Egy hónappal később már számfejtették a csaknem 200 millió forintot, amit a tűzoltóság a szombathelyi önkormányzattól kapott. Azt azonban, hogy az állami költségvetésből az önkormányzat visszakapja-e a tűzoltók túlóradíját, nem tudni - szólt a híradás egy hónappal később.

A szombathelyi önkormányzat nevében  2008. októberében dr. Ipkovich György levelet írt Gyenesei István önkormányzati miniszternek, hogy rendkívüli támogatást kapjon a város az összeg kifizetésére. Ugyanis a hivatásos tűzoltóságot az állami költségvetésből finanszírozzák, az önkormányzaton keresztül, ezért a városvezetés joggal vélte úgy, hogy nem igazán az ő ügye. Három nap múlva megérkezett a válasz, ebből kiderült, hogy az önkormányzat pénzügyi nehézségeire tekintettel a minisztérium 152 millió forint visszatérítendő támogatást biztosított Szombathelynek - ennek a visszafizetési határideje 2009. június 30. volt.

Dr. Ipkovich György 2009. április elején újabb levelet írt, hogy a kapott pénzt - a továbbra is fennálló financiális nehézségek miatt - a minisztérium minősítse végleges támogatásnak.  Ezt a kérést azonban elutasították, azonban a fizetési határidőt kitolták 2009. movember 30-ra.

2009. szeptemberében még egy kört futott az ügyben dr. Ipkovich György, azonban ekkor sem sikerült végleges támogatássá minősíteni a152 milliót, csak a visszafizetési határidőt tolta ki a minisztérium 2010. április 30-ra.

A következő Ipkovich-levél 2010. áprilisában íródott, a szokásos elutasítás után immár 2011. április 30. lett a fizetési határidő, könnyítésképpen.

Az önkormányzati  választások utáni átadás-átvételi jegyzőkönyvben, illetve a város költségvetésében nem szerepelt az összeg, ennek ellenére dr. Puskás Tivadar polgármester is folytatta a levelzést, idén kétszer kérte Pintér Sándor önkormányzati minisztertől a tartozás elengedését.  Úgy tudjuk, ma Budapesten személyesen is tárgyal a 152 millió forint sorsáról.

Arról, hogy dr. Czeglédy Csaba, az MSZP frakcióvezetője miért is tartotta fontosnak múlt héten előásni az ügyet, arra minden valószínűség szerint máshol kell keresni magyarázatot - némi támpontot adhat ehhez, hogy ismételten Molnár Miklós alpolgármestert ekézi és tárcsázza kőkeményen a kiadott közleményben. Az immár hagyományosnak mondható személyes ellentéten kívül más is lehet a Molnárra zúdított pergőtűz hátterében - leginkább az, hogy a politikus nem tett le arról, hogy feltárja az előző önkormányzat visszás gazdasági ügyeit.

De rátérve a közleményekre: szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani a már-már politikatörténeti magasságokba emelkedő pengeváltást arról, hogy Gyuri bácsi képes lett volna-e elintézni a támogatás átminősítését, vagy sem. Mindenesetre közöljük a két kommünikét, betűhíven.

Dr. Czeglédy közleménye: Ipkovich György el tudta volna intézni

"Molnár Miklós feledékeny vagy alkalmatlan a feladatára?

Szombathely városa két évvel ezelőtt kamatmentes visszatérítendő támogatást kapott az akkori Önkormányzati Minisztériumtól, hogy rendezze a tűzoltóknak jogosan járó, ki nem fizetett túlórapénzt. A támogatás nem véletlenül érkezett: az előző polgármester, dr. Ipkovich György személyes közbenjárásának köszönhetően.
 
A 152 millió forintot az új városvezetés nulla érdekérvényesítő képessége miatt már most áprilisban vissza kell fizetni a központi költségvetésbe, azonban az önkormányzat költségvetése ezt a tételt nem tartalmazza.

Megdöbbentő, hogy a város költségvetéséért felelős alpolgármester, Molnár Miklós egy 152 millió forintos önkormányzati kötelezettség betervezését egyszerűen kifelejtette a 2011-es költségvetésből. Felmerül a kérdés, mennyire hiteles az a költségvetés, amit képviselőtestület elfogadott?  Márciusban egy alkotmánysértő passzus miatt kellett rajta változtatni, most pedig egy kifelejtetett jelentős tételre derül fény.

Milyen eltitkolt kötelezettségek fognak még az év során kiderülni? Kimeríti-e Molnár Miklós "feledékenysége" a fideszesek által oly gyakran hangoztatott „költségvetés meghamisítása” cselekményt, amiért bíróság elé is akartak rángatni nem egyszer baloldali politikusokat?
 
Lehet, hogy Molnár egyszerűen alkalmatlan arra a feladatra, hogy összeállítsa és feleljen városunk költségvetéséért?
Határozottan kérjük Puskás Tivadar polgármestert, vizsgálja ki, hogyan fordulhatott az elő, hogy egy ekkora tétel egyszerűen kimaradt a város költségvetéséből! És vizsgálja meg továbbá, hogy vannak-e még eltitkolt összegek!
 
Persze az is lehet, hogy a fideszes városvezetők abban bíztak, hogy a tartozást elengedi a minisztérium. Pontosan tudták, hogy ezt Ipkovich György el tudta volna intézni városunknak. Gondolták, akkor nekik is menni fog... Sajnos, ebben az esetben újra bebizonyosodott, hogy a szombathelyi és Vas megyei választók egy súlytalan, tehetségtelen és kapcsolatok nélküli csapatot küldtek a Parlamentbe.
 
Szombathely városát elkerülik a fejlesztések, áll a 86-os út négysávosítása, és az önkormányzat iskolabezárásokat tervez. Most már a dumából nem lehet megélni, dolgozni kellene végre!"

 Az önkormányzat válasza: Ipkovich hiába írt levelet

"Tények a tűzoltók 152 milliójáról


Miután a Szombathelyi Városi Tűzoltóság 2008-ban a túlórák kifizetése miatti munkaügyi pert elveszítette, a szombathelyi önkormányzatnak 152 millió forint kifizetéséről kellett gondoskodnia. A város korábbi vezetésének nem sikerült elérnie azt, hogy ezt az összeget az Önkormányzati Minisztériumtól vissza nem térítendő támogatás formájában kapja meg Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Ezek után több mint különös, hogy a 152 millió forintos visszafizetési kötelezettség soha nem szerepelt a város költségvetésében. Sem 2009-ben, sem 2010-ben, miközben a visszafizetés időpontja kétszer is módosult. Első alkalommal 2009. június 30., másodszorra 2009. november 30. volt a visszafizetési határidő. A harmadik, módosított határidő 2011. április 30.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely, Megyei Jogú Város polgármestere, április elején ismételten levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztertől a visszafizetés végleges elengedését.

„Dr. Ipkovich György polgármester el tudta volna intézni a városnak, hogy a tartozást elengedi a minisztérium”, állítja dr. Czeglédy Csaba, az MSZP frakcióvezetője.
Ez a kijelentés nem felel meg a valóságnak, hiszen - ahogyan az az önkormányzat irattárában lévő dokumentumokból kiderül – dr. Ipkovich György polgármester hiába írt levelet Varga Zoltán miniszternek, a támogatás visszafizetésének végleges elengedését nem engedélyezte a minisztérium.
A már csak hab a tortán, hogy ez a döglött ügyek aktájába illő történet sem szerepelt ősszel, a választások után készült átadás-átvételi jegyzőkönyvben.

A fentiek alapján mindenki eldöntheti, ki az, aki hallgatott az előző városvezetés kudarcáról, ki az, aki eltitkolt egy jelentős kötelezettségvállalást, ki az, aki kifelejtette ezt a tételt a költségvetésből."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!