2011.06.16. 16:03
Pannon Jogász Napok: eszmecsere a médiáról és jogállami korlátairól
Három ország jogászainak kiemelkedő szakmai tanácskozása kezdődött csütörtökön Szentgotthárdon. A XX. Pannon Jogász Napok szimpóziumán a médiahatalom és jogállami korlátai szerepelnek a fókuszban.
Kétévente más-más országban és helyszínen rendezik a Pannon Jogász Napokat, az esemény idei házigazdája Magyarország, rendezője a Magyar Jogász Egylet vasi szervezete.
Ennek elnöke, dr. Spitz János köszöntötte tegnap a Gotth'art Hotelben a tanácskozás magyar, szlovén és osztrák vendégeit, köztük az egyes országok igazságszolgáltatásában tevékenykedő legfőbb vezetőket. A választott témának Médiahatalom és jogállami korlátai az ad különös jelentőséget, hogy nálunk és Szlovéniában hatályba lépett a médiatörvény, míg Ausztriában a jogszabály előkészítésén dolgoznak.
Dr. Beatrix Carl, Ausztria két hónapja regnáló igazságügyi minisztere egyebek mellett hangsúlyozta: ezért is különösen izgalmas számára a szimpózium fő témája.
Dr. Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár az új alkotmánynak azzal a mondatával nyitotta meg a tanácskozást, hogy az emberi méltóság sérthetetlen. Kijelentette, ez minden alapjog fölött áll. Elsőbbséget élvez még a véleménynyilvánításhoz való joggal szemben is. Hozzátette: most jó lenni jogásznak Magyarországon, hiszen megújul a magyar jogrendszer. A mostani szimpózium pedig tapasztalatcserére ad alkalmat, a mai háromoldalú zárt tárgyaláson például folyamatban lévő európai uniós aktuális igazságügyi kérdésekről cserél eszmét külföldi kollégáival.
Dr. Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke a tájékoztatás és az információ szabadságáról, a bírósági szervezet és a sajtó sajnálatos módon nem kiegyensúlyozott viszonyáról beszélt bevezető előadásában. Hangsúlyozta: olyan megoldásokat kell kidolgozni e tekintetben, amelyeket az unió számos országában alkalmaznak.
A sajtónyilvánosság a demokrácia nélkülözhetetlen velejárója, bírósági ügyekben is. A bíróságok és a média felelőssége abban áll, hogy hogyan jut el a hír az olvasóhoz, a nézőhöz. A bíróságoknak minden meg kell tenniük, hogy segítsék a sajtó munkáját. A tárgyalótermi nyilvánosságról Baka András úgy vélekedett, hogy ez az, ami a leginkább eltér az európai gyakorlattól, s a szabályozása bőven hagy kívánnivalót maga után.