Brutális bűnözők: szétvertek egy pálinkafőzőt Hegyháthodászon

A köznyugalmat megzavaró bűncselekmény sorozatok végére tett pontot a körmendi rendőrkapitányság. Módszerekben nem válogató, utazó nehézfiúkra csaptak le nagy erővel.

Kozma Gábor

Jogosan lehetnek büszkék teljesítményükre a körmendi zsaruk, mivel szívós nyomozati munka után egyszerre  három  bűncselekmény sorozat végére  tettek határozott pontot. Erről Szendrődi Barnabás rendőrkapitány tájékoztatott. Mint mondta, az első sorozat tavaly indult és a megyehatáron lévő falvakat, az Őrséget érintette.

A tolvajok módszerekben nem válogatva fosztogattak Őrimagyarósd, Szőce, Nádasd, Szaknyér és más   településeken.  Elsősorban a külföldi tulajdonban lévő portákat szemelték ki, így jutva el egy szintén külföldi  vállalkozó szőcei telephelyére. Itt  furgonnal szétzúzták a kerítést, majd leszerelték az erőgépek  fém tartozékait és elvitték a nagyértékű trafóállomást is. 

Pontosabban vontatták, méghozzá  közúton, csaknem három kilométeren át!  Bár az éjjeli, földrengésszerű dübörgést sokan hallották, a rendőrségnek senki sem szólt...

A körmendi egyenruhások a felderítés után lecsaptak a zalai illetőségű bandára, rájuk bizonyítva 12 rendbeli  bűncselekményt. Brutalitásukra jellemző, hogy Hegyháthodászon teljesen szétvertek egy pálinkafőzőt. A kapitány kiemelte: a nyomozás során kiválóan együttműködtek a zalai kollégákkal.

Szintén a köznyugalmat zavarta meg az a betöréssorozat, amelyet a nyugati térségben, közte Körmenden követett el egy budapesti férfi.  Aki  3 hét alatt 20 lakásba jutott be hengerzártöréssel. Profin dolgozott: volt,  hogy az alvó tulajdonos mellől pakolta ki a lakást. Az  50 éves bűnöző  amúgy intelligens, együttműködött a rendőrökkel. Eddig  17 évet ült és úgy fogalmazott: jobb neki a rács mögött, mert nem tud leállni. A körmendi  rendőrök ezen kívül még egy  bűnügyben jártak el sikerrel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!