2011.11.21. 17:37
Habsburg György: példaértékű a szlovén kisebbségiek eredményei
Habsburg György szerint a szlovén nemzetiségiek példáértékűen sokat tesznek a kultúrájukért.
Az Országos Szlovén Önkormányzat és a Magyarországi Szlovének Szövetségének meghívására - elmondása szerint - Habsburg György nem első sorban a Magyar Vöröskereszt elnökeként, s nem is Magyarország utazó nagyköveteként jött el hétfőn a Rába-vidékre, hanem Habsburg Ottó szellemi örököseként vizitált a térség közösségeinél.
"Édesapám mindig is úgy tartotta, hogy a kisebbségek összekötő kapcsot jelentenek két ország között, s így az európai egység megteremtésében is kiemelt fontosságú a szerepük", fogalmazott Habsburg György, aki Szlovénia magyarországi nagykövete, Darja Bavdaz Kuret társaságában ismerkedett a szlovén nemzetiségiek mindennapjaival.
A vendégnek először is Felsőszölnökön Ropos Márton elnök az Országos Szlovén Önkormányzat tevékenységéről tartott ismertetőt, majd a helyi szlovén-magyar kétnyelvű általános iskola, aztán a Kühár Emlékház, később a templom megtekintése szerepelt a programban.
A folytatásban - immár Szentgotthárdon, a Magyarországi Szlovének Szövetségét elnöklő Hirnök József kalauzolásával - a Szlovén Kulturális és Információs Központot is végigjárta Habsburg György, aki (korábbi gyakorló újságíróként) leginkább az itteni szlovén nyelvű tájékoztatás két bástyája, a Porabje lap és a rádió szerkesztőségeiben időzött legtovább.
S hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodott? "Örömmel töltött el, hogy családunk magyarországi képviselőjeként a szlovén nemzetiségiek meghívtak magukhoz ide, a gyönyörű Rába-vidékre. Édesapám mindig is odafigyelt a kisebbségekre, az eredményeikre, s persze a problémáikra is rendre érzékeny volt. A családommal immár húsz éve élek Magyarországon, így minden érdekel, ami itt történik. Ennek szellemében a szlovén nemzetiségiek életére is nagyon kíváncsi voltam, s, amit láttam, nos, arról tényleg csak felső fokon tudok nyilatkozni. Nagy örömmel láttam, hogy az itteniek milyen hatalmas energiákat fektetnek a nyelvük, a kultúrájuk, a közösségeik megtartásába" - fogalmazott Habsburg György, s hozzá hasonlóan Darja Bavdaz Kuret is sikeresnek mondta a látogatást.
Habsburg György édesapja nyomdokain lépkedve, s minden tekintélyét latba vetve egy általunk is rendkívül fontosnak tartott cél elérésén, nevezetesen azon dolgozik, hogy az emberek minél jobban elfogadják egymást. "Azt gondolom, hogy ezt a közös törekvésünket a mostani találkozó is kimondottan jól szolgálta" - fogalmazott a nagykövetasszony.
KÖZÖSEN A KRÍZIS KEZELÉSÉBEN
Habsburg Györgytől megkérdeztük: mit szól ahhoz, hogy mostanság sokan megkérdőjelezik az Európai Unió létjogosultságát. Válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy sokan elfelejtik az EU eredményeit, azt, hogy történelmi léptékkel számolva rövid idő leforgása alatt a kontinensen politikai, gazdasági stabilitást teremtett, s ad a mai napig. Mint hozzátette: bízik abban, hogy az EU a mostani krízist is képes lesz kezelni, hogy közös munkával találunk megoldást a problémákra.