Egyszer volt egy kemence: ízelítő elődeink mindennapjaiból

Egy rég letűnt, sajátos világba csöppenhettek azok, akik beléptek a művelődési házba, mivel olyan miliőt varázsoltak ide a kiállítás készítői, mely visszarepítette a látogatókat az évszázadokkal ezelőtt élt emberek mindennapjaiba. Erdélyiné Horváth Terézia népi iparművész, a Népi Mesterségek Műhelye Egyesület elnöke elmondta, hogy ez az életforma, mely szoros kapcsolatban állt a természettel, mára teljesen feledésbe merült.

- Sokan emlékezhetünk vissza gyermekkorunk kedves pillanataira, amikor a kenyér, a langalló és egyéb finomságok illata járta át a szobát - folytatta az elnök. - Talán minden házban sütöttek kenyeret, nem volt látványosság, nem volt ismeretlen az elkészítése. Elődeink szájról-szájra, kézről-kézre adták át tapasztalataikat egymásnak. Ma már ez különlegességnek számít, sokan a tévéből, internetről próbálják elsajátítani az alapjait. A kiállításon azért is helyezzük középpontba a kemencét, mert eszünkbe jut fiatalságunk, a boldog és gondtalan gyerekkor, a kalács illata. Szeretnénk, ha a mi gyermekeink, unokáink is egy olyan boldog, kenyér illatú gyerekkort élnének meg, amelyben tisztelik az idős embereket és azt a munkát, mellyel megteremtik a családi asztalra szánt kenyeret.

Erdélyiné Horváth Terézia köszönetet mondott azoknak, akik segítettek a kiállítás létrehozásában. Azoknak a kézműveseknek, mesterembereknek, akik természetes alapanyagokból elkészítették a kemencéket, a sütéshez szükséges eszközöket, megszőtték a textíliákat, megfonták a szakajtókat.

- Csaknem minden vidéknek megvan a maga hagyományos étele - hangsúlyozta az elnök. - A kiállítással nem is vállalkozhatunk másra, minthogy némi ízelítőt adjunk néhány elfeledett népi ételből, a régi konyhai eszközök segítségével szemléltessük, hogyan főztek, sütöttek, ettek elődeink. Bemutatjuk, hogy ünnepi alkalmakkor, mit tettek az asztalra és hogyan tálalták az ételeket. Nagyanyáink hagyatékában sokféle portéka lapul, egyetlen közös vonásuk, hogy mindegyik a család múltjának a része volt, ugyanakkor napról-napra kézbe vették és használták ezeket. Valami hasonlót szeretnénk elérni a kiállítással, hogy ne csak ápoljuk, őrizzük a hagyományokat, hanem éljük is meg őket. Nem titkolt célunk, hogy más közösségeket is erre ösztönözzünk. Ebben pedig azok lehetnek a segítségünkre, akik mesélni tudnak a saját élményeikről.