Kik és hogyan éltek a római kori Savariában?

Az időszámítás előtti korból indult a gondolatbeli utazás, amikor a környéken az alaplakosság a kelta volt. A velemi Szent Vid működött kultúrközpontként, törzsi központként, kereskedelmi és ipari központként, ám a Kr. e. 40-es évek végén gazdasági ereje megfogyott.

Claudius által az 1. század közepén öt város alapított Noricum tartományban. Az idő tájt, Kr. u. 43 körül megalapította Savariát is, rögtön colonia ranggal, hiszen az új provincia, Pannonia központjának szánta. A város alapításában római polgárok, elsősorban a XV. Apollinaris légió veteránjai vettek részt. Az első lakók közt észak-itáliai kereskedők és a korábban itt élő kelták leszármazottai is helyet foglaltak.
 
A 25 évet leszolgált római katonák kaptak itt parcellákat, melyeket kultikusan körbeszántottak. A parcellázás egy szabályos rendszert adott a földterületeknek. Fél illetve egy négyzetkilométer parcellát kaphatott egy veterán. Egész Észak-Itália képviseltette magát Savariában. A társadalom felső rétegét képviselhették azok, akik síremlékeket tudtak állíttatni. A sírkőfeliratokon olvasható nevekből (Juliusok, Claudiusok, Flaviusok) az is kiderül, melyik császár alatt kapta meg a család a római polgárjogot. A felszabadított rabszolgák nevében vagy szám volt (Primus) vagy a név egyik tagja volt a Libertus (Felszabadított). A felszabadított rabszolgák feladata a császár kultuszának, isteni tiszteletének ápolása volt. A régészeti leletek egyikének feliratából kiderül: Isisnek állított emléket egy bizonyos Tiberius Barbius Valens, a Barbius kereskedő család sarja. A 2. század végén egyre több keleti elem telepedett meg a város szélén, ők keleti kultuszokat honosítottak meg.
 
A római veteránok nagyon vigyáztak a földjeikre, és a fegyelmező eszközeik meg is voltak, hiszen a fegyvereiket hazavihették. Olyan itáliai parasztkultúrát honosítottak meg, amely többlettermelésre volt képes. A korábbi kelta központok nem tudtak volna ellátni több tízezres embertömeget, az itt állomásozó katonákat, a veteránok azonban erre rendezkedtek be. A birtokközpontokban villák álltak, körülvéve a szükséges gazdasági épületekkel.  Az 1-2. században a gazdasági fejlődés a középbirtokosok irányába mozdult el. De mindenki nem tudott jól gazdálkodni, egyesek összevásárolták a földeket, egyenlőtlenségek alakultak ki. (Eredetileg a veteránok egyforma méretű parcellákat kaptak.)

A gazdasági életet az import és a helyi ipar határozta meg. A kereskedelmet szolgáló Borostyánút fenntartása a városi közösség gondja volt. Ma két útállomás ismert a környéken: Nemescsó és Sorokpolány. Találtak vámbélyegzőt a Romkertben, amivel lepecsételték a behozott tárgyakat, hogy ne szedjenek be utána kétszer pénzt. 12,5 százalékot kellett fizetni az áruk után az egyes provinciák határán.

A kereskedelemben sok ékszer forgott, az 1. század közepén fellendült a borostyánnal való kereskedés.  Bronzedényeket hoztak be Capuából, merítő - és borkeverő edényeket, serpenyőket. A vörös, finom anyagú terra sigillata edények főleg Arezzóból származtak. A romkerti ásatásokon is találtak ilyeneket. Az üvegeket Aquileiából hozták, amint a bélyegzőjük elárulja. A vékonyfalú üvegedények Ravennából származtak. Az amfórákban bort, olajat, szószokat, halakat, gyümölcsöt szállítottak be Savariába. A pecsétekből látszik, hogy az olaj  Hispániából vagy az Istriáról jött, a bor Venetóból. 

Az osztrigát sós vízben tartósították, légmentesen ledugaszolták az amfórákat. Fontos árucikk volt az illatszer. Keletről jött az üvegfújás divatja; Augustus korában meghúszszorozódott az üvegállomány. A 3-4. században már Savariában is voltak  üveggyárak. A helyi ipar megpróbálta kiváltani a drága importárut.

A Romkert területén volt például az a műhely, ahol edényeket készítettek.