2016.02.27. 17:06
Karak, a karakán – Szóra, zenére is kapható Németh Bence
Szombathely - A szombathelyi Berzsenyi könyvtár Bájoló sorozatának házigazdája, Boros Ferenc ez alkalommal is egy tehetséges fiatallal beszélgetett: Németh Bencét, a Karak zenekar frontemberét bírta szóra, mondhatnánk úgy is, hogy zenére.
Az est házigazdájának első kérdésére, hogyan kezdődött Bence kapcsolata a zenével, a fiatalember elmondta: édesapja (V. Németh Zsolt államtitkár, országgyűlési képviselő, a szerk.) hatására, 6-7 évesen kezdett érdeklődni a zene és a hangszerek iránt. Kezdetben a citera csábította, hamarosan tagja lett a vasvári Kármentő népzenei együttesnek. Nevetve mesélte, sámlira kellett állnia, hogy felérje a hangszert.
Majd egy zenei élmény hatására hegedűre cserélte a citerát, egyszerre tanult komoly- és népzenét. A hegedű után/mellett a gitárért nyúlt, ami azóta is a kedvenc hangszere. Ezt bizonyítandó akusztikus gitárral kísérte magát, amikor elénekelt egy sok évtizedes, gyönyörű Presley-slágert, az Only You-t.
Főiskolai évei alatt nagy hatással volt rá a Kispál és a borz, valamint a Quimby stílusa. Mindkettő zenei irányzata jellemző volt akkori szerzeményeire, dalaira, a szövegeket kezdetben angolul írta meg, és úgy is adta elő. Vasváron találkozott egy barátjával, Balázzsal, aki dobolt, együtt kezdtek el próbálni, majd csatlakozott hozzájuk még két zenész, köztük egy brácsás is, így megalakították zenekarukat, amelynek a Vuk meséből származó Karak nevet adták. Másfél éve egy tangóharmonikással öttagúra bővült a zenekar, és úgy gondolja, ez már a végleges felállás lesz.
Zenéjükben beatzenés elemek keverednek a népzenei dallamokkal, az alternatív stílus jellemző rájuk, a szöveg írásakor pedig arra törekednek, hogy ne legyen sablonos.
Az est házigazdájának kérdésére Bence elmondta, hogy nem túl termékeny szövegíró, ha boldog, akkor nem jutnak eszébe dalszövegek, lelkileg befelé kell fordulnia ahhoz, hogy írni tudjon. A dalcímekkel is küszködni szokott, a fellépéseken sokszor nem is nevesíti a dalt, inkább körülírja, elmondja, miről szól.
Beszélgetés közben jó néhány saját dalt is elénekelt gitárkísérettel, a többi között Az égig érőt, amelynek egy szatmári népdal az alapja és a Magból kenyér című dalát; a közönség nagy tapssal jutalmazta a szép élményt.
Boros Ferenc kérdésére, hogy mik voltak a Karak zenekar főbb állomásai, elmondta: az együttes részt vett tehetségkutatón, zenei fesztiválon és nagyon sok koncerten. Örömmel közölte: az élőzene egyre népszerűbb a fiatalok körében. Jó és igényes zenét kell játszani, akkor sok helyre hívják őket, szerinte a megyében már jól ismertek, az országos bemutatkozás nehéz.
Karakék szeretnék mielőbb kiadni az első albumukat, amelyen remény szerint tíz dal lesz hallható. A stúdiófelvételek már készek, a kiadás azonban nem olyan egyszerű, mint gondolták kezdetben. Megalkudni viszont nem hajlandók: a lehető legjobb minőségű számokkal szeretnének országos hírűvé válni. Meggyőződésük: a közönség is ezt várja tőlük, és ők a világért sem okoznának csalódást rajongóiknak.
A beszélgetés végén felcsendült a – címével ellentétben – nagyon sikeres daluk, a „Nem sikerült"; ezzel a számmal zárják a koncertjeiket: „Mondd el, újra, hogy minden rendben lesz..."