Civil

2017.01.02. 10:55

Új lendületben telt az év a gyengénlátóknál

Szombathely – A Vas Megyei Vakok és Gyengénlátók Egyesülete egy kis visszatekintéssel búcsúzik a 2016-os évtől.

Civil Tudósítónktól

Januárban tartották az elnökválasztó közgyűlést, amikor egy tartózkodással Bősze Györgyöt választotta meg a tagság új elnöknek. Márciustól kezdték meg a munkát.

Az első közös rendezvény a húsvét volt, tojásfestéssel, húsvéti ételek készítésével, majd közös fürdőzés következett, Mesteriben.

Megtartották az első családi napot, melynek keretében lovagolni és agyagozni is lehetett, s a tagság megismerkedhetett a Múzeumfaluval. Újra rendszeressé váltak a klubdélutánok, általában a hónap utolsó péntekén. Az egyesület volt biciklitúrán, és a Szent Márton pályázaton nyert összegből vettek egy tandem kerékpárt is.

Fotó: Kopcsándi Gyula

A Jeli Arborétumban ez évben átadták az akadálymentesített út következő szakaszát – 56 egyesületi tag vett részt az átadó ünnepségen.

Részt vettek a Joskar Ola lakótelepen a főzőversenyen, ahol tizenöt indulóból a harmadik helyezést érték el.Nagyné Marika ebben az évben is lelkesen szervezte a színházlátogatásokat és a kirándulásokat, illetve egy pályázat segítségével főzőtanfolyamot tart a tagságnak.

A Karneválon is kint voltak a gyengén látók, egyre többen megálltak sátruknál, megnézték az eszközeiket.

Fotó: Kopcsándi Gyula

A regionális lengőteke bajnokságon a győri és a zalaegerszegi sorstársakat hívták ki. Az aranyérem a vasi egyesületnél maradt. Tartottunk érzékenyítő programokat iskolákban, a sárvári kórház családi napján, csatakoztak a Petőfi telepért egyesület Szent Márton programjához is. A Szakosított Intézettel közösen szervezték az Együtt Élünk egyhetes programot, és a Fehér Bot napi ünnepséget.

A karácsonyi ünnepségünkön részt vett a Lions Klub is.

Az Évet pedig 29-én búcsúztattuk közösen az Egyesület székházában.

2016-ban két tagunk kiemelkedő elismerésben részesült. Nagy Lászlóné Marika az Idősek az idősekért díjat vehette át az Idősek világnapján a dr. Puskás Tivadar polgármestertől, Kopcsándi Gyula pedig indult a LIONS Klub által szervezett nemzetközi fotópályázaton, ahonnan két képe is elhozta az első helyezést.

Fotó: Kopcsándi Gyula

A programokon általában 15-40-en vett részt.

Voltak hasznos előadások is - fogyasztóvédelmi témában, és jogi témában. Hallhattak előadást a nyirokmasszázs jótékony hatásáról, a belső látás erősítéséről, az Etka jógáról és a meridián tornáról. A legnagyobb sikere a gombás előadásnak volt, ahol nem csak a gombákról esett szó, hanem gombás ételeket is lehetett kóstolni, és ötleteket kapni ezek elkészítéséhez.

Lassan érkeznek vissza a kiküldött adategyeztető lapok is. A vezetőség várja az ötleteket a 2017-es évre, hogy olyan programokat tudjanak szervezni, melyeken a tagság jól érzi magát.

Fotó: Kopcsándi Gyula

Természetesen vannak már ötletek a 2017-es évre is. Két pályázat vár elbírálásra, az egyik sport tematikában, a másik pedig lehetőséget adna két tanfolyam szervezésére. A kerékpár túrát 2017-ben is megszervezik és készülnek a Karneválra is. Felmerült egy kézműves szakkör szervezésének ötlete - egyelőre tervezik, hogy hogyan, milyen feltételekkel tudják megoldani. Idén is szeretnék megszervezni a családi napjukat, ahova a tagokat és családtagjaikat is várják szeretettel.

A rádióműsorok is folytatódnak. Felvették a kapcsolatot a Credo rádióval, ahol szívesen fogadták az ötletet. Januárban fognak leülni a vezetőkkel, egyeztetni a feltételekről.

Fotó: Kopcsándi Gyula

Továbbra is várják az ötleteteket, javaslatokat. Igyekeznek olyan programokat összeállítani, amiért érdemes bejönni az egyesületbe, és ott jól érezhetitek magatokat.

Kopcsándiné Zsuzsa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!