Csörgetve várták a húsvétot Kenyeriben

A szeles, esős idő ellenére kerékpárral és gyalogosan érkeztek a kenyeri gyerekek a kálváriához pénteken reggel hat órakor. Az iskolaszünetben, a lustálkodás helyett, inkább a korai felkelést és a hagyományápolást választották. A vidám gyerekcsapat utcáról utcára járva keltette ezen a napon a kenyerieket. Elődeik a múlt században hasonlóan tettek, ahogyan az a falu krónikájában is olvasható:

„Nagycsütörtök délelőtt, a szentmise előtt együtt szólaltak meg a templom harangjai, az orgona és a csengők is, hogy aztán a szombati feltámadási miséig elhallgassanak. Ahogy a szólás tartja, erre az időre „a harangok Rómába mentek”. A csendet az 5-6. osztályos iskolás legények törték csak meg, akik már nagyon várták ezt az időszakot. Két napig a hajnali, déli és esti harangszó helyett az általuk készített, kölcsönkapott vagy éppen megörökölt talicskaszerű, tolható kereplőkkel, utcáról-utcára járva pótolták a harangok hangját.

Ezt a szokást Kenyeriben „csörgetésnek” nevezték. Ezen a két éjszakán meg volt engedve nekik, hogy ne otthon aludjanak, hanem egy előre kiválasztott ház pajtájában rendezkedtek be, a „kerékjászolban” aludtak, ahová a pokrócaikat előre elvitték. Egész napon együtt voltak, csak enni szaladtak haza. Persze ilyenkor vidáman folyt a máskor tiltott kártyázás, ami felett a szülők és a „mester úr”, a tanító is elnézett. Hajnalban a „strázsa” vagy „bakter” keltette a csapatot és indultak kenyeri körútjukra. Amikor aztán nagyszombaton megszólaltak a harangok, a szentmise után végig jártak a házakat, ahol ajándékokat kaptak a „csörgetésért”: tojást, aprópénzt, szalonnát – amin igazságosan meg is osztoztak.” (részlet a kenyeri.blog.hu „Húsvétra készülve” bejegyzésből)

A mai gyerekek már kerékpárral is közlekednek, már nem töltik együtt az éjszakát, és a fiúk mellett a lányok is kiveszik részüket a csörgetésből. A hagyomány lényege azonban mit sem változott: a kipirult arcú gyermekcsapat mindenki számára jelzi az idő múlását a húsvétot megelőző csendes időszakban. Köszönet illeti mindazokat, akik segítenek és részt vesznek ennek a régi örökségnek az életben tartásában.