f1

2015.01.17. 10:29

Rossi a Haas-szal debütálna 2016-ban

Az amerikai már régóta a Forma-1-be akar kerülni

Vámosi Péter

Fotó: Tajthi Andrea/ Motorsport Csatorna

Alexander Rossi elismerte, hogy nagyon is érdekli az, hogy az első amerikai versenyző lehessen, akivel a Haas csapat autói debütálhatnak a száguldó cirkuszban.

A 23 éves kaliforniai az elmúlt évek európai formaautós sorozatain nevelkedett, megjárta a Formula BMW-t, a World Series by Renault versenyeit, majd a GP2-ben töltött el hosszabb időt.

A Forma-1 legelőször elérhető közelségbe akkor került neki, amikor a soha végül el nem indult csapat az US F1 szerződtette őt a csapat tesztpilótájának még 2010-ben. Valójában még 2 évet kellett várnia, mire a Caterham megnevezte őt tesztpilótájának. 2014-ben már nagyon közel került kétszer is, hogy versenyen debütálhasson, immáron a Marussia színeiben: először akkor merült fel a neve, amikor Max Chiltonnak ideiglenesen anyagi problémái voltak a Belga Nagydíjon, majd Bianchit helyettesíthette az Orosz Nagydíjon, azonban a csapat végül úgy döntött, hogy nem indítják azt az autót.

Tavaly decemberben még azt hangoztatta, hogy kicsit visszatérne a gyökereihez Amerikába, és kipróbálná magát az Indycarban, azonban most az f1web.it-nek adott nyilatkozatában egy kicsit árnyalja a helyzetét: "Lényegében elemzem a lehetőségeimet. Hosszú távon még mindig a Forma-1 a célom, de több mint 2 évig voltam tesztpilóta, 2015-ben már versenyezni akarok. Ezután megvizsgálnám a lehetőségeimet 2016-ra a Forma-1-be. Mint az közismert a királykategóriában mindig is kevés szabad hely volt, most hogy a kisebb csapatok bedőltek még kevesebb lesz."

Amikor rákérdeztek konkrétan a Haas csapat 2016-os debütálására, erre Rossi így felelt: "Nagyon is érdekel a Haas csapata. Megvan a szükséges tudásom, tapasztalataim, értem a Forma-1-et, és azt hiszem ahhoz, hogy a szériát jobban megkedveltessék tengerentúl, ahhoz Amerikának egy amerikai versenyző kell."

2011-ben így nyilatkozott nekünk Rossi (0:42-től):

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!