f1

2016.01.27. 16:05

Capito szabadkezet kap majd a McLarennél

A német szakember saját belátása szerint dönthet a csapat átszervezésében.

Kovács Noémi

Fotó: McLaren

Miután Jost Capito a Volkswagent tavaly harmadik bajnoki címéhez is hozzásegítette, utódja kiválasztása után - feltehetően néhány hónapon belül - csatlakozik majd a McLaren istállóhoz mint csapatfőnök. A jelenleg még a WRC-ben tevékenykedő szakember azonban biztos abban, hogy a wokingiak küszködését látva, kellő szabadságot fog kapni az alakulat írányításában.

"Meglesz a szabadságom a szükséges döntések meghozatalához. De jelenleg még minden olyan, mint egy mátrix." - kommentálta a wokingi istálló eddigi működési struktúráját, amelyet kontinensek és kultúrák tagolnak ketté. Capito azonban nem fél a McLaren és a Honda összecsiszolásától, hiszen már a '90-es években sokat dolgozott együtt japán partnerekkel.

"Meg kell teremteni a megfelelő munkakapcsolatot. Egy csapatként kell együttműködnünk, függetlenül attól, hogy hol dolgoznak az embereink. Mindig nagy kihívás megfelelő mederbe terelni egy alakulatot és még nehezebb a dolgunk abban az esetben, ha a csapat egy része más kontinensen, más kultúra alapján működik. De a múltban már dolgoztam japánokkal és jó tapasztalataim voltak velük." - árulta el Capito.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!