Gazdaság

2008.03.18. 03:29

Milliárdok beruházásokra a futóműgyárban

Szombathely - A bővülő közúti szállítási feladatok ellátásához egyre több járműre, azok elkészítéséhez pedig - logikusan - egyre több futóműre van szükség, s e trend felfutó számban hozott és hoz a jövőben is megrendeléseket a dinamikusan fejlesztő BPW Hungária számára.

Kiss Tamás

Az egyik beszállítójának csődje miatt a 2005-ös gazdasági évet még 141 millió forintos veszteséggel záró BPW Hungária Kft. számára a 2006-os esztendő már jóval eredményesebbre sikerült, mint arról annak idején beszámoltunk: a német BPW Bergische Achsen vállalat tulajdonában levő szombathelyi cég 32 százalékos bevételnövekedés mellett 47 milliárdos forgalomig, s 2 milliárd forintot meghaladó üzemi és adózott eredményig jutott. A hagyományos szériatermékek (a pótkocsi futóművek és rendszerek) és az agráripar számára készített futóművek, támasztószerkezetek és komplett aggregátok nemzetközi piacára is szállító BPW Hungária Kft. ennek megfelelően a tavalyi évet is optimistán várta, és nem is csalódott, bevétele ugyanis tovább - 56,2 milliárd forintra - nőtt. Brumbauer József ügyvezető igazgató szerint a felfutás szoros összefüggésben van az ipari és kereskedelmi cégek kelet-közép-európai terjeszkedésével, ahova és ahonnan főként közúton, kamionokkal és más fuvarozó járművekkel szállítják a termékeket. A logisztikai feladatok bővüléséhez pedig egyre több szállítójárműre, azok elkészítéséhez pedig logikusan egyre több futóműre van szükség. Eme kedvező trend felfutó számban hozott megrendeléseket 2007 folyamán a BPW Hungária számára, ami 20 százalékos forgalombővüléssel járt, 2008-ra pedig szeretnék meghaladni a 70 milliárdos bevételt.

A forgalommal tehát minden rendben, ugyanakkor Brumbauer József nem rejtette véka alá, hogy a cég tavalyi eredménye a várt alatt maradt. Ennek oka, hogy amíg 2006-ban egy euró átlagosan 264 forintért cserélt gazdát, tavaly 251 forintra erősödött a forint árfolyama, s ez a többi export-orientált magyar céghez hasonlóan a BPW Hungáriát is érzékenyen érintette, nevezetesen 1,2 milliárd forint nyereségcsökkenést jelentett a szombathelyiek számára.

A BPW Hungária Kft. tavalyi adózott eredménye így most 1 milliárd forint körül alakul, ami persze jónak mondható, ezzel együtt azonban az is érthető, ha a menedzsmentnek hiányérzete van, hiszen a cégtől független okok miatt nem tudták elérni, vagy éppen túlszárnyalni a 2006-os szintet.

Brumbauer József érdeklődésünkre elmondta, hogy mivel a jövőben a lehető legkisebb mértékben szeretnék kitenni magukat a forint kiszámíthatatlan árfolyam-ingadozásának, jelentős változtatásként a cég euró alapú könyvelésre tért át.

- A legnagyobb tételnél így már ki tudjuk szűrni az árfolyamhatást - fogalmazott az ügyvezető, hozzátéve, eredményes működésük egy másik kritikus elemével, az alapanyagárak folyamatos emelkedésével viszont saját hatáskörükben csak keveset tehetnek, az árak mozgását ugyanis döntően a növekvő világpiaci kereslet, illetve az acélipari ágazatban végrehajtott béremelések befolyásolják, pillanatnyilag nem éppen a BPW Hungária szája íze szerint.

Az ügyvezető szerint beruházásaik során ezért is kell különösen figyelniük arra, hogy tovább racionalizálják, és még hatékonyabbá tegyék munkájukat. Márpedig fejlesztésekből eddig sem volt, s nem is lesz hiány: a tavalyi 3,6 milliárd forint után idén - 500 millió forintos pályázati támogatás mellett - 6,6 milliárd forintot szánnak beruházásokra. Mint megtudtuk, 2007-ben alapvetően a gépi kapacitás növelésére került sor, s egy háromezer négyzetméteres csarnok is megépült, ahol a legkorszerűbb CNC és tompahegesztő berendezéseket állították munkába. Az idei bővítésekkel 30 százalékos kapacitásnövekedést szeretnének elérni, ennek szellemében folytatódnak a gépi beszerzések, továbbá egy 5000 négyzetméteres csarnokkal, ugyanígy szociális létesítményekkel is bővül a telephely. Mindemellett a régi éttermet is teljesen felújítják, a tervek szerint oda kerül az agrár ágazat konstrukciója, irányítása, az agrár termékek bemutatóterme, illetve a cég oktatóbázisa és tanműhelye is.

A kapacitásnövelő beruházásokra értelemszerűen a felfutó megrendelések miatt, az oktatási létesítményekre pedig egyrészt azért van égetően szükség, mert folyamatosan növekszik a munkavállalói létszám (tavaly év elején 944-en voltak, ma 1280-an vannak), és a vállalatnál szeretnék elérni, hogy az új belépők is magas színvonalon végezzék munkájukat. Emellett a BPW Hungáriánál bevezetett hatékonyságnövelő módszerek - tényleg csak a példa kedvéért: a folyamatos fejlesztés projektje, az 5S rendszer, a TPM - szintén megkövetelik a folyamatos oktatást, nem beszélve arról, hogy szeptembertől saját szakember-képzését is elindítja a BPW Hungária. És ezen nincs miért csodálkozni, hiszen - mint azt Brumbauer József hangsúlyozta - a Ratkó-korszak gyermekei egyre nagyobb számban mennek nyugdíjba, s a pótlásukat mindenképpen meg kell oldaniuk, ami - tapasztalva a munka-erőhiányt - még a dolgozóit közismerten jól megfizető BPW Hungária számára sem a legegyszerűbb feladat.

Brumbauer József már csak ezért is veszi örömmel, hogy a gazdasági szféra, a TISZK és a szakképzők között elindult az érdemi együttműködés, s a párhuzamosságok megszüntetésével létrejöhet a koncentrált és hálózatos rendszerben működő képzés. Az ügyvezető meggyőződése szerint - főként, hogy 2009-ben Ausztria felszabadítja a munkaerőpiacát - az elkövetkezendő 3-5 év kulcskérdése, hogy lesz-e elegendő számú és képzettségű munkaerő az itt lévő cégek továbbfejlődéséhez, illetve újak idetelepüléséhez.Beszédes létszámadatok: tavaly év elején 944-en voltak, ma 1280-an vannak

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!