Gazdaság

2011.05.13. 07:00

Átalakuló rehabilitáció

Jövő évtől változik, az ígéretek szerint hatékonyabb lesz és jobban szolgálja a rehabilitációs célokat a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatása.

Kiss Tamás

A Regionális Szociális Forrásközpont szakmai napján előadást tartó Dávid István szerint azonban a jövő évtől változik a helyzet, átalakul, és kiszámíthatóvá válik a rendszer. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Foglalkoztatási Rehabilitációs Főosztályát vezető szakember először is arra emlékeztetett: a foglalkoztatók a csökkenő forrás mellett mostanság leginkább csak a túlélést megcélozva végzik munkájukat, s az állam sem boldog, hiszen csak kevés ember részesül(het) valóban hatékony foglalkozási rehabilitációban. Vagyis: elenyésző a száma azoknak, akik az úgynevezett védett szervezetektől valóban visszakerülnek az elsődleges munkaerőpiacra.

Az elmúlt években felhalmozott, a gyakorlatba viszont mindeddig csak részben átültetett ismeretanyagra és tudásokra építő új koncepció viszont éppenséggel a fogyatékos, megváltozott munkaképességű emberek fejleszté- sére, illetve arra ösztönzi majd az érintett szervezeteket, hogy ügyfeleik közül minél többeket vezessenek vissza az elsődleges munkaerőpiacra. Akiknél pedig ez nem lehetséges, azoknak találjanak a képességeiknek megfelelő munkát, elfoglaltságot. Az új rendszer fontos szereplői lesznek azok a nyílt piaci munkaadók, akik a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához - Dávid István ígérete szerint - egyszerű és kiszámítható módon kapnak majd kedvezményeket. A következő csoportot az akkreditált tranzit-foglalkoztatók alkotják. Fő feladatuk szerint az állami támogatás fejében azon kell majd dolgozniuk, hogy aktív foglalkoztatási rehabilitációval vezessék vissza az arra alkalmas (vagy azzá tehető) embereket az elsődleges munkaerőpiacra. (Akiknél ez nem lehetséges, azok a szociális foglalkoztatóknál találhatnak majd munkát, hasznos elfoglaltságot.)

Az új rendszerben az állam kinyújtott karjaként, mintegy megrendelőként funkcionáló munkaügyi szervezetek és a már említett tranzit-foglalkoztatók tevékenységét egy országos szintű szolgáltatói hálózat segíti majd, amely a rehabilitáltaknak, de ugyanígy az őket alkalmazni igyekvő cégeknek is segítő kezet nyújt majd. Előbbieket például képzésekkel, készségfejlesztési foglalkozásokkal trenírozza, utóbbiakat pedig felkészíti a megváltozott munkaképességű emberek (be)fogadására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!