Haladás

2013.02.25. 16:34

Szombaton még nem üzemel a beléptetőrendszer

A szombat délutáni, Siófok elleni bajnoki szezonnyitón még nem üzemel a Rohonci stadion beléptetőrendszere, így a szurkolók ugyanolyan módon juthatnak be a mérkőzésre, mint korábban.

Pum András

Habár a stadionban már felszerelték a beléptetőrendszerhez szükséges forgókapukat, a szombati, Siófok elleni bajnokin még a régi jegyekkel, bérletekkel juthatnak be a szurkolók a mérkőzésre - írja a haladas.hu. Mint azt Tóth Miklóstól, a Haladás ügyvezető igazgatójától megtudtuk, az új belépők és bérletek egyelőre nem érkeztek meg, ezért csupán annyi változás lesz, hogy a nézőknek a forgókapun át kell bemenniük a létesítménybe. Ezt követően a biztonságiak ugyanúgy ellenőrzik a belépőket, mint korábban.

A stadionok beléptetőrendszeréről egyébként kedd délelőtt a Lombard-Pápa, a Győri ETO és a Szombathelyi Haladás képviselői számára Pápán tartanak ismertetőt az MLSZ illetékesei. Kedd este hat órakor pedig a Tó-Vendéglőben sajtótájékoztatót tartanak a témában a Haladás vezetői, ahová a sajtó képviselőin kívül az érdeklődő szurkolókat is szeretettel várják.

Egyelőre várni kell a beléptetőrendszer átadásával (Fotó: Horváth István)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!