2020.12.17. 12:00
Több mint 18 milliárdnyi beruházásról állapodott meg a kormány (videó)
A gazdaság újraindításában a hazai élelmiszeripari cégek is részt vesznek – hangsúlyozta a közösségi oldalára feltöltött videóban a pénzügyminiszter.
Három hazai élelmiszeripari céggel állapodott meg a kormány, összesen 18,5 milliárd forintnyi beruházásról és 1500 munkahely védelméről szól a megállapodás – jelentette be csütörtökön délelőtt Varga Mihály a Facebook-oldalán.
Varga Mihály a közösségi oldalán ismertette a támogatás részleteit, eszerint 8 milliárd forinttal a legnagyobb beruházást az Univer vállalta. Az összegből 3 kecskeméti telephelyüket fejlesztik. A Gyermelyi Zrt. 5,5 milliárd forintból korszerű búzaőrlőt épít a Komárom-Esztergom megyei településen, míg a Tolnatej Zrt. 5 milliárd forintból sajtgyártó üzemet hoz létre Szekszárdon.
A pénzügyminiszter hozzátette, hogy a kormány még az idén a teljes, 80 milliárd forintra emelt nagyvállalati beruházásösztönző keretre megköti a támogatási szerződéseket. A költségvetés rendelkezik a szükséges összeggel, a fejlesztések pedig nem állhatnak le, hiszen a munkahelyeket meg kell védeni – hangsúlyozta Varga Mihály.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
- Marokkó kulcsfontosságú a migrációval szembeni védekezés szempontjából (videó)