40. alkalommal

2019.06.05. 10:20

Születésnapi Kaláka Fesztivált rendeznek Egerben

Hagyományaihoz hű, minden korosztályhoz szóló és a hazai folkmuzsika legjobbjait felvonultató születésnapi programokkal várja idén látogatóit június 27-30. között Egerben a Kaláka Fesztivál.

Fotós: Szigetváry Zsolt

Gryllus Dániel, az idén 50 éves Kaláka együttes társalapítója a 40. alkalommal megrendezendő összművészeti seregszemle keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a mai, értékválsággal küzdő világban a Kaláka igyekszik szilárd talajon állni. Ezt tükrözi a fesztivál is, amelynek programjai idén újra több helyszínen, így az egri Érsekkert mellett a város több pontján és Bélapátfalván is zajlanak majd.

A házigazda Kaláka együttesen és sok más fellépőn túl olyan hazai előadókat láthat-hallhat a közönség, mint Szarka Gyula, Szalóki Ági, Szalonna és Bandája, a Muzsikás és Kacsó Hanga, a M.É.Z és az Erin táncegyüttes, Tompos Kátya, a KFT zenekar, vagy éppen Szabó Balázs Bandája, míg a külföldi „vonalat” a török Kolektif Istanbul, az Ellinizmosz tánccsoport görög táncszínháza, a francia Miquéu Montanaro és Móser Ádám, valamint az osztrák Ripoff Raskolnikov Band képviseli – tette hozzá.

A nyitóelőadás Máté Gábor és a Kaláka közös verskoncertje lesz június 27-én este Bélapátfalván, a helyi ciszterci apátságban. Ezt megelőzően Kányádi Sándor életét és munkásságát bemutató kiállítás nyílik Egerben, a Bródy Sándor könyvtárban.

A fesztivál ünnepélyes megnyitóját másnap kora délután, az egri Érsekkertben tartják, míg a helyi Templom Galériában péntek délelőtt nyílik meg a Magyar népmesék sorozat rajzaiból válogatott Jankovics Marcell-tárlat. Ugyancsak

kiemelt eseménye lesz a rendezvénynek a faültetés Böjte Csaba ferences szerzetessel és a Zsoltárok égen-földön című templomi koncert Lackfi János közreműködésével

- jegyezte meg.

A gyermekeknek szóló programok idén is külön blokkot alkotnak a fesztiválon belül június utolsó hétvégéjén, amikor koncertek, meseelőadások, vásári mulatságok, játszóházak szórakoztatják a kicsiket – közölte a Kaláka együttes másik alapítója, Gryllus Vilmos, hozzátéve, hogy ugyancsak a fiatalabb korosztályhoz kötődő esemény lesz a fesztivál második napján a Kaláka 50 gyermekrajzpályázat díjátadója és a legjobb alkotásokat bemutató kiállítás megnyitója az Egri Kulturális és Művészeti Központban.

Eger polgármestere, Habis László a tájékoztatón gazdag eseménysorozatként jellemezve a fesztivált felidézte: az összművészeti seregszemlét, amelyhez „sok szép hagyomány kötődik” immár 8. alkalommal rendezik meg a városban. Az elmúlt évek során a program belakta a megyeszékhelyet, sőt annak környékét is – jelentette ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában