Munka folyón és óceánon – Így dolgoznak a vasiak a hajón

Folyami és óceánjáró hajókon is szerezhetünk állást, sokféle munkakörben. Dolgozhatunk felszolgálóként, szakácsként, takarítóként, kaszinóban osztóként, vagy a recepción. Ezek a munkakörök azért is vonzóak, mert tapasztalat nélkül is elvégezhetők, csak társalgási szintű angol nyelvtudásra van szükség. Természetesen vannak olyan munkakörök, amelyek nemcsak tapasztalatot, de előképzettséget is igényelnek. Orvosokat és ápolókat is keresnek a hajókra.

A szombathelyi Gerencsér Anikó főiskolai diplomával, felsőfokú angol és középfokú német nyelvtudással vágott neki ennek a kalandnak. Összesen nyolc évet dolgozott folyami és óceánjáró hajókon, különféle munkakörökben.

Dolgoztam recepciósként, majd mint rendezvényszervező.

- meséli Anikó. – Ezután a folyami hajóflotta összes recepciójának működését felügyeltem, végül mint informatikai és oktatási/képzési asszisztens dolgoztam. A szüleim nyitott látásmódra neveltek: szerintük mindent látni kell, és ha van rá lehetőség, akkor menni kell. Így hát a hajós kaland sem maradhatott ki a sorból. Az óceánjáró gyakorlatilag egy úszó város – tudjuk meg Anikótól. – Nagy az esélye, hogy a kapitánnyal egyszer sem találkozik az ember, és csak a személyzet egy részét ismeri meg. Ezzel szemben egy folyami hajón a személyzet legfeljebb 65 fős. Óceánon 3600 vendégre tizennyolcan voltunk recepciósok, egy átlagos nappali, ötórás műszakban öten dolgoztunk egyszerre. A folyami hajón százötven vendégre van egy maximum hatfős recepció. Minden egyes vendégnek más kérése, panasza van, más módon közvetíti azt. Ahogy minden más munkahelyen, itt is van, hogy az ember idegeit és türelmét is próbára teszik.

A hajón azonban nehezítő körülmény, hogy a munkahelyeden laksz. Bármikor elérhető vagy, ha be kell ugrani gyorsan valaki helyett. Megtalálnak bármikor, ha éppen a hajón töltöd a szabadidőd, és nem az egyik városban vagy kikötőben – mondja. Amikor a munka nehézségeiről kérdezzük, Anikó legelőször a honvágyat említi. – Az elején nagyon nehéz volt megszokni, hogy az ember távol van az otthonától. Ilyenkor azt gondolja az ember, de hát ott az internet, a telefon. Nyolc évvel ezelőtt sokszor kihívás volt, hogy haza tudjak telefonálni, de sikerült találni heti egy-két időpontot, ami mindenkinek megfelelt. Arról nem is beszélve, hogy a semmi közepén nincs se internet, se telefon, csak víz – mindenhol. Ma már lényegesen könnyebb a kapcsolattartás. Anikó szerint nagyon kell figyelni a munka során a kommunikációra. Nagyon sok különböző nemzet tartózkodik egy helyen, ezért türelmesnek, toleránsnak és nyitottnak kell lenni.

Mindig az volt az álmom, hogy bejárjam a világot.

- ezt már a szintén szombathelyi Bárdos Barnabás meséli – és ez a legegyszerűbb módja, hogy megtegye az ember, hacsak nem milliomos. 2012 és 2017 között dolgoztam hajókon. Először három évig óceánjárón voltam segédpincér. Elvégeztem egy hajópincér-tanfolyamot, de nem igazán adott sokat: se a nyelvet, se a szakmát nem tanították meg rendesen. Alapfokú angoltudással vágtam neki az egésznek – meséli nevetve. – Ezért a hajón tanultam meg a nyelvet, ami kihívás volt a sokféle akcentus miatt. Tíz évvel ezelőtt szilánkosra tört a lábam, ezért nagyon megviselt a rengeteg futkozás a hajón. Ott se szombat, se vasárnap nincs, amikor pihenhetnél, mert mindennap hétfő van. Cserébe kárpótoltak, amikor kimentünk koktélozni a Bahamákon pár órára. A kérdésre, hogy merre járt a munkája során, nevetve válaszol: – Inkább azt kérdezd, merre nem! Nyolcvankilenc országban jártam. Az a fontos – hangsúlyozza Barnabás -, hogy az ember találjon egy jó céget, és azzal körbe lehet hajózni az egész világot. Mivel a lábam nem bírta a pincérmunkát, elvégeztem Budapesten egy casino dealer (osztó-) tanfolyamot, és visszamentem hajóra dolgozni. Ez a pincérkedéshez képest aranyélet, főleg, ha kifogsz egy jó céget, mint én. Ott napi négy-öt órát kellett csak dolgozni, mert a kaszinó nem működhet, amikor kiköt a hajó. Az pedig mind szabadidő, amit mi is eltölthettünk az adott szigeten.

Tervezik-e, hogy valaha hazaköltöznek? Anikó még nem érzi, hogy szívesen letelepedne egy helyen. – Kettős érzés van bennem, a „szívesen otthon lennék” és a „de még mennyi mindent nem láttam a világból”. Ehhez képest Barnabás határozottan állítja, hogy nem akar hazaköltözni. Jelenleg kaszinómenedzserként dolgozik, és elégedett az életével. – Sokkal otthonosabban érzem magam ebben a környezetben, és jobban tudok azonosulni az itteni gondolkodásmóddal – mondja.