Majolika, raku, habán, porcelán, égetett cserép: szívünknek kedves tárgyak a lakásban

Múlt

A kerámiakészítés több ezer éves múltra tekint vissza. Egyiptomban már időszámításunk előtt a 4. évezredben kékmázas téglákat használtak a házak építéséhez, vagy gondoljunk csak a görög fazekasság ránk maradt művészi emlékeire. A hagyományos motívumok évszázadokon át változatlanok maradtak. Gondoljunk csak a navahó indiánok kacskaringós, földszínű mintáira, az egyszerű japán agyagmunkák tompított kalligrafikus díszítéseire. Nem ismeretlenek előttünk az Olasz- és Spanyolországban virágzó majolikafestészet bonyolult motívumai sem. A majolika a 10. században alakult ki, és úgy került Európába Perzsiából, hogy a kézművesek a porcelánt szerették volna utánozni. Nem várt módon azért hívják majolikának, mert a spanyol kereskedők Mallorca szigetén kezdtek el vele foglalkozni. Azt azért tudni kell, hogy a majolika nem fazekas- áru és nem is porcelán, ugyan fazekas alapra készül. A habánokról a 17. század eleje óta emlékeznek meg a krónikák. Nevüket a német „Haushaben” szóösszetételből eredeztetik, elnevezésüket a külvilágtól elzárt közösségekről, udvarokról kaphatták. Fazekasmestereik ónmázas edényeket készítettek, amelynek technikáját Itáliában és a hollandiai Delftben sajátították el. A legelső fennmaradt habán kerámia egy 1609-ből származó víztartó, de viszonylag sok edény maradt ránk jó állapotban. A régi idők tanúsága szerint a japánok koreai közvetítéssel Kínából vették át a fazekasságot, amelyet azonban gyökeresen átformáltak, ahogyan mindent, ami idegenből érkezett. Jellemzően és javarészt használati tárgyakat készítettek, de azokat is művészi igényességgel: arrafelé kezdetben nem vált szét az úgynevezett magas művészet és a használati tárgyak készítése.

Érdekesség

– A japán keramikusság érdekességét az is adja – mesélte a veleméri Varsányi György – hogy a kerámia és az egész japán esztétika mögött kitapinthatóan a teaszertartás és a zen buddhista szemlélet áll. Tulajdonképpen a teaszertartásban gyökerezik a különleges japán szépségfelfogás: a vabi-szabi is. A japánok szépségről alkotott szemléletét két szóval, illetve az azokból származó összetett kifejezéssel szokták körülírni. E két szó a vabi és a szabi. Vabi annyit tesz: természetes, szabálytalan, tökéletlen, befejezetlen. Egyszerű, kimunkálatlan, gyakran durva, szerény, szegényes, ugyanakkor erőteljes.

A szabi pedig: a kor, az idő lenyomata a dolgokon. A vabi-szabi éppúgy, mint a teaszertartás, a zenben gyökerezik, és az ember, aki a vabi-szabi szellemében él, valójában a zen szellemét követi.

A különleges japán kerámia, a raku mintái játékosak, színesek, jellemzően teljesen esetlegesen adják ki a figura vonalait. Nem lehet irányítani ugyanis, hogy milyen legyen, ha elkészül. A lényeg: az esetlegesség! A kerámiák azért is népszerűek, mert ezerféle- képpen lehet díszíteni őket.

Ne habozzunk kiegészítőként használni a kerámiát.

Lehet az a nagymama padlásáról szerzett cserépedény, porcelán vagy iparművész által készített tárgy. A nippek és mázas kancsók sok otthon díszeivé válhatnak. És ne feledjük, rengeteg szép történet és emlék tapad hozzájuk.