Amerre járnak, megbámulják a tokorcsi Káldi ikreket

Hányszor halljuk kisgyerekes anyukáktól: semmire sincs idejük, és sosem érnek a tennivalóik végére. Állandó pakolás és takarítás, mosogatás, portörlés, teregetés, vasalás, etetés, altatás, pelenkázás és főzés az életük az első években. A köztes időben, vagy az említettek helyett a gondos anya mondókázást, meseolvasást, sétát, közös játékot iktat be a babával naponta többször, este alig várja, hogy ágyba zuhanjon, hogy néhány óra múlva újra kelhessen, ha a kicsi igényli az éjszakai törődést. Képzeljenek el egy házaspárt, akiknek triplán jutott kisbabából, feladatból, éjszakai felkelésből, igaz, örömből is. Nyolcéves kislányuk mellé több mint egy éve születtek hármas ikrei a tokorcsi Káldi Tamásnak és a feleségének, Krisztinának. Akkor a kórházban találkoztunk, a napokban az otthonukban jártunk. És milyen jókor! Emilihez, Ákoshoz és Adélhoz Kriszti ikertestvére, Adrienn ment éppen látogatóba a férjével. Ők pesztrálták a gyerekeket, míg a szülők meséltek.

– Jól vesszük az akadályokat, vannak jobb és rosszabb napok, ugyanúgy, mint az egy gyerekeseknél. De azért nagyot nézünk, amikor valaki egy gyerekkel panaszkodik. Nálunk valakivel mindig van teendő: vagy egy alszik, és kettő fent van, vagy kettő csendben van, és egy sír. Igaz, ha ketten alszanak, észre sem vesszük, hogy van gyerekünk – nevet Tamás és Kriszti.

Az első hónapjaik megerőltetőek voltak, van mire emlékezniük, úgy mondják, percről-percre élték át és túl a napokat. Sokan kérdezték, hogy bírják, a válaszuk: nem lehetett kihátrálniuk a helyzetből, meg kellett oldaniuk mindent. És nem csak az első három hónap, a hasfájós időszak volt nehéz, kitolódott, mondhatni, még mindig tart a „kiképzés”.

Káldiéknál humorból és nagy nevetésekből nincs hiány, ahogy az ikrekről mesélnek, akik már jönnek-mennek a lakásban és az udvaron. Most a harapós korszakukat élik, ha valamin összevesznek. Rámolnak, pakolnak, mindent felszednének és megennének, amerre járnak. Sokszor féltékenyek egymásra, de legalább edződnek az életre, így fogják fel a szüleik. A lányok hasonlítanak, azzal együtt, hogy van köztük egykilónyi különbség Adél javára. Nagyokat kacagnak egymással és egymáson, Ákos uralkodik felettük, érvényesíti a fizikai fölényét, ő a legerősebb, legmagasabb hármuk közül. Korábban ő volt a legtürelmesebb is, most viszont ő az, aki tökéletesen műveli a hiszti műfaját, karakánul a földhöz vágja magát, ha úgy adódik. Kevesebbet beszél, de ő mondja a legtisztábban: apa, mama, anya. Műszaki kisember: a kábelek, a konnektor, a gombok érdeklik. Adél is uralkodó típus, a mászásban, az elindulásban is ő volt az első. Szívesen rendezkedik, jön-megy, szereti felfedezni a világot, közben megáll és halandzsázik, gesztikulál. Emilire, aki a legkisebb súllyal született, illik a mondás: kicsi a bors, de erős. Mint egy kis balerinának, olyan lebegő a mozgása, kecses, de rengeteg erő van benne, felhúzza magát az etetőszéknél. És ha már etetőszék: kettő is van a konyhában, dísznek, nem használják őket az ikrek.

Helyette úgy esznek, mint a kiscsibék: körbeülik anyát, aki a játszószőnyegre vagy a műanyag hintalóra telepedve adagolja az ételt. Az etetést könnyű megszervezni, az altatást kevésbé. Náluk a nagykönyvben leírt koreográfi a – este, fürdetés után lefekszenek a gyerekek – nem működik. Ha 10-kor elcsendesedik a ház, már boldogok a szülők. Főleg Tamás, aki minden hétköznap hajnali 4-kor kel, és péntek kivételével este 7 körül ér haza. Ausztriában dolgozik az építőiparban, kipihenni szinte soha nem tudja magát, inkább csak fekszik az ágyon, mondja ezt is mosolyogva. Kriszti szerint nagyon jó apa: ahogy hazaér, bekapcsolódik a teendőkbe.

Télen megfürödve várták a gyerekek, akkor az etetésnél segédkezett. Nyáron ő fürdet, Kriszti öltöztet, és együtt etetnek. Segítségük korábban is annyi volt, amennyi most: Kriszti Kemenesmagasiban élő édesanyja, amikor ideje engedi segít, néha a Csornán lakó testvére is, de leginkább egyedül van otthon a gyerekekkel. Ő is maximalista, akárcsak a férje: főz szinte mindennap, a ház patyolattiszta, rendben tartja az udvart is.

Ritkán, de előfordul, hogy együtt is kimozdul a család: a gyerekeket a praktikus hármas babakocsiba ültetik, így voltak már vásárolni Csornán, Szombathelyen, Sárváron is. És már lakodalomban is vendégeskedtek: három hete esküdtek Adriennék Győrben.

Igazi látványosságnak számítanak, ha megjelennek valahol: minden méteren megállítják őket, senki sem megy el mellettük mosoly vagy csodálkozás nélkül. A nővérük, a nyolcéves Lilien is besegít az ikrek körüli teendőkbe. Most Adél a kedvence, korábban Emili volt, cipeli, dédelgeti őket, de vannak napok, amikor kicsi baba szeretne lenni ő is, félrevonul, olyankor a felnőttek ápolják a lelkét. Kriszti szerint egészen jól viseli, hogy három tesót kapott úgy, hogy hét évig körülötte forgott a világ. Esténként azért ragaszkodik az apás szertartásaihoz: elalvásnál kizárólag apa jöhet szóba.

A szülők tele vannak tervekkel: két plusz szobát szeretnének a felső szintre, mondván, a külön alvás jót tenne a gyerekeknek, talán átaludnák az éjszakát, mert így éjjelente sokszor egymás nyugalmát zavarják.

Kriszti lassanként visszatérne a munka világába, először csak 4-6 órában. Ősztől bölcsibe íratták az ikreket. Kötöttség nincs, és nem erőltetnek semmit: a szeptemberi kéthetes beszoktatás után eldől, hogy érzik magukat. Tavasztól pedig úszni vinnék Emilit, Ákost és Adélt, hogy valamennyire kialakuljon a vízben a biztonságérzetük. Úgy talán majd a strandra is kimerészkednek jövőre.

A házaspár meséli: mióta az ikrek megszülettek, kétszer már kettesben is töltöttek néhány napot. Adrienn és a férje vállalta a gyerekfelügyelet, amikor családi okból tavaly Franciaországban, idén Rómában voltak.

– Egypetéjű ikrek vagyunk a testvéremmel – mondja Kriszti –, ez még annál is jobb, mint ha „csak” testvérek lennénk. Ha bármi ért bennünket gyerekkorunkban, mindig összezártunk. Szeretném ugyanezt érezni majd a mi gyerekeinknél is.