Krízisek és megoldások: Gombos Richárd Roland lélekvidító trénerrel beszélgettünk

– Az elsődleges emberi cél mindig maga a túlélés – mondja Gombos Richárd Roland lélekvidító tréner. Ehhez érzelmeket használunk. Így végül három módon élhetünk meg egy-egy szituációt. Lehet fájdalmas, örömteli vagy esetleg semleges. – Azt tapasztalom, hogy a fájdalmasra jobban emlékezünk, hiába szenvedtünk miatta.

A probléma ilyenkor az, hogy sokan hajlamosak ezt a „csomagot” aztán magukban hordozni, akár évtizedeken keresztül. Ez pedig ronthatja az életminőséget. Mindez azért van, mert az emberek meg vannak rémülve attól, hogy szembenézzenek önmagukkal, igazán átéljenek egy helyzetet. Pedig az elengedéshez ez szükséges.

Sokan még a pillanatnyi egyedülléttől is rettegnek. Pedig ha félünk, nem lehetünk boldogok. Gombos Richárd Roland ezt egy igazán szemléletes példával illusztrálja. Nézzük meg a sorban álló vagy várakozó tömegeket. A legtöbben azonnal a telefonjuk után nyúlnak, hogy szórakoztassák magukat. Nem szeretünk kettesben maradni a saját gondolatainkkal. Még a házimunka közben is megy a tévé, háttérzajnak. Így tudjuk a mélyben tartani az érzelmeket. Ehhez hatalmas mennyiségű energia szükséges, így a nyomás mindenkiben növekszik. Az érzések elfojtása lehet tudatos vagy tudattalan. Ezeket a negatív programokat már kisgyerekként eltanulhatjuk, a társadalmi szokások és a neveltetés alapján. A tudatosan elfojtott érzések később biztosan kitörnek. Ingerlékenységként, hangulatingadozásként, feszültségként a nyak- és hátizmainkban – vagy fejfájásként. Tudattalanul azért fojtunk el, mert olyan sok a bűntudat és a félelem egy érzéssel, élménnyel kapcsolatban, hogy még csak nem is érzékeljük, de tagadjuk a meglétét magunkban. Ennek a következménye, hogy elvész a kreativitás, az energia és a mások iránti érdeklődés.

Napjaink „népbetegségének”, a stressznek is ez az egyik kiváltó oka. Az elfojtott érzések tesznek minket sebezhetővé a külső hatásokkal szemben. Ez a fajta nyomás viszont mindig kiutat keres. Amikor meghaladják az egyéni tűréshatárunkat, akkor egyszerűen létrehozunk egy olyan szituációt, amiben kitörhetünk. Például veszekedni kezdünk egy különben szinte lényegtelen apróságon, vagdalkozunk, kiabálunk valakivel, akire egyébként nem is haragszunk.

Mit tehetünk akkor, ha párunk vagy egy közeli családtagunk ilyen helyzetben van és rajtunk vezetné le a feszültséget? A tréner tanácsa szerint az a legfontosabb, hogy ne menjünk bele a vitába. Hagyjuk, hogy az illető megnyugodjon, és utána beszéljük meg vele a történteket.

Az is fontos, hogy „én-üzenetet” közvetítsünk. Például mondhatjuk, hogy „nekem fáj amit mondasz, kérlek, beszéljük meg ezt később”; ahelyett hogy közölnénk: „Már megint kiabálsz, miért nem tudsz megnyugodni?”

Ha magunkon tapasztaljuk az ilyen reakciókat, akkor segíthet, ha tudatosan több időt töltünk saját magunkkal. Ne nyomkodjuk a telefont, ne kössük le mindig a figyelmünket. Gondolkozzunk. A legtöbb esetben kiderül, félelem áll az elfojtás mögött. Jó tudni, hogy ilyenkor nem a tényektől félünk, hanem az azokkal kapcsolatos érzéseinktől. Amint felülkerekedünk az érzelmeinken, az élettől való félelem is csökken.

Az életkrízisek előnye, hogy ha odafigyelünk, elmélyül az önismeretünk. Kiváló alkalom, hogy megváltoztassuk a hozzáállásunkat, felülvizsgáljuk hiedelmeinket, értékrendszerünket, célkitűzéseinket, életünk folyásának irányát. Ha túljutunk rajta, emberibbé, együttérzőbbé, elfogadóbbá válunk – önmagunk és mások iránt.

– Ez persze nem egyszerű feladat. Ha belevágunk, tudnunk kell, hogy sokszor fájdalmasak a felismerések, az egónk pedig eleinte erősen tiltakozni fog. Segíthet a jóga, a tudatos légzés. És persze szükség van nagy adag türelemre és csendre is.