Az Őrség mesemondója családjában együtt élnek és dolgoznak a generációk

Baksa Eszter fél évszázaddal ezelőtt lett asszony, 22 éves volt, amikor férjhez ment Németh Istvánhoz, akivel együtt gyerekeskedtek. Egy évfolyam különbséggel együtt jártak általános iskolába Nagyrákoson. Az udvarlás már a katonaság előtt kezdődött, amikor pedig István leszerelt, összeházasodtak, és Eszter édesanyjáéknál raktak fészket a nehéz hatvanas évek végén. – Házat építettünk, dolgozni kellett otthon, nem tudtam akkor elmenni továbbtanulni. – meséli Baksa Eszter. – 1718 évesen levelezőn kezdtem gimnáziumba járni, a lakodalom utáni napon mentem érettségizni. Itthon maradtam a gazdaságban, a szüleimnek földjei voltak, állatokat tartottak. Még a rakott szekéren is tankönyvvel a kezemben álltam, próbáltam tanulni. Anyukám dobálta a szekérre fel a szénát, és amikor előbbre járt a tehenekkel, leestem hátul – idézi fel Baksa Eszter a régmúltat.

– Azt hittem, a gyerekeim nem folytatják majd, de nem adták fel, elmentek tanulni, dolgoztak máshol, aztán visszajöttek. Anita lányom asszisztens volt, három éve otthagyta, hazajött, sajtokat készít. Az ő lánya, Júlia Ausztriában dolgozik egy síparadicsomban. Ildikó lányom a közigazgatásban dolgozott, két éve jött haza. A lánya, Emese idén érettségizik a szombathelyi Herman iskolában, parképítő, természetszépítő lesz. Gábor fiam ezermester, fiatal gazda, mindent megcsinál itthon, szereti a gépeket, tavalyelőtt nősült, a lánya, Sára 14 hónapos. A hagyományos életmódnak az is szerves része, hogy együtt vannak a generációk, közösen teremtik meg a mindennapokat. Baksa Eszterék együtt éltek, gazdálkodtak a szüleivel azok haláláig. Az édesanyja segített a gyereknevelésben. Eszter a három gyerek mellett is ment kapálni, csépelni. Azon a nyáron, amikor megszülte az első lányát, már elvégezte az összes kapálnivalót, minden szoptatáskor hazafutott, az édesanyja vigyázott otthon a csecsemőre.

– A hat- és kilencéves lányom már velem szedte a disznóparéjt a kukoricából – mondja Eszter. – Szívesen segítettek, így lett belőlük „munkás felnőtt”, aki odaáll a feladatok mellé. Mikor én voltam kicsi, már ötévesen teheneket őriztem. A szüleim kívánságára énekelnem kellett, hogy tudják, nem aludtam el, mert akkor az állatok elkóboroltak volna. Sok népdalt tanultam az óvodában, nótákat pedig az apukámtól, aki akkor is dalolt, ha arattunk, és vágta a rendet. A rádióban hallgattuk a Szív küldi és a Jó ebédhez szól a nóta műsorokat. A gyerekek átvették a föld és az állatok szeretetét, együtt maradtak, közösen gazdálkodnak. Nagyrákoson egy szomszédos telken van Anitáék és Gáborék háza is, közös a kert. Az állatok Eszteréknél vannak. Ildikó sem hagyta el az Őrséget, Kercaszomoron lakik, tyúkokat tart, kertet művel. Mindent megtermelnek, ami a családnak kell: tesznek el savanyúságokat, lekvárt főznek meggyből, szilvából, cseresznyéből, barackból, a szőlőjükből bor készül.

A teheneket Eszter feji reggelente, az esti fejést Ildikóval felváltva végzik. Anita sajtokat készít a fejt tejből különböző fűszernövényekkel – van lila hagymás, fokhagymás, köményes, borsikafüves, diós, tökmagos és gomolya. Készül még parenyica, abból sonkás is, scamorza – félkemény fajták is. Anita ordadesszertet is kitalált: kevés vaníliás cukorral bolondítja, karamellel önti le, és diót szór a tetejére. A probiotikus joghurtokat gyümölcságyra teszik: eperre, szilvára, idénygyümölcsökre. Túró, sőt vaj is készül, ha van elég tej. Mindezekkel Eszter megy aztán a piacra. Hétfőnként Körmendre, csütörtökönként Zalába körútra, szombatonként Őriszentpéterre. – Reggel négykor kelek, hatra már kész a fejés. A férjem jön velem, vigyáz rám, nehogy úgy járjak, mint a gyerekversben Mehemed, hogy felrúgják a tehenek – tudjuk meg az Őrség mesemondójától. – Tizenegy tehenünkből nyolcat fejek most, három hamarosan ellik. Öt növendék üszőt nevelnek jelenleg a tehenek utánpótlására.

Bömbinek, Katicának, Szidikének, Kamillának és Rozikának hívják a borjúkat. A lányok nevezik el őket, olyan nevet kapnak, aminek a kezdőbetűje az anyjáéval megegyezik. Szidinek Szegfű, Rozinak Rózsa az anyja, Kamillának és Katicának Kati, Bömbinek Bözsi… Baksa Eszter a rengeteg otthoni munka mellett 22 éve polgármester is Nagyrákoson. Ha azt kérdezzük, mikor van ideje az őrségi történetek gyűjtésére, amiket különböző programokon hallhatnak tőle, azt feleli: „ahhoz csak fül kell és jó memória”. Jártában-keltében, tollfosztókban, tökmagköpesztőkben hallotta a helyi legendákat, sztorikat az itt élőktől az itt élőkről, és megjegyzi őket. Leírva egyik sincsen, de mind megtörtént, amit mesél. A gyermekei a történetgyűjtést nem vették át tőle, de a nevelési elveket igen: már az unokák is megfogják a söprűt, a kapát, segítenek az otthoni, ház körüli munkákban. Nem kérik számon rajtuk soha, de ez a család értékei szerint, a maga természetes módján így alakult.