Sérült hattyúkat fogadott be egy rábapatyi férfi

Alig két hónapja írtunk az elárvult rábapatyi Gyula farmról. A férfiról, aki sérült, elárvult vadakat fogadott be, gondoskodott róluk, egészen idén januárig. Úgy tűnik, a falunak lehet valami jótékony kisugárzása, hiszen alig pár kilométerre a vadakat befogadó farmtól él egy férfi, aki sérült hattyúkat vett magához.

Papp Zoltán körülbelül öt évvel ezelőtt költözött ki falura, amikor a szülői ház megüresedett. Elmondta, hogy már gyermekkorában nagyon érdekelte az állatvilág, különösen a madarak. Lenyűgözték a természetfilmek. A kutya és macska megléte után, első dolga volt, hogy elkezdje kialakítani saját kis baromfiudvarát. A majdnem focipálya nagyságú telken belső kerítést, ólakat, itatókat épített, sőt egy apró mesterséges tavat is kialakított. Ezután nem volt más hátra, mint benépesíteni a területet. Kezdődött libákkal, tyúkokkal, majd kuriózumként vásárolt bronz pulykákat, itáliai kakast, illetve ázsiai hattyúludat.

Úgy másfél éve történt, amikor Zoltánhoz egy falubéli becsengett, hogy egy liba az egyik szomszédos utcában cselleng. A férfi egyből kocsiba pattant, s amikor a madarat meglátta, rögtön tudta, hogy az nem liba, hanem egy kamasz hattyú. A legyengült szárnyast valószínű szülei marták el maguk mellől a természet rendje szerint. Hazavitte, s hogy szakszerűen el tudja látni, felvette a kapcsolatot egy kőszegi madár-állatorvossal, aki hasznos tanácsokkal látta el őt. A kis hattyú hamar felerősödött, és egyik reggelre elszállt.

A történetnek hamar híre ment. Egy évvel ezelőtt a férfit állatmentők keresték meg, hogy egy hattyúgúnár nekirepült a villanyvezetéknek, ezért egyik szárnyát amputálni kellett; megkérdezték, hogy Zoltán befogadná-e. Kezdetben hezitált, hogy vajon az állományába be tudna-e illeszkedni a hatalmas szárnyas, hiszen korábban a kamasz hattyút elkülönítve ápolta. Végül úgy döntött megpróbálja. A baromfiudvar körülbelül két hét alatt befogadta, s a gúnár hamar a hierarchia élére került. Zoltán nagy szeretetben gondozta a megszelídített vadhattyút, vásárolt neki egy óriási tálat, amiben kedvére úszkálhatott, s speciális úszótápot is beszerzett neki. Jobbára elkülönülve társaitól, egymaga legelészett az udvarban. Gazdája sajnálta is, hisz tudta a hattyú egy életre választ társat magának.

Nem telt el sok idő, s a férfit ismét állatvédők keresték meg. Egy tóba fagyott tojó szárnyát szintén amputálni kellett, s megkérdezték Zoltánt, hogy Budapestről elhozhatnák-e a gúnár mellé a kis Sissit – ugyanis így nevezték el, mert mindenkire „sziszegett”- . Nem volt kérdés, hogy a magányos hattyúnak társ kell, s a férfi gondolkodás nélkül igent mondott.

Tíz perccel Sissi megérkezése után, a hattyúk eljárták násztáncukat, és azóta elválaszthatatlanul totyognak egymás mellett a birtokon.

Zoltán a gúnárt stílszerűen Ferencnek nevezte el, s várja, hogy a pár ivarérett legyen, és kis hattyúkkal ajándékozzák meg a baromfiudvart.