2020.06.16. 17:30
A kétszáz évvel ezelőtt épült, molnaszecsődi parasztházat 1989-ben vette meg dr. Abdel Hameed
A parasztház gerendái az eredetiek, de áramellátását már napelemek biztosítják.

Dr. Abdel Hameed körmendi gyermekorvos háza udvarán Fotók: Szendi Péter
Fotó: © Szendi Péter
Több mint három évtizeddel ezelőtt, 1989 májusában vette meg dr. Abdel Hameed szudáni származású körmendi gyermekorvos azt a több mint kétezer négyzetméteres telken álló autentikus parasztházat, amelynek kertjében a kilencvenes években még apró állatkertet is berendezett. Állatkert már nincs, csak néhány birka és páva járkál a fűben, és régen kinőtt egy új épület is a földből, de a ma már több mint kétszáz éve, 1818-ban elkezdett, majd 1824-ben befejezett parasztház azóta is megvan.

A ház felújítása négy évig tartott, nyaranta egy-egy helyiséggel végeztek. Azért haladtak ilyen lassan, mert az öreg ház fagerendái tele voltak szúval, és ahelyett, hogy Hameed csak simán lekente volna a fát, minden egyes lyukba injekciós tűvel fecskendezte a kezelőanyagot. A művelet másfél hónapot vett igénybe szobánként, de megérte az aprólékos munka, mivel a szú végleg eltűnt. A ház négy helyiségből áll, a negyedik a szellemszoba, ahol a gerendák egy hajdan volt tűz nyomait is magukon viselik – innen az elnevezés – ám a lényeg itt is az eredeti állapot fenntartása volt. Az évek mindemellett egyre több újítást hoztak. Húsz éve már, hogy a melegvíz-ellátásban nagy segítséget nyújtanak a napkollektorok, és mostanra a cserépkályha mellett gázkazán is gondoskodik a melegről, az áramellátást pedig jórészt napelemek biztosítják. A berendezés teljesítménye akkora, hogy nagyjából fedezi is a ház energiaigényét. Volt, amikor az áramszolgáltató még valamennyit vissza is fizetett év végén, ugyanis a fel nem használt árammennyiséget a rendszer visszatáplálja a hálózatba.

Amikor a ház az orvos tulajdonába került, a faluba még nem volt bevezetve a víz, így ivásra is a kerti kút szolgált.

A felújított, de tradicionális stílusban meghagyott kút ma már csak a házat körülölelő kert lakóit táplálja, köztük azt a különleges fügefát, amelyik egy barát jóvoltából nagyjából négy évvel ezelőtt, mindössze harminc centiméteres apró növényként talált itt új otthonra.

Eleinte úgy tűnt, hogy a vastag szalmatakaró ellenére sem fogja túlélni az első telet, végül azonban meghálálta a gondoskodást, és valószínűleg az is segített, hogy az utóbbi években nem voltak igazán kemény telek. A fügefa nemcsak hogy életben maradt, de minden évben termést is hoz, eleinte apró szeműt és keveset, az idén azonban már nagy szeműt és sok fügét ígér.