2021.10.24. 07:00
Generációváltást segítő program indult Vas megyében is
A vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program indult Evolúció – megújuló vállalkozások programja néven, amelyre 2022. augusztus 31-éig várják a jelentkezéseket, jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Fotó: Shutterstock
Az államtitkár hangsúlyozta, a generációváltás sikere a közeljövőben százezrek sorsát érinti, a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint Magyarországon mintegy 53 ezer olyan vállalkozás van, amelynek vezetője 65 év körüli, ez a vállalkozói csoport adja a versenyszférában foglalkoztatottak nyolc százalékát, a teljes vállalati hitelállomány hat százalékát, a teljes vállalati árbevétel négy százalékát.
György László kiemelte, a generációváltást segítő program célja, hogy patrióta módon elismerje az 1980-as, 1990-es években első vállalkozást indító generáció több évtizedes munkáját, és segítse őket a további működtetésben. Az ITM államtitkára rámutatott: a programmal azt is szeretnék elérni, hogy a cégvezető nyugdíjba vonulásával a vállalkozás lehetőleg magyar tulajdonban maradjon. Szólt arról is, hogy mivel a cégátadás és az utódlás lebonyolítása hosszú távú stratégiai és pénzügyi tervezést és tudatos vállalkozói hozzáállást igényel, abban is szeretnék segíteni a vállalkozásokat, hogy a generációváltás esetükben ne megtorpanás, hanem megújulási lehetőség legyen. A programban komplex tanácsadói szolgáltatást vehetnek majd igénybe a vállalkozások, az ingyenes tanácsadással a cégérték meghatározásában, az átadási folyamat tervezésében, valamint a továbblépéshez szükséges finanszírozási forma megtalálásában is segítenek.
A programba olyan vállalkozások jelentkezését várják, amelyek legalább öt lezárt üzleti évvel rendelkeznek, kettős könyvvitelt vezetnek és a tulajdonos legalább 55 éves. Jelentkezni az evolucio.ifka.hu oldalon lehet ügyfélkapu-azonosítóval.
Kiemelt épünkön: A generációváltás sikere százezrek sorsát érinti