Időjárás

2023.02.20. 07:01

Melegfront jön, de délutánra viharossá is fokozódhat a szél a hegyekben

vaol.hu

Fotó: © Cseh Gábor

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint melegfronti felhőzet vonul északnyugatról délkelet felé. A nap első felében többnyire közepesen és erősen felhős lesz az ég, délutánra nyugat felé haladva már csak fátyolfelhők lehetnek az égen, estére pedig mindenütt csökken, vékonyodik a felhőzet. Délelőtt még előfordulhat gyenge eső, majd fokozatosan gyengül, a déli órákra már mindenütt megszűnik a csapadék. A nyugati, délnyugati szél időnként megerősödik, a hegyekben viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de északkeleten és a Tiszántúlon néhol 8, 9 fok is előfordulhat. Késő estére 3 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet.

Orvosmeteorológia

Fronthatás ugyan nem terheli szervezetünket, azonban a légkörnek melegfronti jellege lesz, mely különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket, de az egészséges szervezetre is hatással lehet. Az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítő képességünk is romolhat. Ennek köszönhetően sokaknál figyelmetlenség, koncentrációs zavar jelentkezhet, ami növeli a balesetek előfordulásának kockázatát. A szív-és érrendszeri betegeknek különösen megterhelő ez az időjárási helyzet. Náluk jellemzően vérnyomás-ingadozás, szédülékenység alakulhat ki - olvasható a koponyeg.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában