Halál a gőzösön

Két nappal a premier után néhány barátommal arra szántuk el magunkat, hogy megtekintsük az alkotást. Olvastuk a könyvet, láttuk az előző filmet, így nem kis adag elvárással ültünk be a vetítésre, miután felszerelkeztünk a büfében a kétórás filmhez elegendő mennyiségű élelemmel.

Az alapszituáció a következő: a híres belga nyomozó, Hercule Poirot az Isztambul-Calais vonalon utazva gyilkosságba botlik. Tucatnyi késszúrással oltották ki éjszaka egy tehetős amerikai üzletember életét, majd másnap reggel elkezdődhetett a kacifántos nyomozás. A helyzetet bonyolítja, hogy a vonat hóakadályba ütközik, így Poirot önmagára van utalva. Megismerhetjük a potenciális gyilkosokat, elmerülhetünk múltjukban, azonban a könyvvel ellentétben korántsem olyan nagyon, hogy bármely szereplővel szimpatizálhassunk, a karakterek nem tudnak kibontakozni. Legnagyobb sajnálatomra a remakeben megváltoztatott bajuszú Poirot énje (aki a regény szerint eredetileg fekete hajjal és bajusszal rendelkezett) sem kapott elegendő időt a vásznon. A megszokott, „fotelban ülve megoldja az ügyet” módszerét a film elsiette.

Igazából a film gerincét a gyanúsítottak vallatása alkotja. A készítőknek nagy részben a megfelelő ütemezés miatt járnak a piros pontok. A teljes megértéshez szükséges információk dinamikusan követik egymást, szinte kétpercenként érkeznek. Ha elkalandozunk, könnyen elveszíthetjük a fonalat.

A színészi játékokra és a szinkronra egyáltalán nem lehet panasz. Maga a rendező játssza Poirot-t, akinek kiválóan sikerült a detektív mozgáskultúrájának ellesése. Külön megfigyelendő az a néhány képkocka, amikor felfedezik a holttestet és a kis belga zsigerből előhúzza díszzsebkendőjét, nehogy elkenjen egy ujjlenyomatot.

A 2017-es Gyilkosság az Orient Expresszen összességében jó mozi. Ha van az embernek szabad 115 perce, hogy megnézzen egy emészthető alkotást és szeretné szürke agysejtjeit megmozgatni, ezt a filmet bátran ajánlom.

Kurucz Máté

Bolyai gimnázium